Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Őszinteség és alázat” – Hexis, The Arson Project, LEM, On Graves koncertbeszámoló, 2019.08.03., VRK, Szeged

Hexis, The Arson Project, LEM, On Graves - 2019.08.03., VRK, Szeged
 
Egy ilyen napot, ilyen felhozatallal vétek lett volna kihagyni. Van két sztorim, amit szeretnék megosztani, mindkettő a külföldi bandákhoz kapcsolódik. A svéd The Arson Project járt már nálunk, a fővárosban biztosan, sőt úgy 10-12 évvel ezelőtt volt egy bulijuk lekötve az akkor még üzemelő Garaboncziásba, nekünk sem kellett több, vettük jó pár üveg sört, autó plusz sofőr megvolt irány Sun city. Úgy a TV tornyot elhagyva hívott fel szegedi barátom, hogy „Lupus, helló, ne gyertek, itt vagyunk a klubban nincs dobcucc, nincsenek meg az alapok, a svédek nem fognak játszani, sajnálom” és így ezzel a lendülettel és keserű szájízzel kénytelenek voltunk visszafordulni. Kiégés a köbön, de legalább mi megpróbáltuk. A másik sztori, kissé súlyosabb és a dánokhoz köthető. Helyszín ismét a Gara, a Hexis pedig évek óta aktívan turnézó zenekar, előző éjszaka Romániában játszottak, időben pedig 2011-ben járunk. Énekesük, Filip nem az az egyhelyben megálló frontember, teljes beleéléssel nyomja, ha kell mászik, plafonon lóg fejjel lefelé. Nos, pontosan ez történt akkor is, leszakadt vele együtt az álmennyezet, aminek durva koponyatörés lett az eredménye, az volt a szerencséjük, hogy szinte azonnal megműtötték őt a baleset után Szegeden. Szóval azon a napon a sofőr volt a hős, ugyanis ő látta el az énekesei teendőket, viszont nem volt teljes a kép Hexis ügyileg. De egyszer eljött ez a pillanat is, én legalább is bíztam benne.
 
Az On Graves friss vér a palettán, a fix line-up-hoz utolsóként odakerülő duó nyitotta az estét. Róluk nem sok információm volt, épp, hogy bele tudtam fülelni az „All Must Go” című anyagukba, nos, ez kérem szépen dark-metallic hardcore, olyan pompás zenekarok nyomvonalain haladva, mint a The Secret, Trap Them és társaik. A dob, gitár-énekkel kiálló zenekar nincs túl bonyolítva: technikás, összetett dobjáték és szikár, karcos riffek jellemezték zenéjüket. A BM-szerű vokál csak itt-ott bukkan fel, nem túl hangosan, inkább kiegészítő jellegű, mint, hogy full előtérbe legyen. A gitárra mindenképpen toltam volna még, szerintem halk volt, de másba nem tudok nagyon belekötni. Én örülök, hogy végre van egy ilyen típusú csapatunk itthon, csak támogatni és bíztatni tudom őket, hogy nyomják, ami a csövön kifér, velük csak erősödhet a színterünk. Szóval, hajrá!
 
 
Régi ismerős a Lem, szerintem most láttam őket másodjára. Némi line-up cserén esett át a zenekar, hamarosan megjelenő debüt albumukba nyerhettünk most betekintést. Négyen vannak, dob, gitár, basszus és ének, sound-ban már jobban teljesítettek, de még így is kissé halknak éreztem az egész produkciót. Ettől függetlenül élvezhető volt a programjuk, hangulatában (bármilyen fura) néhol az Opeth ugrott be, pedig a Lem ennél sokkal összetettebb: van benne black metalos acsarkodás, Bálint részéről jazz-felé húzó dobmegoldások, technikás játék, Kacsa barátom pedig szórta a death, doom vagy éppen sludge metal szerű riffeket, éppen ahogy a dal struktúrája megkívánta. Érdekes mixtúra a Lem, nem is tudtam hova tenni hirtelen, rengeteg olyan banda ugrott be a performansz alatt ami hatással lehetett rájuk és én is kedvelem, viszont mégsem tudnám bárkihez is hasonlítani őket. Teljesen saját elképzelések szerint tolták a metal-t, így kíváncsian várom a nagylemezt, itt koncerten eléggé egyben volt, amit csináltak.
 
