Óriások a „kisszínpadon” - Fit For An Autopsy, Sylosis, Darkest Hour, Heriot koncertbeszámoló – Barba Negra, 2024.12.14.
Fit For An Autopsy, Sylosis, Darkest Hour, Heriot – Barba Negra, 2024.12.14.
Barba Negra, legutóbb a Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy (FFAA), Whitechapel koncerten voltam itt. Akkor (is) mindent vitt a FFAA, az pörögnek nálam a legtöbbet, hiába szeretem és becsülöm legalább annyira a másik két csapatot is. Ezúttal azonban ismeretlen a többi előadó, előtte egy héttel csekkolom tehát. Egyedül a Darkest Hour zenéje tűnik kiemelkedőbbnek, de sok zenekart kedveltem már meg koncertnek köszönhetően (pl. Arch Enemy, Paddy And The Rats), így nyitva hagyom az érdeklődést, elvégre nem rossz zene a többi sem.
A Barba Negrás koncertek egyik hatáseleme, hogy már a HÉV biztosította odaút is hangulatos az egyfelé tartó utazóközönséggel. Jóbarátommal leszállva elindulunk a mai metál-Kánaán felé, ám egyre közeledve furcsa, punkzenésen egyszerű dobok szállnak a széllel, vidámka kvintezések és tiszta hangszínen kiabálás. Lefőttem, gyorsan felcsapom a Facebook-eseményt: rossz helyszínre jöttünk? De hát ide írja. A szekusok az első sátor előtti kapunál rákérdeznek: Alvin? Mondjuk, hogy dehogy – biccentenek a hátrébb lévő, kisebb sátor irányába. Jót röhögünk, mikor leeesik, valahol megvan a maga bája: nagyszínpadon Alvin, kisszínpadon FFAA.
A Heriot koncertjéről sajnos lemaradtunk.
Heriot
Beérünk, a Darkest Hour (DH) már nyomja. Nyers erő, vicces a mosolygva sötét zenét játszó arcokat nézni. Kigyúrt, félmeztelen dobos. Korrekt. A legújabb daloktól (Perpetual Terminal) a klasszikusokig (Convalescence) vesz keresztmetszetet az igen rövid műsor. A diskurálásokból azt veszem ki, hogy sokan miattuk jöttek. Nem mai a DH, de semmit nem vesztett a lendületből, hitelességről tesznek tanúbizonyságot az új anyagok és a műsor is. Ám hiába a hosszas visszataps-próbálkozás: a fanoknak ennyi jutott, nekem pedig elegendő volt belekóstolásképp. Felkerülnek a „majd még hallgatós” listára, de egy saját headline bulira nem biztos, hogy befizetnék.
Darkest Hour
Mondjuk szerintem cserélhettek volna (persze, tudom, ez nem így megy, de élmény- és ízlésítéletem így súgja), hogy a Sylosis helyett a DH kap több időt. Hogy miért? Lássuk a Sylosis koncertjét!
Egész pontosan kezdenek, a hangosítással itt sincs sok gond, a közönség azonban kevésbé aktív. Hogy őszinte legyek, én se találtam semmi kirívó, megragadó elemet vagy hatást. Hiperaktív színpadi jelenlét, tetszik, hogy samplerek nélkül nyers erőből dolgoznak (igaz megjelenik az is a végén), de egy bekeményített és tarkább Metallica hatásnál nem kapunk többet, számos sokkal kisebb, akár hazai produkció is simán a porba tiporná. Az se különösebben lehengerlő ma már, hogy az énekes szólózik. Nem állítom, hogy semleges, erőtlen produkció volna, megvan a maga húzása, ugyanakkor az egyedi védjegyek vagy műfaji kódok és stílustörténeti elemek, előzmények remixelésén túl nem teljesítenek többet. A feledhető élményért a FFAA ígérete és egy unicum-sör kombó kárpótol.
Sylosis
A FFAA tagjai nem bújkálnak: meg-megjelennek beállni a kezdés előtt, ezúttal is abszolút közvetlenek és jóarcok, ami később, a lepakolás közben és után pacsizásba vált. Ez azonban nem enyhíti a zenéjük kíméletlen, csontvelőig ható erejét. Semmi teatralitás: feljönnek és megnyílik az ég, a föld attól, amit és ahogy csinálnak. Elképesztő energiával és pontossággal viszik színre a kolosszális súlyt, amely így rapid sepességgel söpör végig mindenkin: azonnal mobilizálódik a közönség.
A slágereknél, persze kicsúcsosodva, a Black Mammoth vagy a Two Towers olyan húzást produkál, hogy a közönöség majd miszlikekre robban – adrenalindús, katartikus, tomboló feszültség fut ki olyan fokú felszabadultságba, amit mégkeményebb zenét játszó csapatok se feltétlen képesek kicsikarni a befogadóból. Itt minden a maga természetességében, önmagából serkenő felhajtóerőből áll össze egy mondhatni fennséges zenei élménnyé, mely nagyon kevés zenekarnál ennyire szomatikus (testi) hatóerejű. Joe (énekes) megfázása ellenére látszólag lazán hozza le az emberen túli vokálokat, és csak minimálisan tűnik enerváltabbnak. Valahogy olyan intenzív párbeszédre lép a zenéjük és élő produkciójuk a hallgatósággal, amiről a legtöbb előadó csak álmodik.
A beszámoló felütésében említett előző Barba Negrás bulijuk mélyebb nyomot hagyott bennem, de ennek számos oka van: 1., akkor láttam őket először; 2. az Oh, What The Future Holds (melynek bemutatója volt tulajdonképpen az előző koncertjük) metáltörténeti távlatban is fenomenális lemez; 3., jobb volt a körítés – a Thy Art Is Murder és a Whitechapel keretezte est életem egyik legjobb koncertélményét hozta el (igaz, akkor sokkal rosszabb volt a hangosítás). A HÉV-hez végül elégedetten sétálunk vissza, a FFAA jóváírt mindent: olyat zúztak, hogy megőrültünk, a szomszédban ugrándozó punk-ok haja lesimult és nem mernek káromkodni többé, az Alvin pedig bizonyára átjött a kissátorba szülinapot ünnepelni, ott pogóztak ők is velünk, csak nem vettük észre.
A Fit For An Autopsy setlistje:
01. Lower Purpose
02. A Higher Level of Hate
03. Red Horizon
04. Black Mammoth
05. The Sea of Tragic Beasts
06. Savior of None / Ashes of All
07. Warfare
08. Pandora
09. Hellions
10. Far From Heaven
11. Hostage
12. Two Towers
Összességében kiváló estet tudhatunk magunk mögött. Nekem idénre ennyi is, tökéletes évzárót kaptam. Hangolódtunk egy kis keményzenei masszával egy újabb FFAA LP bemutatóra, amely lemezminőségben szólt, abszolút ’trve’ esszenciával döngölt földbe, és még napokig szóltak a dalaik a fejemben, na meg a hangszórókon is, szomszédaim örömére. Mivel is lehetne szebb adventi hangulatot kölcsönözni, mint a FFAA zenéjével? Viccet félretéve, kellemes készülődést és ünnepeket! Annak fényében, hogy jövőre is brutál koncertek jönnek, hehe...
Gyarmati Dominik
Fotók: Béres Máté (a teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
