Bejelentkezés

x
Search & Filters

Pezsgőbb, lendületesebb album, mint a korábbiak! - Mobilmánia: Fénypokol (2014) lemezkritika



A Mobilmánia egy kvázi ex-P. Mobil koncertzenekarból nőtte ki magát teljes értékű zenekarrá. Tunyogi Péter sajnos nem élhette meg az első album megjelenését. Több tagcsere következett az évek alatt, de a CD és DVD kiadványok szépen sorban mérföldkövezték a zenekar útját, így a mostani hallgatózásom tárgya már a harmadik nagylemez. Volt bennem némi félelem, hogy a megszámlálhatatlan évnyi rutin, ami a vérfrissítés után is a zenekari tagok személyében jelen van, nehogy a könnyebbik út felé terelje őket és nosztalgikus hard rockba fulladjon a lemez, amire azért volt némi hajlandóság korábban. Ennek a lemeznek a jelenben kell helytállnia.

A borító a magyar rock zenészek egy átlagos kedd délutánját ábrázolja, ahogy rezignált arccal, elfogadják sorsukat a topless csajok tengerében. Az előző albumborítóhoz képest ez nem egy, de legalább három kategóriával jobban sikerült. Talán a logón még lehetett volna kicsit ügyködni, mert így sosem fog kiderülni, hogy egybe, vagy külön kell írni a zenekar nevét.A belső oldalak nem rejtenek nagy titkot, a dalszövegeket tartalmazzák, pedig reméltem, hogy a frontborító témája további kibontásra kerül. A megjegyzésrovatba még annyit hozzáfűznék, hogy a zenekari weboldalnak viszont égető szüksége lenne egy újratervezésre, mert a mostani az elképesztően amatőr.

Nemúgy a zene! A kezdés azonnal balzsamozni kezdte a hallójárataimat. A Nem vagyok szikla egy olyan ízes Hammond zengedelemmel indul, egy olyan igazi koszos, hörgő sound-dal mintha a csúcson lévő Purple-t hallanám. Majd egy annyira ütős dal zúdult rám, hogy megint megnéztem a borítót, hogy jó lemezt raktam-e be? Molnár Péter hangja erőteljes, friss, ariffek súlyosak. Majd jön a kettős refrén először egy harapós, aztán egy könnyedebb rész. Ez minden, csak nem fáradt nosztalgia. Nagyon rendben volt a kezdés, de ilyenkor ott a kérdőjel, hogy meddig elég a puskapor?

 

 

A második, címadó számnál még egyértelműen kitart. Már sokkal ismerősebb dalszerkezet, de itt is van tempó, lendület és még van is mondanivalója a dalnak. A Tegnapi dal amolyan dirtyrn’r-os kicsit könnyedebb, de a refrénben van egy remek megoldás, ami nem engedi, hogy túllazuljon.

 

A Szeba Timba (halvány fogalmam sincs mi, vagy ki lehet, pedig rákerestem) egy jó kis pörgős szerzemény, a szöveg amolyan önvallomás jellegű, bár nem nyit új mélységeket, ha pedig megtudom a Szeba Timba jelentését, akkor még a titok varázsa is elillanna belőle.

 

Szövegileg akár a folytatása is lehetne a Vihardal. Bár mivel mégiscsak egy hard rock lemezről van szó mi másról is szólhatnának a dalok, mint a „rakenroll” megéléséről? Az Amikor a zene szól sem hoz nagy változást. Ebből a három számból úgy érzem az egyik lemaradhatott volna, mert egymáshoz képest nem különböznek annyira, hogy így egy csokorban indokoltak legyenek.

 

Azonban jön Az ördög itt belebukott, Vikidál Gyula közreműködésével. Ebben sincs nagy újítás, de az a tipikus „szép rock szám”, amit csak úgy egyszerűen jó hallgatni, főleg két ilyen kvalitású énekessel. Az egyszerű, de fogós refrénnél, csak úgy lubickolnak.

 

 

Az Utak filmje, ahogy a neve is mutatja amolyan road movie, illetve jelen esetben road music. Jó kis tempós, lendületes, sőt azt mondanám meglepően lendületes. Majd a megemlékezés percei következnek. Magdi utolsó dala. Ennél személyesebb dologról talán nem is lehet írni, mint amikor valakinek elmegy egy szerette. Ami szokatlan volt az a tulajdonképp dühös hozzáállás, hogy ha elveszítünk valakit, az egyszerűen nincs többé mellettünk, bárki bármit mond.

 

 

A Kőbe zárva 100% hard rock, semmi flikk-flakk, de jól lettek felhasználva az ismerős építőanyagok. Még egy kis billentyűszóló is belefért. A Kocsmasellő rock mégiscsak enged némi teret a nosztalgiának, de amolyan jópofa formában. A mikrofon is átkerül Kékesi Bajnok László birtokába, aki egy rögtönzött szociográfiát jelenít meg egy talán valós, talán elképzelt kocsma karakteres, vagy inkább karikatúrisztikus figuráiról.

 

A Meztelenül egy ízig-vérig motoros rock nóta, vidám áttekintés a motoros életérzésről, a refrénben egy jó poénnal. Motoros fesztiválokon egész biztos elő fog kerülni a publikum nagy örömére. A Bár az én fiam lennél egy egészen érdekes dal. Ez alkalommal Zeffer Andrásé az énekes szerep, aki egy szokatlan témát boncolgat. Nem tudom, hogy egy konkrét élethelyzet ihlette-e a dalt, de nekem úgy tűnt igen. Viszont a háttértörténet ismerete nélkül bevallom nem tudtam összerakni, hogy pontosan mi volt ez az élethelyzet, mert kicsit kusza a szöveg. Ez egy olyan dal, amit hitelesen csak egy bizonyos kort megélve lehet előadni.

 

Az Itt hagyok mindent stadion rockos szinti bevezetőjéből gondoltam, hogy ez nem lesz egy csüggedős szám. Bár valóban arról szól, ami a címe és nem is olyan vidám, de inkább elszánt és az utolsó sor még reményteljességet is mutat. A 15. szerzemény következik. Ez már egy olyan mennyiség, aminél nagyon ki szokott tűnni, ha töltelékszámokkal lett felduzzasztva a tracklist. Nem mondom, hogy nem lehetett volna feszesebbre venni az albumot, de igazából a lemez közepén kívül, amit korábban említettem, nem éreztem „felesleges” számot.

 

És hogy jó hangulatban érjen véget a hallgatózás a Bárhová magaddal viszel az egyik legjobban sikerült szerzemény. A záró szám szerintem legalább olyan fontos, mint a nyitó, úgyhogy ez a gyors, rockos befejezés jó döntés volt.

Összegzésként: Úgy érzem eddig ez a legjobban sikerült Mobilmánia korong. Sokkal pezsgőbb, lendületesebb, frissebb érzete van, mint a korábbiaknak. Plusz íródott legalább három-négy potenciális sláger.

 

Mobilmánia - Fénypokol (2014) dallista:

 

01. Nem vagyok szikla
02. Fénypokol
03. Tegnapi dal
04. Szeba Timba
05. Vihardal
06. Amikor zene szól
07. Az ördög itt belebukott
08. Utak filmje
09. Magdi utolsó dala
10. Kőbe zárva
11. Kocsmasellő rock
12. Meztelenül
13. Bár az én fiam lennél
14. Itt hagyok mindent
15. Bárhová magaddal viszel


vtb
 

Címkék: 
Mobilmánia