Bejelentkezés

x
Search & Filters

“Okos agyam, buta szívem Téged akar!” - Dinamit koncertbeszámoló 2017.10.27. Miskolc, Ady Művház

A Dinamittal kapcsolatos legerősebb emlékem, amikor gimi első év végén megbuktam matekból meg fizikából (lázadtam, na… :) ) és azon a nyáron egy augusztus végi délutánon, az akkori törzskocsmánkban teledobáltuk a zenegépet apróval, én meg a biliárdasztalon sort locsolva-ugrálva üvöltettem, hogy “a szép ruhámba bújok és pótvizsgázom délutááán!”... 

Az legelső meg az, hogy anyukám imádta Vikidált, és a P.Mobil mellett sokszor hallgatta ezeket a lemezeket is. Így viszonylag korán kikerülhetetlenné vált számomra a zenéjük, és nagyjából azóta vágytam arra, hogy eljussak egy koncertjükre – egészen eddig az esélytelenek nyugalmával.

Így hát mikor megláttam az eseményt, hogy 10.27-én Miskolcon lépnek fel, be is véstem a naptárba, főleg, hogy Vikidál helyett az én személyes kedvencem, Rudán Joe tölti bejelenleg  az énekesi posztot, bár az eredeti frontembert is nagyon szívesen megnéztem volna.

Igazi, trutyis, nyálkás, nemszeretemidő volt egész pénteken, és nagyon úgy festett, hogy egyedül kell elindulnom. Nem is értettem magamat, hogy miért problémázok ezen, mindekután néhány évvel ezelőtt simán képes voltam elindulni Miskolcról Gyöngyösre teljesen egyedül egyszál magam egy Pokolgép koncertre, most meg a város másik végébe nem bírok nyafogás nélkül elindulni – hát nem lehetek ennyire nyugger! Ezzel meg is győztem magam, és nekiindultam, nagyon nagy szerencsémre.

Igazi művházas, nosztalgikus buliszagú volt az egész atmoszféra már abban a pillanatban, hogy beléptem és sorbanálltam a ruhatárnál, bent sokan ültek a színházteremként berendezett teremben, azonban a “dühöngőben” is egész szép számmal sorakoztak lassacskán az emberek, felvonultatva az életkorok teljes spektrumát – volt ott hatvanéves, kisgyerekes család, meg mi, az átmenet is, tényleg teljesen vegyes.

 

 

20 óra után nem sokkal a zenekar berobbant a Dinamit a véremmel, amire a még sörért sorbanállók is kaszát-kapát eldobva meneteltek is befelé, és egy emberként énekelte mindenki a 37 éves slágert. Igaz, én egy darabig megilletődve, mint egy elsőáldozó, tátott szájjal álltam a tény előtt, hogy ennyi legendát láthatok együtt, és egy kicsit visszacsöppenhettem abba a korba, amiről a szüleim annyit meséltek gyermekien csillogó szemekkel és amiben ezen történetek hallatán szerettem volna fiatal lenni, de aztán engem is elragadott a hév, és ott táncoltam a műanyagkorsók tengerében én is. Olyan dalok követték sorban egymást, mint a Senki se szóljon hozzám, Tűzkatonák, Mire jó.

Rudán Joe pedig ismét megcsillogtatta, hogy mennyire jó énekes és mennyire kiváló frontember, végig kontaktban volt a közönséggel, élt a deszkákon, és bár a zenekar többi részétől egyébként sem vártam el valami Angus Young-féle színpadi jelenlétet, egyáltalán nem egy csendesülős, állóvíz-látványú koncert volt, az eltelt évek ellenére is megvolt a dinamika és az erő a dologban.

 

 

Ami pedig főleg elképesztett és ezúton is szeretnék bocsánatot kérni a gondolatért is a zseniális Zsöcitől, de amikor megláttam a kis szikár, vékony embert, az jutott eszembe, hogy simán átadnám neki a buszon a helyemet, közben meg olyan pontosan, szenvedélyesen pattogtatta a basszusgitárját, hogy már nézni is öröm volt, nemhogy hallgatni. Ehhez csatlakozott a dobok mögött Németh Gábor, aki folyton mosolyog, igazi energiabomba még 62 évesen is, az ember ha csak ránéz, jókedve lesz, iszonyatosan imádom a kisugárzását az Őrnagy úrnak. :)

Ez az energia úgy fest, hogy családban marad, a nemrég Laki Zoltánt váltó és idén csatlakozott billentyűs, Hornok István, aki egész koncert alatt “csibészeltette” a közönséget (hogy egy kedves barátom kifejezésével éljek) ugyanis Németh Gáborék unokaöccse. Vele egyébként itt olvashatjátok a buli után készült interjút.

Nem tudnék pontos menetrendről beszámolni, mert teljesen elvitt a szórakozás, de az, hogy olyan vérprofin szólalt meg minden egyes dal, mintha lemezről hallgatnánk, az az egy holtbiztos.

Meg az is, hogy amikor felharsant a Néma kőszobor, meg a Csontváz, robbant minden és mindenki odalent a dühöngőben, idegenek táncoltak egymással, és ordították egymás fülébe, hogy “Okos agyam, buta szívem Téged akar!”. :)

 

 

Egy pillanatot, ami örökre belémégett azt hiszem, mégis kiemelnék. A ráadás előtt nem sokkal Zsöci egyszercsak helyet cserélt Joe-val és elkezdte énekelni az Edda Álmodtam egy világot című dalát. Azért az az érzés, amikor az egész művház egyszerre énekel és túlkiabál mindent, emberek ölelkeznek össze és öngyújtók lángja pislákol a plafon felé, az eléggé libabőrös.

Végül természetesen nem maradhatott el a Tinédzser dal sem, no arra aztán tényleg igazán volt megőrülés, reggel nem is volt hangom miatta, a 16 évesen biliárdasztal tetején álló hamvas fiatalságom emlékei törtek újra elő. :)

Igazából az egész koncert alatt olyan érzésem volt, mintha egy időkapszulába kerültem volna, annyira régen éltem már át azt a hangulatot, amit az igazi felszabadult és felszabadító rockzene ad, hogy áldom az eszemet, hogy rávettem magam az indulásra, mert életem egyik legnagyobb élménye volt ez a koncert, köszönet érte! Utána pedig a közönségtalálkozón mindenki dedikáltathatott, fotózkodhatott, pacsizhatott a legendés zenészekkel.

Az meg már csak egy elképesztő és hihhhetelen (igen, három hával) ráadás volt, amikor a koncert után az öltözőben hirtelen megjelent Szörényi Levente egy üveg pálinkával… de ez már egy másik történet…

 

 

A koncerten elhangzott dalok:

01. Dinamit a vérem
02. Senki se szóljon hozzám
03. Tűzkatonák
04. Mire jó
05. Külvárosban születtem
06. Megszökök
07. Játszd, ahogy akarod
08. Igazság
09. Ott van a híd
10. Neked adnám a világot
11. Néma kőszobor
12. Engem ne sajnáljatok
13. Csontváz
14. Tűz van
15. Te mondd meg
16. Tépd el az időt
17. Dzsungelharc

Ráadás 1.:

18. Mi ez az érzés

Ráadás 2.:

19.Tinédzser dal

 

További fotók itt és itt!

 

 

Szeszti

Fotók: Mocsári László (Minap)