Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A paradigmaváltás kapujában” - Omega Diatribe: 'Metanoia' lemezkritika



Következő stációjához érkezett a budapesti ötös-fogat, az Omega Diatribe, a Metanoia képében. Ez már a sokadik kiadványuk, maxi-k, single-ök is tarkítják az életutat – ugyebár a digitális platformok világában élünk – a Metanoia pedig a harmadik nagylemez, mely az ukrán Metal Scrap Recordsnak köszönhetően jelent meg idén szeptemberben, fizikális formátumban. 
 
 
Az első szembeötlő dolog, amivel találkozik az ember – ha még nem ismerné valaki a zenekart – az a roppant igényes lay-out. Ahogy elnézem, a srácoknál prioritást élvez a formai megjelenés, ha a régi lemezeket nézem, szintén hasonlóan szemet-kápráztató grafikák jellemezték a design-t; a Metanoia-nál sincs ez másképp. Egyszerűen csodaszép, úgy ahogy van, minden Metzger Dávid keze munkája, aki ismét nagyot alkotott. A digipakot kinyitva már landol a lejátszóban a korong, halljuk hát mit rejt valójában!
 
10 szám, 38 feletti perc játékidő, mondhatni pont optimális, sőt még egy 12”-es vinyl-re is simán ráférne. Az instant headbangelésre késztető You Can’t Save Me-vel (vendég vokál: Diószegi Kiki - Down For Whatever) indulnak a djent turbinák: ha valaki nem tudná, az Omega Diatribe a hazai djent-groove metal jeles képviselője, a beteg, svéd őrlőgép-istenekhez hasonlóan építgetik át és fel, albumról-albumra azt a sajátos zenei monstrumot, melyet oly sokan megkedveltek. A különbség annyi, hogy a srácok kevesebb gyors résszel operálnak, lassabb-kimértebb módon adagolják a fémízű-feszes groove-okat, ráadásul több fogódzkodó s dallam kapott helyet a dalokban. A Grinder Of Self-nél például a dallamos ének Hájer Gergő vokáljával kissé fellazítja a struktúrát, először nagyon furcsállottam, de jó pár hallgatás után megbarátkoztam vele. Amúgy Lucsányi Milán frontember-énekes vokáljai elég erőteljesre sikeredtek, az arcod szétszakad tőle, néha death metal mélységekben mozog. Az első komolyabb pofont viszont a videoklipes Parallel adja, remekül eltalált hangulat és refrén jellemzi, nem lehet megunni, a közepén Hájer Gergő gitáros szólója nagyot húz a dalon. A videó pedig minden túlzás nélkül világszínvonal, vizuálisan tökéletes beleillik az Omega Diatribe által létrehozott poliritmikus univerzumba. 
 
 
A Death Touch masszívan lüktető támadása után, az Isolation jól ismert narrációja (The Network filmrészlet) vezeti fel a Global Fire-t, melyek beszédes címek és szövegileg elkeserítően aktuálisak. Hatalmas kétlábgépes témával indít a Global Fire, majd vad tuka-tukába csap át; Szpuszenik Richárd dobos elég patent módon küldi meg a cájgot, itt különösen tetszik, amit hallok tőle.  A track felénél a dob-szaggatások durván ütnek, vérbeli koncertnótának tűnik, változatos felépítése van, semmi felesleges cicoma nincs benne. Mondjuk ez a lemez egészére is igaz: nincs rajta üresjárat vagy unalmas rész, megy szépen a kijelölt útvonalon. A soron következő mega-dallamos és fontos üzenetet hordozó címadó, a súlyos Mirror Neuron és az „odamondogatós” Coronal Mass Ejection hármasa a kedvencem, melyekben a Metanoia klimaxához jutunk el: a Mirror Neuron különösen fajsúlyos darab, a svédeket idéző feeling a lélekig hatol. Mindhárom erős kompozíció.
 
 
A Long atmoszférikus, billentyűkre épülő tétele koronázza meg zárásként az albumot, egy borús ambient-szerű merengéssel, mely szomorú, de ugyanakkor emelkedett hangulatú mementóként szolgál Hosszú Gábor barátjuknak. Nemes gesztus, a Metanoia végül kiteljesedik. 
 
Hoflinger Tamás gitárost és Szathmáry Ákos basszerost még nem is említettem, nélkülük ugyanis nem működne a gépezet, de valójában minden tag professzionális módon teljesít. A húros szekció tökéletesen fuzionál a dobmunkával, minden hangszer a helyén van, elsőre kicsit szokatlan volt nekem a hangzás, de ez egy odafigyelős lemez. Minél többet pörög, annál jobban ássa bele magát az ember és fedez fel benne különböző értékes részleteket. Elég csak beleolvasni a szövegekbe és egyből érződik, hogy miről beszélek. A Metanoia-t amúgy az a Jens Bogren hangmérnök masterelte, aki olyan csapatokkal dolgozott már együtt, mint az Opeth, Arch Enemy, At The Gates, Sepultura vagy The Ocean. A neve valahol szerintem garancia a minőségi munkára.
 
Az Omega Diatribe évek óta meghatározó alakja a magyar keményzenei undergroundnak, meg is érdemlik a figyelmet, szorgoskodással teli pályafutásuk - és ezt mindenféle túlzás nélkül állítom - felfelé ívelőben. Persze mindez abszolút nem így lenne, ha a színvonalas tálalás mögött csupán sekélyes tartalom húzódna meg. 
 
 
A srácoknál megvan az egyensúly: ami kívül, az úgy belül. A külcsín konkrétan megfog, a belbecs pedig megtart. Csak így tovább!
 
Az album dallistája:
 
01. You Can’t Save Me
02. Grinder Of Self
03. Parallel
04. Death Touch
05. Isolation
06. Global Fire
07. Metanoia
08. Mirror Neuron
09. Coronal Mass Ejection
10. Long 
 
A teljes album itt meghallgatható és megvásárolható:
 

 
 
Lupus Canis