Bejelentkezés

x
Search & Filters

Országos turnéval ünnepel a 10 éves Paddy and the Rats; egy új dal is érkezett: 'Drunk And Fucked Up'



Kerek évfordulót ünnepel idén a Paddy and the Rats, melynek apropóján nagyszabású koncertkörútra indultak és egy friss nótával is előrukkoltak a zenészek. Az új dalhoz egy szöveges klip is készült, a zenekar 10 éves történetének legemlékezetesebb pillanataiból válogatva.
 
Pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárja idén a Paddy and the Rats. A zenekar tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számít: amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak, és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük. A csapat ráadásul idén kerek évfordulót ünnepel, mely a sok teendő ellenére sem merült feledésbe: október végén a zenészek jubileumi turnéra indultak, végigjárva az ország legnépszerűbb klubjait.
 
„December közepéig összesen tizennégy városban lépünk fel Magyarországon, hogy a közönséggel együtt, méltóképp megemlékezzünk az elmúlt 10 évről. Egy meglepetéssel is készültünk a rajongók számára: töretlen hűségüket egy új dallal szeretnénk megköszönni, amit egyébként a turné minden állomásán eljátszunk majd” – mondja Paddy. 
 
 
A ’Drunk and Fucked Up’ című friss nótát, mellyel a zenészek a Paddy and the Rats 10 éves történetét igyekeztek összefoglalni, október 31-én, a kaposvári Hang-Ár Music Pubban hallhatta először élőben a közönség. Ez egyébként az egyetlen olyan szerzemény, amely biztosan elhangzik az országjáró körút összes koncertjén, annak ellenére, hogy a műsor állomásonként folyamatosan változik. A banda frontembere előzetesen még annyit ígért: a turné során legalább egyszer minden dalukat eljátsszák majd.
 
Kaposvár, Pécs, Veszprém és Győr után november 10-én Kiskunfélegyházán, majd Egerben, Székesfehérváron, Tatabányán, Szegeden, Sopronban, Szombathelyen, Miskolcon és Debrecenben is fellép a Paddy and the Rats. A jubileumi koncertsorozat a budapesti Barba Negrában zárul, ahol december 14-én és 15-én egy két estén át tartó szuperbulival koronázza meg 10 éves fennállását a zenekar. A dupla koncertre a banda kétféle műsorral készül: a Pirate Night névre keresztelt eseményen főként a kalózos, a Celtic Night alkalmával pedig az ír, folk punk nóták lesznek terítéken. A tematikus estek színpadképe is ennek megfelelően alakul, két külön világba kalauzolva a közönséget.