Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nyert a zene a Barba Negrában – Depresszió, Nova Prospect, Mirror koncertbeszámoló



Amennyiben több zenét hallgatnánk, szebb világban élhetnénk. Itthon is. Mert a zene az az univerzális nyelv, ami képes összekötni az embereket nemtől, életkortól, bőrszíntől, vallási és politikai meggyőződéstől függetlenül. Egy olyan végletesen megosztott társadalomban, mint a magyar, erre nagy szükség lenne. Vasárnap óta kiváltképp. Nos, a Depresszió, a Nova Prospect és a Mirror április 7-én mindent megtett azért, hogy a zene égisze alatt egyesítse a népet.
 
A sort a 2015-ben alakult, modern metalt játszó Mirror nyitotta meg. A fiatalok a fanfárra emlékeztető bevonuló után akkora energiával robbantak be a Sárga fények című számukkal, hogy a képzeletbeli kalapom lerepült a fejemről. Öröm volt látni egy olyan csapatot, ahol nem csupán az énekes járja be teljes terjedelmében a színpadot, de a gitárosok is bőven kihasználják a tér adta lehetőségeket. A tagok közti kémia is kifejezetten átjött. Megannyi mosoly, grimasz, összekacsintás adta tanúbizonyságát, hogy a srácok roppant mód élvezik, hogy a keverőpultig hömpölygő tömegnek zenélhetnek. Arról nem is beszélve, hogy a 33. szülinapját ünneplő Acosta Olivérnek a banda egy őt ábrázoló pólóval is kedveskedett. Éppen ez a nem megjátszott, természetes jókedv az oka annak, hogy – sok más előzenekarral ellentétben – nem éreztem erőltetettnek a közönség mozgósítására tett kísérleteket. 
 
Ugyanakkor az irigylésre méltó színpadi jelenlét sem feledtetheti a hangzásbeli gikszereket. Olivér zavaróan alulintonált a számok nagy részében, és az alacsonyabb lágék énekhangjait sem igen lehetett hallani. Ez utóbbi probléma adódhatott a hangosításból is. Ének szempontjából így az erőteljes hörgés és a felső regiszterek rekesztősebb dallamai vitték a hátukon a koncertet, amik az Ennyi jár friss szerzeményt emelték ki számomra a setlistből.
 
 
Az est lendületét minden bizonnyal technikai nehézségek törték meg. A poprockban utazó Nova Prospect ugyan már készen állt a fellépésre, a színpadot eltakaró függönyök mégis makacsul álltak ellen az illetéktelen szempároknak. A srácokat azonban semmi nem állíthatta meg, és a szövet takarásából is előadták a Credo című számukat. Az idejében érkezők mondhatni kaptak ajándékba egy bónuszdalt.  
 
Az intermezzo után viszont már nem volt megállás, Besnyő Gabiék mindent elkövettek annak érdekében, hogy a közönség jókedvét felkorbácsolják. Gabi hangja most sem vallott kudarcot, az átütő erővel tarolta le a közönséget: az Itt az idő! kitartott hangjai alatt fogott el leginkább a jóleső borzongás. Természetesen nem maradhatott el A Dalban előadott Vigyázó sem, ami kellemes nosztalgia lehetett a hallgatóság soraiban felfedezhető, a műsort megnyerő és így az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutó AWS-tagok számára is. 
 
Természetesen előkerült a hangosbeszélő, az úgynevezett bömbi is, ami ugyanúgy elengedhetetlen eleme egy Nova-koncertnek, mint a mosolyoffenzívát folytató, a fellépés alatt egy komplett edzést teljesítő énekesnő. Minden színpadi kellék (még a most elő nem került buborékfújó is), minden játékos kiszólás, minden tornagyakorlat mögött a végtelen életkedvet lehet felfedezni. Ez az életvidám színpadi jelenlét az, ami a Nova Prospectet az egyik legszerethetőbb hazai bandává teszi. 
 
 
A Depressziót azonban senki sem múlhatja felül, legalábbis az én szemszögemből. Tinédzser korom óta nagy rajongója vagyok annak az intellektuális, nem ritkán komoly társadalmi kérdéseket boncolgató szövegvilágnak, ami a Depresszió dalainak gondolati vázát adja. A legjelentősebb, az emberek fejére és lelkére egyaránt hatást gyakorló művészetet – véleményem szerint – egyértelműen ők végzik a mai magyar rock/metal érában. 
 
A setlist megfelelően széles volt, felölelte majdnem a teljes diszkográfiát, így mindenki megtalálhatta a maga kedvencét. Egyedül a Szabadabban számot hiányoltam, és van egy olyan érzésem, hogy sajnos később sem fogom hallani élőben. Pedig az az a dal, aminek a szövege talán a legjobban bemutatja és megérteti a hallgatóval, hogy egy hozzám hasonlóan „fordítva bekötött” ember hogyan tartja magát egyben a mindennapokban. Már csak ezért is méltó lenne arra, hogy Halász Feriék bevegyék a koncertrepertoárba.
 
 
A setlist azonban így is kárpótolt. Az Amíg tart lemez címadó dala, az Egy életen át korong Éjszaka, egyedül nevet viselő klasszikusa ugyanúgy elhangzott, mint a legutóbbi, 2017-es Válaszok után album számai. Tekintve, hogy lemezbemutató turnéról van szó, az új szerzeményekre nagyobb hangsúly került. Így az olyan „kötelező” tételeken túl, mint a Lásd!, a Nem akarok elszakadni vagy a kőkemény wall of death-tel nyakon öntött Sokkold a rendszert!, sorra került az új korong majd fele is. Külön kiemelendő a Besnyő Gabival közösen előadott Tudom miért, ami ezen az estén debütált a Barba Negra színpadán. 
 
Az ilyen formán is megvalósult rockkoalíció pedig elérte a célját. A Mirror fogalmazta meg a Zenei Összefogás üzenetét, a Nova Prospect ültette el azt a hallgatóság lelkében, és végül a Depresszió vitte sikerre az ügyet. Így esett, hogy a Barba Negrában 3/3-dal nyert a zene.
 
 
 
 
Petróczi Rafael