Bejelentkezés

x
Search & Filters

Phil Demmel álmodni sem mert róla, hogy egy nap a Slayer-ben játszhat



Néhány napja érkezett a hír, hogy Gary Holt-nak haza kellett utaznia haldokló édesapjához a Slayer 2019. június 11-én Budapestet is érintő aktuális európai turnéjáról, amelyről a Machine Head és a Vio-Lence korábbi tagja, Phil Demmel ugrott be a helyére és hétfőn már ő játszott Koppenhágában. Phil azóta egy interjút is adott, amelyben elmondta, hogyan érkezett a felkérés és milyen érzés a Slayer-ben játszani.
 
"Egy nappal azután, hogy véget ért az utolsó turném a Machine Head-del, kaptam egy üzenetet Kerry King-től, amelyben azt kérdezte, hogy meg tudnék-e tanulni 19 Slayer dalt két nap alatt és oda tudnék-e repülni hozzájuk, hogy átvegyem Gary helyét? Két hónapig voltam úton, a feleségem örült, hogy végre otthon vagyok, de amikor megmutattam neki az üzenetet, rögtön azt mondta, hogy erre nem mondhatok nemet és menjek nyugodtan, úgyhogy elkezdtem tanulni a dalokat és hétfőn már színpadon voltam a zenekarral Koppenhágában.
 
Voltak persze olyan dalok, amiket ismertem, de ezekből sem tudtam minden apró részletet és azt is ki kellett derítenem, hogy élőben hogyan játsszák ezeket és pontosan melyek Gary részei, úgyhogy nem volt egyszerű pontosan megtanulni mindent, de szerencsére sikerült és úgy érzem, nagyon jól sikerült az első koncert és a közönség is szeretettel fogadott.
 
Tegnap volt 35 éve, hogy megjelent a Slayer első albuma és emlékszem, hogy én 1983-ban láttam őket először és miattuk kezdtem el kemény zenét hallgatni és játszani. El sem hiszem, hogy most egy színpadon állhatok velük - már attól libabőrös leszek, ha csak belegondolok. Tom és Paul régóta jó barátaim és persze Kerry is fantasztikus. A Slayer egy legenda, az egyik legnagyobb kedvencem. Álmodni sem mertem arról, hogy egy nap velük zenélhetek. Ez tényleg felülmúlja a legmerészebb álmaimat is."
 
 
A budapesti koncertre már kaphatóak a jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. A belépők elképesztő iramban fogynak, úgyhogy igyekezzen, aki nem szeretne lemaradni!