Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nyár végére még szerezhettünk egy nagy szabadtéri élményt - Amon Amarth, Sear Bliss koncertbeszámoló



Amon Amarth, Sear Bliss - 2017.augusztus 23. Barba Negra Track

 

Már csak néhány nyári buli maradt hátra a Barba Negra Track idei kínálatából, de a Hammer Concerts gondoskodott róla, hogy augusztus vége is emlékezetes maradjon, és elhozták nekünk az Amon Amarth-ot, és sejteni lehetett, hogy a svédek nem viccből hoztak magukkal két teherautónyi felszerelést…

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a szerda estét egy kiváló magyar zenekar, a Sear Bliss nyitotta, akik nemrég egy KLVT-ben felvett bootleggel jelentkeztek hosszabb hallgatás után. A csapat háza táján ugyan voltak nagy változások az évek során, de összességében 1993 óta tolják a black metalt, ami bizony nem kis teljesítmény. A fiúk nagyjából háromnegyed hétkor léptek színpadra, de a Track már ekkorra is szépen megtelt, és bár a többség nyilván az Amon Amarth miatt jött, a Sear Bliss-t is lelkesen fogadta a közönség, a zenekar pedig igyekezett is meghálálni a bizalmat. A csapatot egyébként Pál Zoltán is erősíti harsonán, ami nem egy tipikus hangszer ebben a black metalos közegben, de annál jobban működött a dalokban. A hangzás talán ekkor még nem volt teljesen tökéletes, de ami a zenekar teljesítményét illeti, semmire nem lehetett panaszunk.

 

 

A bevezetőben már említettem, hogy az Amon Amarth egy rakás kelléket hozott magával, és a vikingek bizony rendesen meg is pakolták a színpadot, elég csak azt a hatalmas, hosszú szarvakkal ellátott platformot említenem, amelyre a dob került, Johan Hegg énekes pedig a nadrágjára rakott fel egy tülköt, amit meg is emelt időnként a magyar rajongók egészségére.

Az a kanyar hivatalosan a tavalyi Jomsviking album lemezbemutató turnéja, és az első új dalra nem is kellett sokat várni, ugyanis a The Pursuit of Vikings és az As Loke Falls után a First Kill érkezett. Ezen kívül még a Raise Your Horns és a The Way of Vikings került be a programba a tavalyi korongról, de gyakorlatilag a zenekar összes fontosabb albumáról elhangzott legalább egy-két nóta. A pirotechnika ma már szinte kötelező eleme a koncerteknek, és az Amon Amarth legénysége ebből is bőven hozott magával, és jócskán „megszórták” a közönséget lángokkal. Ha pedig valakinek még ennyi látványelem sem lett volna elég, a koncert közben viking harcosok lepték el a színpadot, és természetesen meg is küzdöttek egymással.

 

 

Egy ilyen bulin persze nem meglepő, hogy a közönség soraiban is vannak hatalmas fazonok, akik ha nem is kétkamionnyi cuccal, de sisakokkal, szarvakkal, pajzsokkal, arcfestékkel, vagy éppen maszkokkal készültek az estére. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy a közönség összetétele számomra kellemes meglepetésként igencsak vegyes volt: képviseltették magukat a kicsit idősebbek is, de szüleik mellett tomboló, vagy éppen nyakban ülő ifjú metalos lányokat és fiúkat is lehetett látni, vagyis a jelek szerint biztosítva van az utánpótlás.

A zenekar egyébként jó ideje turnézik, ennek ellenére minimális fáradtság sem látszott az arcokon, igaz, a pesti koncert előtt épp volt egy szabadnapjuk, ami biztosan nem jelentett hátrányt, ugyanakkor le sem tagadhatnák, hogy mennyire élvezik ezt az egész vikingmókát, és hát lássuk be, ki ne élvezné? A jelenlévők többségével ellentétben én nem vagyok Amon Amarth rajongó, mégis maximálisan meggyőzött az egész, a látványt, a hangulatot és persze a színpadi teljesítményt is beleértve, és bármikor szívesen megnézném őket még egyszer, mert amellett, hogy a produkció végtelenül profi, elképesztően szórakoztató is.

 

 

A War of The Gods-ot követő ráadásba három dal fért: a már említett Raise Your Horns, a Guardians of Asgaard és a Twilight of the Thunder God, amit talán még az is ismer, akinek egyébként fogalma sincs a zenekarról, bár ilyen egyének tegnap biztosan nem voltak a Trackben.

Most már tényleg csak napok vannak hátra a nyárból és a szünetből, de a Hammer Concertsnek, a Sear Blissnek, az Amon Amarth-nak és persze a remek közönségnek hála azért még szerezhettünk egy nagy szabadtéri élményt, amelyre a hidegebb napokon is jó lesz majd visszagondolni.

A koncerten elhangzott dalok:

01. The Pursuit of Vikings
02. As Loke Falls
03. First Kill
04. The Way of Vikings
05. Valhall Awaits Me
06. For the Stabwounds in Our Backs
07. Deceiver of the Gods
08. Destroyer of the Universe
09. Thousand Years of Oppression
10. Death in Fire
11. Father of the Wolf
12. The Fate of Norns
13. War of the Gods

Ráadás:

14. Raise Your Horns
15. Guardians of Asgaard
16. Twilight of the Thunder God

 

 

Tóth Mátyás

 

Fotó: Bands Through The Lens, CSLP