A nu metal tönkretette a metalt?
A nu metal több mint két évtizede jelent meg, de sokaknak a mai napig csípi a szemét és a legválogatottabb érveket hozták fel ellene: kínosnak, ízléstelennek, tehetségtelennek, nőgyűlölőnek és homofóbnak tartják, sőt, egyesek egészen odáig merészkednek, hogy ez az alműfaj tette tönkre az egész metalt. Az Ultimate-Guitar most ennek járt utána egy kis múltidézéssel és műfajtörténeti áttekintéssel karöltve.
Beskatulyázás
A zenei újságírók szeretnek különféle címkéket aggatni a bandákra, hogy ezek alapján könnyebben besorolhassák őket, azonban gyakran megesik, hogy bár bizonyos hasonlóságok valóban fellelhetők két csapat zenéje között, ezektől eltekintve teljesen mást képviselnek, de a sajtó képviselőit ez már nem izgatja. Az ilyen beskatulyázás már csak azért is veszélyes, mert miután egy-egy műfaj kimegy a divatból, az adott címke erősen negatív töltetet kap és sokan teljesen bojkottálni kezdenek minden odatartozó előadót.
Mi is az a nu metal?
A nu metal a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején tarolt igazán, az évtized közepére pedig többé-kevésbé el is tűnt, miután sok zenekar földbe állt, a többiek pedig igyekeztek minél inkább elhatárolódni az egykor szebb napokat is látott műfajtól. A nu metal bandák zenei világa jellemzően számos különböző stílusból táplálkozik, amelyek közül a rap és a hiphop különösen sok esetben megjelenik. A dalok többsége elsősorban a groove-okra épül, a gitárszólók szinte mellékessé válnak, vagy egyenesen el is tűnnek, a szövegek pedig elsősorban a düh, a frusztráció, a bántalmazás, az érzelmi sebek és a függőségek témakörét járja körül, méghozzá meglehetősen direkt formában, ami a tinédzsereknél nagyon betalált, de az idősebbek közül sokan már nevetségesnek tartották.
Nu metal-történelem
A többség egyetért abban, hogy a nu metal kezdetét a Korn 1994-es debütáló albumának megjelenéséhez köthetjük, amely olyan örökzöld dalokat adott a műfajnak, mint a Blind, a Shoots and Ladders és a Clown. Azt persze erős túlzás lenne állítani, hogy Jonathan Davisék feltalálták volna a spanyolviaszt, mivel sok minden ismerős lehetett a Nirvana-tól, a Primus-tól, a Mr. Bungle-től vagy éppen a Pantera-tól, sőt, maga a frontember is azt nyilatkozta, hogy Dimebag Darrell nélkül nem is létezne a Korn. A zene mellett a külsőségek is fontosak voltak: gondoljunk csak a raszta hajra, a piercingekre vagy éppen az Adidas melegítőkre.
A kezdet tehát 1994-re, a műfaj igazi berobbanása azonban csak 1998-ra tehető, és egy másik Korn albumhoz, a Follow The Leader-hez köthető. Ekkorra persze már jó néhány zenekar felbukkant ezen a vonalon: a Staind és a Godsmack inkább a hard rockos, grunge-os irányt képviselte, a Limp Bizkit és a P.O.D. a rapes hatásokra ment rá, a Static-X pedig indusztriális stílusjegyeket hozott be. A veteránok közül is többen elismerték, hogy a nu metal nagy hatással volt rájuk: elég csak meghallgatnunk a Sepultura ikonikus Roots albumát.
A műfaj fénykora
A nu metal ötvözte a grunge-ból áradó dühöt, a metal súlyosságát és a rapre jellemző kemény témákat, így sokan könnyen tudtak azonosulni vele. A berobbanás utáni első éveket tehát töretlen siker jellemezte, és egyre több új zenekar bukkant fel ezen a vonalon. A Slipknot és a Linkin Park jelesre vizsgázott, a Disturbed pedig az azóta legendássá és mémmé vált "ooh-wah-ah-ah-ah" sorral robbant be a köztudatba, a Limp Bizkit és néhány kevésbé minőségi banda azonban már a legnagyobb rajongóknak is túl soknak bizonyult.
A hanyatlás
Talán a Linkin Park 2003-as Meteora albuma volt az utolsó nu metal lemez, ami igazán nagyot szólt és a műfaj ezután fokozatosan egyre inkább eltűnt a süllyesztőbe, ezért azonban aligha lehet egy konkrét bandát vagy személyt okolni. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a műfaj berobbanásakor még tinédzser közönség időközben felnőtt és más stílusok felé fordult, a következő fiatal generációt pedig már sokkal inkább a metalcore érdekelte. A nu metal lassan, de biztosan parkolópályára került és sokak szerint egyre kellemetlenebbé vált, ezért több zenekar is igyekezett elhatárolódni ettől a címkétől és a hangzásán is változtatott.
Tényleg tönkretette a nu metal a metalt?
Kétségtelen, hogy a nu metalnak megvoltak a maga gyengeségei, mint például a túlságosan leegyszerűsített szövegek, a sematikus dalok és a szólók mellőzése, de ezektől eltekintve a műfaj egyetlen "bűne" az, hogy a többség egy ideig ezzel azonosította az egész metalt. Azt azonban ne feledjük el, hogy az akkori fiatal generáció nagy része a nu metalnak köszönhetően fordult a keményebb zenék felé és fedezett fel magának más alműfajokat és zenekarokat, és ahogy mondani szokás, talán már ezért megérte az egész. Amellett sem szabad elmenni szó nélkül, hogy a nu metal színtéren is voltak és vannak igazán jó zenészek, mint például Brian "Head" Welch (Korn), Chester Bennington és Mike Shinoda (Linkin Park) vagy éppen Ryan Martinie (Mudvayne). Ráadásul több olyan megoldást is köszönhetünk a nu metalnak, amely azóta más alműfajokban is megjelent a mélyre hangolt gitároktól kezdve, az öthúros basszusgitáron át a hangsúlyos groove-okig. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy bár a nu metal messze nem volt tökéletes, mindenképpen többet használt, mint ártott.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
