P.O.D. - Sonny Sandoval: "sokan offenzívnek tartják a hitemet"
Nemrég került a boltokba a P.O.D. frontembere, Sonny Sandoval önéletrajzi könyve, a Son of Southtown: My Life Between Two Worlds, amelyben az énekes részletesen ír arról, hogyan fér össze az életében a rockzene és a keresztény hit. A zenész a Not These Two Fucking Guys podcast legutóbbi adásában is erről beszélt.
"A hardcore színtéren ez nem okozott gondot, mert ott mindenkinek megvan a maga szívügye, legyen az a vegánság, a straight edge életstílus, az állatok jogainak képviselése, vagy éppen a társadalmi problémák boncolgatása. Lehet, hogy nem mindenben értünk egyet, de tiszteletben tartjuk egymás véleményét és elfogadjuk, hogy mindannyian képviselünk valami számunkra fontosat.
Később aztán bekerültünk a rock and roll színtérre, ahol már így kicsit más volt a helyzet. Mi sosem állítottuk, hogy keresztény zenekar volnánk, egyszerűen csak fiatal srácok voltunk, nekem pedig fontos volt a hitem és szerettem volna énekelni róla a szövegeimben. Mi igazából mindig is underground zenekar voltunk, de valahogy a mainstreamben kötöttünk ki. Persze hálás vagyok azért, hogy 33 év után is azt csinálhatjuk, amit szeretünk, és ebből élhetünk, de úgy tűnt, hogy a mi üzenetünk egy kicsit sok annak a közönségnek, amely csak a 'szex, drogok, rock 'n' roll' sztorikra kíváncsi. A reggae-ben és más műfajokban nyitottak az életről szóló témákra, de a rocker és metalos közösség valamiért kevésbé befogadó ezen a téren.
Úgy érzem, sokan offenzívnek tartják a hitemet, és az alapján akarnak beskatulyázni. Már olyasmit is hallottam, hogy a keresztény hitünk miatt rosszabbak vagyunk más zenekaroknál. Tény, hogy fontos számomra a hitem és szívesen beszélgetek róla bárkivel, de senkire sem akarom ráerőltetni, a zenéléssel pedig egyszerűen csak az a célom, hogy mosolyt csaljak mindenki arcára. Egyébként nekem is vannak problémáim az intézményesített keresztény vallással, épp ezért nem is örülök, ha összemosnak az évtizedek, sőt, évszázadok óta zajló képmutatással. Mindig megvédem magamat, ha úgy érzem, hogy igazságtalanul támadnak."
A P.O.D. március 26-án a Barba Negrában lép fel a Godsmack és a Drowning Pool társaságában.
A H-Music, a Rock1, a Barba Negra és a Cobra Agency bemutatja:
Godsmack World Tour 2025
2025.03.26. Barba Negra Red Stage
Godsmack
P.O.D.
Drowning Pool
