Bejelentkezés

x
Search & Filters

Pink Floyd: Nick Mason szerint rosszul bántak Syd Barrett-tel

A Pink Floyd dobosa, Nick Mason egy friss interjúban beszélt Syd Barrett-ről, aki mindössze 1965 és 1968 között volt a banda énekese, ezt követően ugyanis a mentális problémái miatt vissza kellett vonulnia a zenéléstől. Mason visszatekintve úgy érzi, nem kezelték megfelelően a frontember helyzetét és bűntudata is van emiatt.
 
"Nagyon vegyes érzéseim vannak az egész Syd-dologgal kapcsolatban és visszatekintve sok szomorúságot és egy kis bűntudatot érzek. Lehet, hogy nem is ez a jó szó, de azt mindenképpen el kell ismernem, hogy rosszul bántunk Syd-el és nem jól kezeltük a helyzetet, amiben persze annak is szerepe volt, hogy igazából a mai napig nem derült ki, hogy pontosan mi volt a baj.  Az LSD okozott gondot, a személyisége vezetett problémákhoz, vagy valójában tisztább volt, mint gondoltuk, és egyszerűen csak nem akart a zenekar tagja lenni? Mi akkoriban annyira elkötelezettek voltunk, hogy automatikusan az őrület jelének vettük azt, hogy valaki nem akar benne lenni a bandában, pedig lehet, hogy simán csak belefáradt az egészbe, és talán az lett volna a jó megoldás, ha már hamarabb elengedtük volna őt. Persze most már kár ezen rágódni és tényleg fogalmunk sincs, hogy mi is volt valójában a gond."