Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Orbánék úgy használják a NAV-ot, mint Rákosiék az ÁVH-t" - PICSA interjú



„Botrányhős akarok lenni”, énekli Megyeri Ferenc az 1990-ben alakult pécsi punk banda, a Hétköznapi Csalódások énekese, dalszövegírója. Igen, ez az ami leginkább jellemzi a zenekar és a kereskedelmi média kapcsolatát, mert sajnos csak a „botrányaikon” való csámcsogás miatt kerülnek be a médiába.

Rockbook: - Kezdjük is a legaktuálisabb dologgal. Legutóbb a kereskedelmi médiákon keresztül hallhattunk felőletek a „betiltott - nem betiltott” kiskunhalasi koncert kapcsán. Hogy is történt ez az ominózus eset?


Megyeri Ferenc: - Már elég régóta le volt szervezve ez a koncert, egyszer csak szólt a szervezőnknek a klubos, hogy a helyi önkormányzatttól valaki figyelmeztette őket, baj lesz ha ez a koncert lemegy, magyarán megüthetik a bokájukat. Ez talán egy "baráti" jótanács volt hiszen manapság Orbánék úgy használják a NAV-ot, mint Rákosiék az ÁVH-t. Szóval a klub tulaja jobbnak látta lemondani a koncertet.

Rockbook: - Legutóbbi albumotok, az Orindzsúz & Brévnyúvörd című lemez tavaly jelent meg, két klippel az ’Angol foci’ és a ’Mindenki elmegy’ című dalaitokhoz. Most készült el nem régen a harmadik nem hivatalos anyag a címadó nótára. Mit mutatnak a nézettségi adatok és a megosztások? Kedveli az új lemezt a közönség?

Megyeri Ferenc: - Az aktuális Picsa-lemezek először mindig egy kis értetlenséggel találkoznak, aztán szép lassan kedvencek lesznek a számok, ez most is így van, illetve lesz szerintem. A mostaninál szokatlan egy kicsit, hogy minden számban megjelenik a trombita, de mi szeretjük olykor nem csak a témáinkkal, de a hangszereléssel is meghökkenteni a nagyérdeműt.

Rockbook: - Egyik kedvenc albumom tőletek az  „Én, József Attila itt vagyok” című lemez. Először Hobo előadásában hallottam megzenésített József Attila verseket. Mennyire fogékony a közönségetek egy ilyen kiadványra? Anno hogy fogadták ezt a lemezt? Érte- e az album miatt bármilyen kritika a zenekart? Terveztek-e folytatást József Attila, vagy más neves magyar, esetleg külföldi költő műveivel?

Megyeri Ferenc: - Talán ez az anyag volt az egyetlen ami osztatlan sikert aratott, főleg József Attila miatt persze, de úgy érzem mi is hozzátettünk ehhez a pörgősebb zenénkkel, ami eddig nem volt jellemző az ő verseit feldolgózó előadókra. Jelen pillanatban nincs tervben verses lemez a részünkről.

Rockbook: - A kezdeti időszakban nagyon sok külföldi punk bandától dolgoztatok fel dalokat. Mint pl. Sex Pistols, Exploited, Ramones. Nem gondolkodtatok egy olyan feldolgozás lemezen, mint a Zorallnak a Ramones tribute albuma, a Ramonia?

Megyeri Ferenc: - Részben ilyen a 98-ban megjelent Ludd tábornok, avagy két műszak fűszag című albumunk, feldolgozások szinte minden lemezünkön vannak és lesznek is azt hiszem.

Rockbook: - A 2003-as  „Globalhé” című lemezen található a Karma című dalotok. Tudjuk rólad, hogy beleástad magad a keleti filozófiába. Pontosan melyik keleti vallás áll hozzád a legközelebb?

Megyeri Ferenc: - Pontosan 22 éve, azóta vagyok vega és kb. azóta tanulmányozom a buddhizmust, hinduizmust, persze nem váltam mesterré sem tanítvánnyá, az én utam valószínűleg nem ez, legalább is ebben az inkarnációban nem. :)

 

Megyeri Ferenc - Hétköznapi Csalódások

 


Rockbook: - A 2007-es „Közönség elleni izgatás” album egyik dala örök emléket állít a 2006-ban elhunyt basszusgitárosotoknak, a zenekar nagyszívű mókamesterének, Willy bácsinak. Én úgy tudom, hogy Willy anno azért szállt ki a zenekarból, mert egy új életet szeretett volna kezdeni rendes munkával, családdal, tanulással, amit sajnos az élet kicsit átírt…

Megyeri Ferenc: - Igen,valami ilyesmi volt a terve, de ahhoz túl nagyot kellett volna változnia, nem is történt meg az átalakulás, úgy távozott közülünk, ahogy élt…

Rockbook: - Pár éve a honlapotokon ingyenesen, mp3 formátumban jelennek meg az albumaitok, dvd-kiadványok. Nem kell ecsetelni a magyar lemezipar helyzetét. Szerinted lenne igény az eredeti cd-formátumra? Érkeznek hozzátok ezzel kapcsolatban kérdések?

Megyeri Ferenc: - Igen, és idén, ha minden igaz már kaphatóak lesznek a régi és újabb anyagok a koncertjeinken CD-formátumban.

Rockbook: - Melyek azok a lemezek, amelyek a „punk” skatulyából kilógnak a cd gyűjteményedből?

Megyeri Ferenc: - Rengeteg ilyen van, nem vagyok csak a punkra ráállva. Rolling Stones és hasonló 60-as , 70-es évekből való bandák lemezei sorakoznak nálam, bakelit és CD formában. Deep Purple, Sweet, Queen, Kiss, ilyesmik. Sok száz lemezem van külföldi és magyar egyaránt…

Rockbook: - Kiktől olvasol mostanában, milyen műfajú könyveket kedvelsz?

Megyeri Ferenc: - Pfúú, nagyon sokat fel tudnék sorolni! A magyarok közül Moldovától Fejesig, Esterházytól Müller Péteren át Szabó Magdáig szinte mindent olvasok. A külföldiek közül Vonnegut, H.G.Wells, a klasszikusok: Tolsztoj, Dosztojevszkij, Hemingway stb. stb…, nem is sorolom, mert így is rengeteg kimaradna.  

Rockbook: - Hogy alakul a 2013-as őszi-téli szezon  a zenekar számára? Hol lehet benneteket elcsípni? Év végén számíthatunk egy nagyobb mókára, esetleg egy punk karácsonyra?

Megyeri Ferenc: - Természetesen lesz karácsonyi buli is, ősszel pedig a Punkhenger turné keretében koncertezünk elég sok helyen a Prosectura és a HT társaságában, de lesznek még a különböző helyszíneken más vendégzenekarok is, pl. Nem Ajánlott, Timebomb stb…

Rockbook: - Köszönjük a beszélgetést!

 

 

 

 

Imi Ramone
 

Címkék: 
HétköznaPI CSAlódások