 
The Arson Project. Na igen. Pusztító svéd grindcore. Dírr, bele az arcodba, ahogy kell. A srácok már végre beröffentették a hátuk mögött meghúzódó gyönyörű-szép gyilkoló gépeket, Sunn amp T-modell, kösz szépen. A hangerő? Lehengerlő volt. Hetekkel ezelőtt már láttam egy hasonlóan kegyetlen grindcore brigádot, a Full Of Hell-t, szenzációs volt, amit csináltak, de azt kell, hogy mondjam a The Arson Project kb. ezerszer keményebb volt élőben, mint az amcsi srácok. A TAP megeszi reggelire a FoH-t, ha tetszik, ha nem. Zsigeri ösztön zene ez, végig 220kmh-val pörögve, a dobosuk annyira verte a blastbeat-eket mint egy állat, precíz volt és gyilkos. Olyasmit kell elképzelni, mint amikor percenként 15-ször élvezel el, és kb. 25 percig tart egy aktus. Durva? Igen az volt. 
 
 
Énekesük Niklas Larson, egy igazi energiabomba, végig üvöltötte teljes odaadással a set-jüket ahogy kell, volt némi csordavokálozás is a „Downward Spiral” című megaslágerük alatt, ami egy vontatott, alattomos, lassan építkező nóta, ez kb. a koncert felénél tolták az arcunkba, utána pedig folytatódott a módszeres audiális destrukció. Szavakba önteni nem tudom azt az intenzitást, amit akkor kaptunk, még napokkal utána is teljesen a koncertjük hatása alatt voltam, annyira kellett már ez, hogy az valami hihetetlen. És ami a legszebb, hogy csak úgy odaálltak, semmi felesleges cicoma, balf*szkodás, arcoskodás, nyomták a kib*szott romboló csodálatos svéd grindcore-t ahogy az a nagy könyvben meg van írva. (Nasum, Rotten Sound, Gadget, Afgrund, Distaste, Sayyadina és The Arson Project. Nyílván egy tonna hasonszőrű bandát fel lehetne most sorolni, de a fókusz most leginkább az északi vonalon volt.) A grindcore vonatból pedig nem lehet ám csak úgy egyszerűen kiszállni (ezt egy húrszakadás sem tudta meghiúsítani) így gitárhúr csere után zárásként azt hiszem 3 vagy 4 számmal búcsúztak tőlünk, mi meg csak álltunk ott és bámultunk ki a fejünkből, hogy ez valami hihetetlen. Többen a baráti körből jelezték, hogy ez annyira tömény és brutális, hogy utánuk már nincs értelme semmilyen bandának fellépni, mert ez annyira elég volt, hogy ihaj, meg csuhaj. 
 
 
Hexis. Végre. Némi átszerelés következett, stroboszkóp és füst, szerencsére a Sunn amp-ek maradtak a helyükön majd elkezdték ömleszteni ránk a dán fekete masszát. A Hexis alapjában véve egy különleges zenei hibrid, hatásaik között ugyanúgy ott van a fehér zaj, a Khanate-féle sludge metal kínlódása, mint a Sunn O))) által keltett drone frekvencia. De valójában az egész alapja a sötét hardcore és az északi black metal. Elég izgalmasan hangzik, de működőképes elegy, sőt fúzióban vannak egymással az eltérő muzikális elemek, valami egyedi dologgá átalakulva. Azt biztosan tudom, hogy Filip nagy Celeste rajongó, ez érződött is a Hexis-en, de itt inkább csak hommage és zenei attitűd formájában nyilvánult meg, a két banda valójában két teljesen különböző világban mozog. Arra gondoltam, hogy a The Arson Project fellépését nem lehet megfejelni, nos, őszinte leszek, ez nem sikerült a Hexis-nek, (talán a sorrend változtathatott volna ezen, nem tudom) de a koncertjüket még így kiválóan lehetett élvezni, remek volt a hangzás, sőt a Hexis-re jellemző sajátos aura is kitapintható volt. Filip ezúttal vigyázott magára, sikerült vele a koncert előtt és után is beszélgetnem, a balesetes napra máig emlékszik, mondta is, hogy soha többet nem fog meginni egy üveg vodkát koncert előtt, haha. Hát igen, a rock and roll életformának megvannak a maga szépségei és mélységei is. Buli után alaposan bevásároltunk merch-ből ahogy kell és azon agyaltunk végig, hogy hogyan lehet ennyire lazán de közben végig hitelesen tolni a zenét.
 
Hát így. Őszintén és alázatból.
 
 
Grandiózus köszönet és hála Tamásnak és a Sun City Bookingnak, hogy leszervezték ezeket a bandákat Szegedre, a Városi Rock Klubba. Soha rosszabbat!
 
Lupus Canis
 
A videó Borka Zoltán munkája. A fényképeket Guba Zsófia készítette.