Bejelentkezés

x
Search & Filters

Paramore - Itt az új klip Joy Williams közreműködésével: Hate To See Your Heart Break



Hayley és Joy Williams ugyan nem rokonok - csupán vezetéknevük azonos - azonban már évek óta jó barátok. Baráti kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor még Joy a keresztény zenei műfaj fiatal csillaga, Hayley pedig ígéretes, feltörekvő dalszerző volt. Eltelt azóta jó pár év, Hayley a híres Paramore élén énekel, Joy pedig folytatta az útját ahol elkezdte –a Civil War zenekar női frontját erősítette, manapság viszont szóló karrierjét egyengeti. Azonban soha nem volt rá alkalom, hogy együttműködjenek ketten – mostanáig. Duettet énekelnek a Paramore magáról elnevezett 2013-as albumjának új deluxe változatán.

Őket hallva olyan természetességet és kölcsönös szimpátiát fedezhetünk fel köztük, ami leginkább kettejük barátságának köszönhető. „Mikor először találkoztunk én 12 voltam, Joy pedig 18 vagy 19.” – emlékezik vissza Hayley. „Már akkor a rajongója voltam, szóval a sors akarta úgy, hogy barátok legyünk. Mindig jó tanácsai voltak számomra, meghallgatta a dalaimat, melyeket írtam, és a nagy terveimet is arról, hogyan lehetnék igazi előadó.” Habár útjaik külön utakra vitték mindkettejüket, mindig inspirálták egymást. „Egyre jobban elmélyült a barátságunk, mialatt felnőttünk, és az évek során még közelebb kerültünk egymáshoz.” – tette hozzá Joy. „Imádtam, hogy pont ott tudtuk felvenni a fonalat, ahol abbahagytuk, bármennyi idő is telt el.”

A dalt Hayley egy másik Paramore taggal - Taylor York-al – közösen szerezte, amikor a zenekar nem volt a toppon a zenei anyagok írásában. „Mindketten kissé melankólikus hangulatban voltunk, aztán összeraktuk az ötleteinket, és egyszercsak tökéletesen összeállt minden. Ami az old school hangulatát illeti, azt hiszem, már régóta érett bennem, hogy írjak egy hasonló dalt. Azt szeretem a Hate To See Your Heart Break-ben, hogy mindkét vokál elég erős ahhoz, hogy domináns maradjon egymás mellett, ugyanakkor harmonizálnak is egymással.” – magyarázza Hayley.

Joy-tól a másokhoz való alkalmazkodás a zenében nem áll távol, ugyanis édesanyjával és nővérével is énekelt már együtt, így azt mondja nem volt idegen tőle a Hayleyvel való harmonizálás, csupán átadták magukat az érzésnek, és már működött is a harmónia. „Az összhang annyira természetes volt, olyan családi. Valahogy a nőknek van egyfajta titokzatos módja, ahogyan kapcsolódnak egymáshoz, amikor jól ismerik a másikat, és ezt abszolút éreztem is.” –ecseteli Joy a Hayleyvel közös munkát.

A videót és a zenei felvételt a Village Recorder-ben rögzítették Santa Monica-ban, abban a szobában, ahol Stevie Nicks személyesen dekorálta ki a stúdiót a Fleetwood Mac dupla Tusk című albumának felvételeihez. „Úgy éreztem, mintha Stevie szelleme még mindig ott lenne a falakban, ami különösen jó energiákkal töltötte meg a helységet, főleg két nő előadásához.” – tette hozzá Joy. ”Mint amikor ott vagy a tökéletes helyen, gyertyákat gyújtasz, leveszed a cipőd és csak létezel. A szünetekben forró teát ittunk a stúdió konyhájában és belefeledkeztünk a beszélgetésekbe, mikor ráeszméltünk, hogy lehet vissza kéne menni dolgozni.”

„Imádtam, hogy olyasvalakivel énekelhetem el ezt a dalt, akivel már régóta megosztom a fájdalmaimat és a történeteimet.”  - magyarázza Hayley. „Valakivel, akit jól ismerek, akivel leültünk és megosztottuk egymás fájdalmait. Ez nem egy romantikus szám, ami szerelmesekről szól, hanem sokkal inkább dal egy baráthoz. Úgy fogalmazok, hogy egyfajta óda a testvériségért. Két nő közti szoros barátság, akik megosztják egymással a sztorikat, talpra állítják egymást és legfőképpen megértik a másikat.”

Végül hallgassátok végig az erős, egyben kellemes hangzású dalt:

 

 

Orendt Brigi
 

Címkék: 
Paramore