P.O.D. - Sonny Sandoval: "Isten nem csak erre a rövid életre teremtett minket"
A P.O.D. frontembere, Paul "Sonny" Sandoval a Loudwire Nights podcastben beszélt február 25-én megjelenő Son of Southtown: My Life Between Two Worlds című önéletrajzi könyvéről, amelyben sokat mesél a hitéről, ami nélkül nem is lépett volna a zenei pályára. Az énekes hisz a mennyben és a pokolban, és szeretne a "jó oldalra" kerülni a túlvilágon.
"Túlzás nélkül mondhatom, hogy annyi sztorim van, hogy akár négy könyvet is tudnék még írni. A rock and roll már csak ilyen eseménydús, bár az olvasók hamar rá fognak jönni, hogy igazából nem is akartam rockzenész lenni és meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is ebből fogok élni. Egyszerűen annyi történt, hogy rátaláltam a hitemre és fontosnak tartottam, hogy beszéljek róla. Szerettem volna tudatni a környezetemmel, hogy megváltoztam.
Az, hogy szeretem Jézust, egyáltalán nem azt jelenti, amire ennek hallatán gondolnak, és ez a mi hibánk, mivel a keresztények gyakran azt a látszatot keltik, hogy mindent tudnak, pedig ez nem igaz. Ha így lenne, nem is lenne szükségünk a hitre és a Megváltóra. Én eleinte csak a barátaimnak beszéltem arról, hogy rátálaltam Jézusra, és először nemet is mondtam, amikor megkérdezték, hogy beszállnék-e a bandába. Aztán átgondoltam a dolgokat, és rájöttem, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy megoszthassam a nézeteimet az emberekkel. Azóta is itt vagyok, és sosem tagadtam meg a hitemet, de az is igaz, hogy sosem éltem azt a tipikus rock and roll életet.
Azt viszont így is megerősíthetem, hogy valóban tele van csábításokkal és üres ígéretekkel. Mindenesetre én akkor sem változtatnék semmin, ha visszamehetnék az időben. Az élet egyébként is véges, úgyhogy koncentráljunk arra, ami igazán fontos nekünk! Esetemben ez a hit, a családom és a barátaim.

Tegyük fel, hogy egy szó sem igaz ebből az egészből! Na, és? Akkor sincs vesztenivalóm. Legrosszabb esetben egyszer csak elalszom és nem kelek fel többé, aztán mindennek vége. Akkor is elmondhatom, hogy szép életem volt és semmin sem változtattam volna. De mivel van hitem, hiszek az örök életben, a mennyben és a pokolban is. Szerintem nem azért találták ki ezeket, hogy ijesztgessék velük az embereket. Én azt vallom, hogy Isten nemcsak erre a rövid életre teremtett minket, hanem valami mást is szánt nekünk. Persze ezek csak az én gondolataim és nem akarok papolni senkinek. Csupán arról van szó, hogy ha létezik a túlvilág, akkor én a jó oldalra szeretnék kerülni."

A P.O.D. március 26-án a Barba Negrában koncertezik a Godsmack különleges vendégeként, az estét pedig a Drowning Pool nyitja majd.
A H-Music, a Rock1, a Barba Negra és a Cobra Agency bemutatja:
Godsmack World Tour 2025
2025.03.26. Barba Negra Red Stage
Godsmack
P.O.D.
Drowning Pool
