Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Over The Hills And Far Away..." - Gary Moore Emlékest volt az A38 Hajón (koncertbeszámoló)

Bár az elmúlt hét nagy eseménye, a Metallica fellépése nyilván „mindent vitt”, azért történt még azon kívül is egy s más a budapesti koncerthelyszíneken: így sor került például a 7. Gary Moore megemlékezésre az A38 Hajón, a Lots Music szervezésében. 
 
Az est két része markánsan különbözött egymástól, azt gondolom jó szerkesztési ötlet volt, hogy a nagy ír gitáros életművének szakaszait két „házigazda zenekar” villantotta fel, mindkét esetben számos vendéggel kiegészítve.
 
A koncert első felében Gary öccse, Cliff Moore lépett fel triójával. Cliff Moore a magyar színpadok visszatérő alakja, több zenekara is szerepelt már nálunk, elsősorban a Paksi Gastroblues fesztiválokon, ahol blues-rock és jazzrock projektjét is bemutatta már. Ki kell emelnem a művésszel kapcsolatban, hogy bár kiváló színpadi ember, igazi showman, a „családi vonatkozásokat” sohasem használja ki, nem kíván a világhírű báty szerepében zsenge pótlékként tetszelegni  - nem Zámbó Árpiról írok, hanem egy saját zenei elképzelésekkel rendelkező, kiváló muzsikusról. 
 
 
Ezen az estén is úgy teljesítette a megemlékezés elvárását, hogy elkerülte az olcsó kliséket, és csak mintegy utalt Gary Moore pályájának egyes szakaszaira. Így jazzrockos indulására a Colosseum II. elnevezésű zenekarban – ezt a műfajt Jeff Beck két kiváló számával a Cause We’ve Ended As Lovers-szel és a Led Boots-szal idézte meg, majd egy szép lassú, saját kompozícióval emlékezett meg Garyről. A továbbiakban olyan számokat vett elő, amelyeket bátyja is játszott, vagy játszhatott volna, de már blues-rock korszakában. Hatalmas siker volt a két klasszikus, a Going Down és a Walking By Myself, melyeket már vendégekkel adott elő a banda.
 
Feltétlenül említést érdemelnek Cliff Moore zenésztársai is, Richie Blake basszuson, Danny Cox dobon kiválóak, ugyanakkor eszméletlen természetes módon élnek is a színpadon. Játékuk összeszokott csúcsteljesítmény, melyet Várfi István hibátlanul egészített ki. Az eddig említettek sem idős zenészek, de ezúttal Cliff teret engedett a még fiatalabb generációnak is. A Going Down-ba Somogyi Remig, az első rész fináléjába pedig két kiváló angol énekes-gitáros Harrisen Larner-Main és Ben Poole kapcsolódtak be. Nem tudom milyen ottani brit, vagy netán ír rocksuli növendékei, de hogy hallunk még felőlük, abban biztos vagyok. 
 
 
 
Miután személyes, titkos kedvencem a Thin Lizzy és persze Phil Lynott, külön örömmel hallottam, hogy az ő legendás barátsága Gary Moore-ral is megidéztetett: Cliff Moore triója és a „növendékek” gyönyörűen vezették fel a Dancing In The Moonlight című Lizzy-nótát, amit anno Gary Moore és Phil Lynott is eljátszott, szintén megrázóan szépen. (Kell a barátság! – kiáltottunk fel lelkesen egy magyar klasszikust idézve még a szám a hatása alatt, miközben a szünetben fogyasztottuk söreinket egyébként Szentesről, Szombathelyről és Pécsről a koncertre érkezett barátaink körében.)
 
Az est második felét a „Run For Power” honi tribute-zenekar celebrálta, ők műsoruk elején Gary Moore rock-korszakát helyezték műsoruk középpontjába. Jómagam ennek az időszaknak, illetve zenei termésének kevéssé vagyok kedvelője, ugyanakkor nem vitatható el, hogy pl. az „Over The Hills And Far Away” bármikor és bárhol telitalálat – bejött múlt szerdán is!
 
No, azért aztán persze visszakanyarodtak ők is a blues-rock irányába, és a Pécsről az USA-ba elszármazott Tommy Katona, valamint Marcus Deml segítségével Gary Moore legszebb blues-pillanatait idézték meg. Jól esett, hogy Katona Tomit végre nem Stevie Ray Vaughan-t játszani láttam, ideje volt újra felismerni, mennyire klassz, sokoldalú zenész – remélem a fesztiválszezonban, tavasszal-nyáron halljuk még valahol Magyarországon!
 
 
A műsort, ahogy a hasonló megemlékezés koncerteken megszokhattuk, nagy közös zenélés zárta, a Higher Ground c. számra vágott ki egy 10 perces sessiont a szinte teljes szereplőcsapat.
 
A koncert végén úgy gondolom elégedetten távozhatott a szép számú közönség: a Lots Music kiváló és folytatásra érdemes kezdeményezésének hála, újra rádöbbenhettünk mennyi húzós, bennünk dobbanó ritmust, ugyanakkor mennyi felemelő, szép pillanatot köszönhetünk annak a 7 éve elhunyt gitárosnak, akit úgy hívtak: Gary Moore.
 
 
Köszönkük a lehetőséget Csillag Zolinak és a LOTS Music-nak!
 
El Bandi
 
Fotók: Császár Márta