Bejelentkezés

x
Search & Filters

Profi felvétel érkezett a Judas Prist K.K. Downing-gal közös fellépéséről (videó)



November 5-én iktatták be a Rock And Roll Hírességek Csarnokába a Judas Priest-t, a gálán pedig Les Blinks és K.K. Downing is csatlakozott a jelenlegi tagokhoz. A különleges produkcióról most profi felvétel érkezett, Rob Halford pedig egy interjúban beszélt arról, hogy milyen volt újra a régi társakkal színpadra lépni.
 
"Nagyon jó volt. K.K.-t ezer éve nem láttuk már, és ami azt illeti, még az előadásunk felvételét sem tudtam megnézni, így csak arra emlékszem, hogy néhány rövid pillanatra megálltam K.K. mellett, miközben szokás szerint végig rohangáltam a színpadon, mint egy őrült drag queen. Mindenesetre csodás volt újra együtt lenni Ken-nel és Les-szel, és hosszú idő után ismét együtt zenélni. Ez is mutatja a Csarnok erejét és súlyát, valamint azt a hangulatot, amiről ez az egész szól, hiszen az a cél, hogy felidézzük a múltunk egy olyan részét, aminek nagy szerepe van abban, hogy beiktatnak minket. Örülök, hogy Ken és Les eljött, mert egyértelmű, hogy ott volt a helyük. Rájuk bíztuk a döntést, de nyilván az tűnt logikusnak, hogy ha már eljönnek, akkor játsszunk is együtt. Szerencsére így is történt, és varázslatos volt."
 
 
A Judas Priest 2023. május 17-én Ozzy Osbourne vendégeként játszik majd a Budapest Arénában.