Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Pokolgép megmutatta, hogy a magyar zenei életben még mindig helye van a fémnek



35. Jubileumi Metalkarácsony : Pokolgép, Twister – Barba Negra, 2018. 12. 30.
 
Az év utolsó napjai már többnyire a bulizásról, ünneplésről szólnak, így aki egy többnapos bulizás keretében tervezett elbúcsúzni az óévtől, és úgy döntött, hogy 30-án a Pokolgép, valamint a Twister társaságában szeretne ünnepelni a Barba Negrában, biztosan nem bánta meg. 
 
Közel másfél héttel a nagy nap előtt minden jegy elkelt, ezért nagy szerencse kellett ahhoz, hogy valaki még az utolsó pillanatban tudjon magának jegyet szerezni az év utolsó napjainak egyik legnagyobb koncertjére. Sokan még az utolsó pillanatokban is felszabaduló jegyek után érdeklődtek, a kapunyitáskor pedig szép sor várt a bejutásra.
 
Nálam már szinte hagyománnyá vált, hogy mindegy, mikor és hol megyek Pokolgép koncertre, elkap az eső, ellenben a buli fergeteges lesz, így mikor enyhén szitáló esőben beálltam a sor végére, éreztem, hogy ez a koncert is csak jól végződhet.
 
Nem sokkal azután, hogy bejutottam, szert tettem a szomjoltó nedűre, és elfoglaltam helyemet a közönség soraiban, kezdetét vette a Twister műsora. Páran kicsit türelmetlenkedtek az intro alatt, illetve azon tanakodtak, hogy vajon kezdenek-e már, de amint felcsendültek A hős első dallamai, máris lenyugodtak a kedélyek, és a Barba Negra a Twister zenekartól és a közönségtől volt hangos.
 
A műsorba mindössze tíz nóta fért bele, azonban panaszra nincs okunk a szett merített minden eddig megjelent albumból, így aki esetleg először csípte el a zenekart élőben, mindenből kapott egy kicsit. 
 
A Twister legénysége maximálisan kihasználta a rendelkezésre álló időt, és igyekeztek kellően felfűteni a közönséget, ami láthatóan sikerült. A közönség együtt énekelte a zenekarral a dalokat, sőt, nem egyszer egy-két sor erejéig csak a közönség éneke volt hallható. A fiúk nem lazsáltak a színpadon, a színpad méreteinek köszönhetően bőven volt hely mozogni, és sűrűn láthattunk helycseréket. A műsoridőbe még belefért az is, hogy visszatapsoljuk a csapatot, így a Robbanjon szét című dallal búcsúzhattak az óévtől, valamint a közönségtől.
 
 
Ezután már a Pokolgép egy jó hangulatú közönséget kapott, és amikor a Pokoli színjátékkal megnyitották műsorukat, a sorok életre keltek. Ekkor már az utolsó sorokból szemléltem a zenekart, valamint a közönséget, és döbbenetes látvány volt ennyi rajongót egy helyen látni. Több generáció jelen volt ezen a nagyszabású bulin, ami azt bizonyítja, hogy a metal zene szeretete kortalan, nem lehet elég korán kezdeni, és nem is lehet belőle kiöregedni.
 
 
A Pokolgép egy meglehetősen hosszú, és a pályafutásának számos jelentős dalát felsorakoztató szettel érkezett a Barba Negra színpadára, így méltó módon ünnepeltük meg a 35. Jubileumot, tartottunk egy utókarácsonyt, és zártunk le egy teljes évet. Nehéz lenne fejből felsorolni minden egyes eljátszott dalt, de többek között elhangzott az Ősi lázban, Hol van a szó, Ítélet helyett, Az a szép…, A háború gyermeke, csak hogy egy párat említsek. Az esti szettben biztosan mindenki hallhatta a kedvenc Pokolgép nótáit. Nem egyszer éreztem, hogy kiráz a hideg az együtt éneklő tömeg hallatán, a magasba emelkedő kezek látványa pedig megmutatta, hogy egy zenekar valóban képes egy közösséget kovácsolni. 
 
 
Egy-egy dal felkonferálásánál elgondolkodtam, hogy kicsit furcsa jelen lenni, és hallani olyan dalokat, amelyek megszületésekor még tervben sem voltam, és ez tette egy kicsit különössé is az élményt. 35 év nem kevés idő, és bár ezidő alatt nem egy tagcsere volt a zenekarban, bátran kijelenthetjük, hogy a Pokolgép még a mai napig stabil lábakon áll. Eléggé megosztó a rajongótábor véleménye, ének fronton mindenki másra esküszik. Bárki bármit mondhat, a teltház azt bizonyítja, hogy a Pokolgépre még a mai napig igény van, és a régi dalok Tóth Attila tolmácsolásával sem tudnak kikopni a repertoárból.
 
 
Már csak a jubileum miatt is különleges volt a Pokolgép műsora, és az igények azt mutatják, hogy legközelebb már nagyobb helyre is szükség lehet, elég csak belegondolni abba, hogy az előző évzáró Pokolgép buli is teltházas volt, és most is nagyon sokan maradtak le róla. Azonban aggodalomra semmi ok, a koncert során szó esett arról, hogy jövőre is lesz mit ünnepelni, és ismételten egy nagyszabású koncert várható. 
 
Összességében az estével meg voltam elégedve, és ennél jobb előszilveszterezést nehezen tudtam volna elképzelni. A Pokolgép és a Twister is megmutatta, hogy a magyar zenei életben még mindig helye van a fémnek! 
 
További fotók itt és itt.
 
 
Cetti
 
Pokolgép fotók: Dávid Zsolt
Twister fotók: Debre Gábor