Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Posztumusz reflexiók” Tomusz - 'Tél' lemezkritika



Több kiadó összefogásának köszönhetően (hazai vonatkozásban NGC Prod) jelenhetett meg végre fizikális formátumban, a fiatal tagokból álló, hardcore, neo-crust brigád legutóbbi lemeze, a Tél. Sajnos 2018-ra deaktiválódott a szegedi ötös, egy függőben levő kiadvány, illetve utódzenekarok formájában még találkozhatunk velük a jövőben (BORU és Shot In The Neck) de mint Tomusz, technikailag már nem létezik. 
 
A „Tél” zenéjéből süt a kiábrándultság, a keserűség, a düh. Még így az ősz kellős közepén is érezni azt a súlyos energiát, amit ebbe a lemezbe belepréseltek. Nevek megemlítése nélkül, külföldön már a 3. és a 4. generációs sludge-hc-crust / dark metallic hardcore csapatok miriádjai ontják magukból az ehhez hasonló muzsikákat, oszlottak fel vagy alakultak át, itthon viszont nagyon kevesen képviselik ezt a vonulatot, pedig volna értelme formába önteni a magyar valóságot ezen a területen is. Inspiráló erőkből ugyanis hazánkban nincs hiány. A Tomusz pontosan ezt tette a Télen, ritka pillanatok egyike ez, talán az Oaken került még ilyen közel a kitűnő „King Beast” albumával ahhoz a bizonyos forráshoz. A Telet figyelve az az érzésem támad, hogy egyetlen monumentális tételt hallgatok, részekre bontva, felépítésében van dramaturgia, kigondoltság. Az első 6 nótában kapunk egy rendkívül intenzív felvezetést, ami aztán 7. és 8. trackben csúcsosodik ki és hagy megannyi kérdőjelet. Elgondolkodtató mélységekbe ránt az anyag. Ehhez sokban hozzájárul a Pilinszky János „Apokrif” című verse is, amit egy érdekes spoken word – ambient drone zárótételben valósítottak meg, mely reménytelen, apokaliptikus hangulatával tökéletesen zárja le és teszi fel a koronát a lemez egészére. Se a hangzásba, se a hangszeres tudásba nem tudok belekötni, szép munkát végeztek minden téren. A fájdalom, frusztráció már-már fizikálisan tapintható, az érzések átjönnek.
 
 
A Tomusz disztópikus tájképet festett nekünk, hallgatóknak, a zenei progresszió az előző anyagaikhoz képest, tagadhatatlan. Már az előző két album („Escape” és a „Vicious Circle”) dalaiban is ott lapult az a bizonyos plusz, amiért érdemes volt jobban odafigyelni erre a csapatra, itt most végső formájában sikerült ezt kidomborítani.
 
Még zárásként annyit, hogy érdemes nyomon követni az utódzenekarokra is, a Shot In The Neck koszos rock and roll-ját már élőben is tapasztalhattam, illetve a BORU-ét is, de személy szerint a második sokkal közelebb áll hozzám. Mindenképpen jó hír, hogy hamarosan jön a BORU nagylemez, ami hasonló ívású zenét fog rejteni, mint a Tomuszé, viszont sokkal sötétebb és elborultabb formában. 
 
Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, nos, ez vélhetően beteljesedni látszik majd az „Inertia” képében.
 
Várjuk.
 
 
Elérhetőségek: Tomusz, BORU, Shot In The Neck
 
Lupus Canis