Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Őrlőgépek” – Meshuggah, Harmed koncertbeszámoló, Barba Negra Track, 2019.08.06.

Meshuggah, Harmed - Barba Negra Track, 2019.08.06. 
 
Amikor meghallottam, hogy a svéd fenegyerekek újra nálunk lépnek fel, azonnal véstem is be a naptáramba ezt a keddi napot. Ha jól emlékszem utoljára az A38-on láttam őket bő 6 évvel ezelőtt, azóta, kijött egy lemez, a „The Violent Sleep Of Reason” ami valamiért nem talált be annyira nálam, mint a korábbi albumaik. A „Catch Thirtythree” és „I” érát szerintem nem tudják überelni, de mindettől függetlenül élőben bármikor szívesen megnézem őket, mivel a Meshuggah számomra kivételes formáció. Korai kezdés volt kiírva, előzenekarként pedig egy friss hazai bandát tekinthettünk meg (mondjuk én lehet egy külföldi csapatot is elbírtam volna) de nem volt variálás, pontosan 19:20-kor csapott a húrok közé a Harmed legénysége. 
 
Velük most találkoztam először, nem mondom, hogy totál váratlanul ért az, amit csináltak, pár track-et ismertem tőlük csak, viszont eléggé meggyőzően muzsikáltak és mozogtak a színpadon. Hangzás részemről oké volt, a hangerőn toltam volna még egy kicsit, a keverő előtt állva simán tudtunk egymással beszélgetni. Amit furcsállottam a Harmed-nál, hogy a basszusgitár az végig sampler-ről ment a speciális effektekkel meg zörejekkel együtt, nem tudom, hogy ez most szükségmegoldás volt vagy tényleg ebben a koncepcióban operálnak. Gondolom az utóbbi. Modern, összetett dalokat hallhattunk, amiben néha Tony Danza és Dillinger jegyeket véltem felfedezni, nyílván ezek hatások (kedvencek) lehetnek, a lényeg, hogy egy kerek, profi kis produkciót kaptunk a fiúktól, abban a szűk 25-30 percben, ami a játékidejüknek szolgált.
 
 
 
Eljött a pillanat. Átszerelés következett, molinók fel (a háttérvászon különösen csodálatos volt) intelligens lámpák mindenhol, lézer, Haake hatalmas, gyönyörű szép dobcucca középütt, miközben kellemes pakolós zene duruzsolt a háttérben. Mindent beállítottak, lassan beesteledett, majd 20:30-kor konkrétan elszabadult a pokol. Azért egy „Pravus”-szal indítani elég aljas dolog. Hangerőben már toltak felfelé, hála a jó égnek, így kicsit közelebb állva a színpadhoz, gyakorlatilag tökéletes volt a sound. Nem volt megállás, olyan nótákkal bombáztak bennünket, mint a „Rational Gaze”, „Stengah”, „Lethargica” (!) vagy az elmaradhatatlan káosz metal eposz, a „Future Breed Machine” és még a fináléról nem is beszéltem. Még most is ráz a hideg, ha belegondolok. Idáig akárhányszor láttam őket, mindig le tudtak nyűgözni, mindig volt valami új, eddig számomra ismeretlen szegmense az északi gép-szörnyetegnek, amire gyermeki módon rá tudtam csodálkozni. 
 
 
Emlékszem, amikor legelőször láttam őket (nem most volt, kb. 15 éve) akkor értettem meg igazán Jens Kidman vokáljait, mozgásait, gesztusait. Jellegzetesen és imádnivalóan széttorzuló feje, de leginkább a zenébe belehelyezett énektémái segítettek abban, hogy jobban megértsem azt a csak rájuk jellemző Meshuggah-i univerzumot, ami végül totálisan beszippantott akkor. Most sem volt másképp, úgy a harmadik track-nél teljesen magával ragadott a produkció, megrágott, összedarált majd kiköpött. És mindezt egy furcsa ritmusra lüktetve. Mint egy kód. Mint amikor az idegpályákon áramlik az információ. Majd ismétlés. 
 
A legszebb az egészben az, hogy Fredrik Thordendal már évek óta nem lép fel velük élőben, helyette a Scar Symmetry bárdistája tolta a sokhúrost, abszolút perfekt volt a srác, full olyan volt mintha ezt mindig is tudta volna, mintha ebben a bandában nyomná már vagy 10 éve. Haake dobos teljesítményéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, még mindig embertelen, amit művel, és azok a lábbal hozott 16-odok meg aztán bele még 32-edek, te jó ég, ha nem hallom meg látom élőben, akkor nem hiszem el, hogy igen ezt egy EMBER csinálja. Mindig tudtam, hogy mestere az ütős hangszerének, de annyira brutális volt, amit művelt, hogy bármelyik death metal-os vagy jazzista dobkirály megirigyelhette volna. A zene bőven elég volt a katarzishoz, de még kaptunk mellé fényeket, zenével együtt pulzáló lézert, füstöt, tovább súlyosbítva az alapból Titanic súlyával rendelkező Meshuggah audio monstrumát.
 
 
 
Zárásként hallhattunk még egy „Bleed”-et és egy „Demiurge”-öt (az a jellegzetes alien-szerű téma még most is kísért) ami körülbelül két halálos bikatámadásnak felelt meg, felöklelt, szarvaival feldobott az égbe majd összes kilójával agyontaposott. Hibátlan és átlagon felüli volt, amit műveltek.
 
A Meshuggah még 2019-ben is egy olyan zenei entitás, aminek nincsen párja, sem Földön, sem űrben, sehol. A svédek egyszerűen nem tudnak hibázni.
 
Ha lesz év eseményei listám, ez a keddi nap benne lesz a top háromban.
 
Hatalmas köszönet a szervezőknek és a Barba Negra Track embereinek a koncertért.
 
 
Setlist:
 
01. Pravus
02. Born In Dissonance
03. The Hurt That Finds You First
04. Rational Gaze
05. Future Breed Machine
06. Stengah
07. Straws Pulled At Random
08. Clockworks
09. Violent Sleep Of Reason
10. Lethargica
11. Bleed
12. Demiurge
 
 
Lupus Canis
 
A fotókat a Bands Through The Lens készítette.