Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Pink Floyd 'The Dark Side Of The Moon' albumát már soha többé nem kell elővennem



A Porcupine Tree egykori frontembere, Steven Wilson január 29-én egy The Future Bites című új szólóalbummal jelentkezik, amelynek kapcsán elmondta, hogy miért tarthatják őt egyesek képmutatónak, valamint arról is beszélt, hogy miért nem kell már többször meghallgatnia a Pink Floyd korszakalkotó lemezét, a The Dark Side Of The Moon-t.
 
"Kénytelen vagyok nagy erőkkel népszerűsíteni ezt az új kiadványt, a box settel, a videókkal és az egyéb extrákkal együtt. Emiatt joggal tarthatnak képmutatónak,de én magam is a fogyasztói társadalom tagja vagyok és sajnos a megélhetésem is ettől függ. Olyan ez, mintha szerződést kötöttem volna a hallgatóimmal, amelynek értelmében olyan zenét kell készítenem nekik, amihez nemcsak érzelmileg kötődnek, hanem hajlandóak anyagilag is áldozni rá, mert sajnos erre is szükségem van. A korlátozások miatt ez most egyébként is egy speciális helyzet, mivel nem tudok turnézni, nem ülhetek be csak egy tévéműsorokba és nem tarthatok dedikálást sem, pedig normális körülmények között ezekkel népszerűsíteném az új albumomat. Szerencsére ott a közösségi média, ami szerintem a legjobb eszköz manapság a zenészeknek. Én is itt tartom most a kapcsolatot a hallgatóimmal és persze a klipjeimet is az internetre töltöm fel, mert talán már nincsenek is olyan csatornák, amelyek lejátszanák őket. Persze így sincs könnyű dolgom, mert napról napra egyre több az új zene, az emberek pedig egyre kevesebb időt szánnak mindenre, így arra kell törekednem, hogy ilyen körülmények között is megfogjam őket, ezért most különösen nagy hangsúlyt fektettem a videók kidolgozására.
 
 
A The Dark Side Of The Moon egy olyan album, amit már soha többé nem kell elővennem, mert annyiszor hallottam az évek során, hogy gyakorlatilag beépült a DNS-embe. Mondhatom, hogy ezen nőttem fel, mert édesapám rengetegszer lejátszotta nekem kiskoromban. Egyszerűen imádom a koncepcióját, mert olyan érzés végighallgatni a lemezt, mintha megnéznék egy nagyon jó filmet, de a dalok emellett külön-külön is maximálisan megállják a helyüket, ráadásul fantasztikus a hangzásuk. Nem véletlen, hogy annak idején rengetegen vettek jobb lejátszót emiatt az album miatt. Tudták, hogy ezt a csodás zenét a lehető legjobb minőségben kell élvezniük."