Bejelentkezés

x
Search & Filters

Öt év után pénteken ismét Szentesen koncertezik a Tankcsapda!



Több mint öt és fél éve, napra pontosan 2012. április 20-án adta eddigi utolsó szentesi koncertjét a Tankcsapda. Az „Sidi-bemutató” volt elsődlegesen, azzal együtt persze teljes értékű buli. A „bemutató” pedig mint tudjuk, maradandó érvényűnek bizonyult, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Sidlovics Gábor gitáros máig a csapat tagja, tökéletesen illeszkedve be a nem kispályás társaságba.
 
Igen, még mindig itt tartunk sajnos – visszakanyarodva immár a fenti DVD fő-címéhez, annak is a másik lehetséges értelmezéséhez. Nevezetesen, hogy a rockzenét ma is becsempészni lehet csak a magyar médiába. Szerencsére a Tankcsapda az effajta csempészmunkában (is) felülmúlhatatlan. Mint megannyi másban – munkabírásban például!
 
Igyekszem nagy vonalakban megrajzolni az alábbiakban, mennyi minden történt velük, amióta Szentesen jártak. A legnagyobb vállalkozásuk: 2013-ban újra kiadták CD-n valamennyi lemezüket. Az újszerű terjesztési módnak és a pénztárca-barát árnak köszönhetően a legtöbb korong többszörös platinalemez-státuszt ért el. (Magam is feltöltöttem nem csak az autóm üzemanyagtartályát, hanem a Tankos folytonossági hiányt is a polcon.) Ezzel a lépéssel – kockázat nélküli mellékhatásként - az ifjabb rock-nemzedéknek alkalma nyílt megismerni gyakorlatilag a teljes Tankcsapda-életművet, alaposan kiszélesítve a koncerteken is a zenekar mögött álló tábort. És ez nem minden: csak győzzed megtanulni az újabb nótákat! Van honnan. Ugyanebben az évben jelent meg ugyanis az Igazi hiénák című albumuk, rá egy évre pedig az áthallásosan megnyugtató Urai vagyunk a helyzetnek.
 
A rocksláger-gyártásnak (amely ténykedés eredményeit itt és most nem sorolom fel) ezzel nincs vége, hiszen 2016-os egy speciális (ahol a Tankcsapda mások nótáit játssza el és viszont) dupla CD, a hullámzó színvonalú, ám komolyabb meglepetéseket sem nélkülöző, mély értelmű Dolgozzátok fel! is, amely igazán nem a debreceni srácok teljesítménye következtében lett olyan, amilyen.
 
Szóval, nem eseménytelenül telt a Tankcsapda legutóbbi fél évtizede sem, az időről időre megszervezett turnéikról nem beszélve. Azaz: kellene mégis, a legutóbbiról mindenképp. A szentesi koncert mondhatni, az évzáró országos zajos menetelés egyik főpróbájának tekinthető, amelynek végállomása ezúttal nem a debreceni Főnix Csarnok (természetesen az ottani, hagyományos buli sem marad el), hanem december 31-én (igen, az év leglazább napján) a budapesti Barba Negra klub.
 
A szentesi jelenés pedig december 8-án pénteken 19 órakor nyílik meg a Jövendő utcai Dr. Papp László Sportcsarnokban, annak kapujával együtt. Jegyek a Bootleg Boltban és a helyszínen kaphatóak.
 
Úgy fest tehát, hogy a Tankcsapda palettája mára alaposan kiszélesedett, hiszen a régi, már-már klasszikussá érett régi nóták mellé nem csak a „saját termésű” újak sorakoztak fel, hanem mások jól ismert dalainak „csapdássá” vadított verziói befogadására is felkészülhetünk.
 
Induljunk hát, töltsük meg zsúfolásig a végre, valahára rock-csarnokká változó Sportcsarnok nézőterét! Legyél ott Te is, amikor ismét megdörrennek Szentesen (no, nem az Auróra ágyúi, hanem) a békeidőben hadrendbe állított nehéztüzérség: a Tankok!
 
December 08 - Szentes- Sportcsarnok (Jövendő u. 1, 6600)
Kapunyitás: 19.00
Vendég: AllSuckAll
 
Jegyek elővételben: 4000 Ft
Helyszínen: 4500 Ft
 
Jegyelővételi helyek:
 
Bootleg Rockshop Szentes, Szabadság tér B épület Infó: 30 997-7597
Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 6600 Szentes, Jövendő utca 1. telefon 06 63 311 031
MOL kút: Szentes, Attila út
 
 
Olasz Sándor