Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A psziché labirintusa a végtelen kozmoszban” – Cantenac Dagar: 'Seseuda' lemezkritika



Nem sűrűn találkozik az ember, olyan anyagokkal, mint a francia Cantenac Dagar új albuma, az hét szentség. A nyitott szemmel-füllel járás és a zenei befogadóképességünk maximalizálása szükséges néha ahhoz, hogy az ehhez hasonló művek igazán betalálják a hallgatót. Easy listening for easy people ?!? Felejtsük most el!
 
Egy számomra kedves, kísérleti cuccokkal foglalkozó hazai kiadó, (mely olvasóink számára talán már nem annyira ismeretlen) a blindblindblind jóvoltából jelenhetett meg most 12 inches vinyl-en a legfrissebb Cantenac Dagar kiadvány, a Seseuda. Az előzetesek és live youtube videók megtekintése után, bekategorizálhatatlan, érzékelési szférákon átívelő különlegességre számíthatunk e nem mindennapi duó (Stéphane Barascud és Aymeric Hainaux) esetében, de hogy pontosan mit is rejt e fekete bakelit korong, azt hamarosan elárulom.
 
 
A Cantenac Dagar keletkezési története egészen 2013-ig nyúlik vissza, én mégis csak most találkoztam velük először, pedig rendkívül izgalmas koncepció szerint építik fel élőben rögzített instrumentális kompozícióikat. Szándékosan használom a kompozíció szót, a dal vagy nóta fogalma ugyanis túl szűk ehhez a különös metódushoz, amely szerint a franciák alkotnak. Musique brute azaz „durva, nyers muzsikának” lehetne ezt szimplán definiálni, de biztos vagyok benne, hogy nincs még egy olyan formáció a világon ahol banjo-ra, human beatbox-ra és cassette tape player-re (vélhetően DAT szalag) épül a zene. Igen, jól olvastátok, van egy kierősített banjo-gitár, torzító pedálokkal (Stéphane) egy beatbox-os – harmonikás (Aymeric) plusz zörejek, zajok kapcsolódnak hozzájuk szervesen egy bizonyos elképzelés mentén. Furának tűnik? Az is, de ami az igazi szépségét adja a dolognak, az az, hogy az egész organikusan atmoszférikus és van egy rituális aspektusa. Képes életre kelni a képzeletbeli vetítővásznunkon. Spirituális és szuggesztív, de ugyanakkor felkavaró és disszociatív hullámokat is kelthet. Színes. A psziché labirintusa a végtelen kozmoszban. Alámerülés az ismeretlenbe az audiális lélekindán keresztül. Jó pár videót lecsekkoltam tőlük, érdemes a Seseuda befogadása / konzumálása előtt belekukkantani valamelyikbe, nehogy váratlanul érjen ez a két track.
 
 
Saique
 
Lelki szemeim előtt rozsdás, régi kések, kopott fémpengék csörögnek, betonköszörű pörög. Valami jön… vagy csak „úgy van”. Formálódik… Könnyen elviselhető, arcmasszírozó kétségbeesés. Már-már delejezővé válik, amikor beszáll a hangképbe egy zajos, sötétlő madárraj, a hangzörejek csak úgy repkednek. Kissé ijesztő. Apró noise-vihar ez, de irányított; forgolódik és alaktalan. Az ütem mindeközben lazulós, hip-hop műfajra emlékeztető beatekből épül össze, mégse hasonlítható a duó „mozija” semmihez, amivel életem során eddig találkoztam. Az egész himbál, himbálódzik. Ha nem figyelsz oda, könnyen beleveszel az összképbe, szerencsére biztonságos helyre „visz”. A sound vaskos, pulzál, olyan alja / mélye van, hogy ihaj, a szerkezet keretes, itt-ott némi idegtépés és idegeken lépkedés. Sűrűsödik a matéria, ahogy közeledünk a végéhez, a szám ingaszerű mozgásának csökken a sebessége. Mintha egy láthatatlan kéz, mely a bölcsőt ringatja, lassítana a tempón, hogy az nyugalmi állapotba kerüljön. Ami előbb seregélyek módjára áramlott a levegőben most hirtelen gondolattá formálódik.  Egy pillanatképpé. Te mit látsz?
 
Seleau
 
Táncolunk? Kérdezte Laura Palmer, majd megfogta Donna Hayward kezét és behúzta a táncparkettre. Nem tudom, de valami olyasmi játszódik le, mint a Fire, Walk with Me! című film The Pink Room jelenetében, annyi különbséggel, hogy itt kicsit árnyaltabb, lazább a légkör, mint a Lynch-féle totális agymenésben. Az andalító, már-már hipnotikus lüktetésű kettes trackbe, távolról beszivárgó fura hangok majd egy harmonika dallamai kezdenek kirajzolódni. A beatbox, banjo és egyéb effektek mellett, ez a hangszer is fontos eleme a Cantenac Dagar egyedi sound-jának, mint írtam is, semmilyen ehhez foghatót nem hallottam, pedig láttam / hallottam már elég érdekes és extrém dolgokat a kísérleti szcéna keretein belül is. Ez a kezdeti könnyedség aztán hamar átcsap fémes, betorzult riff-özönbe, majd megint vissza a nyugalmi állapotba (ez váltakozik egy ideig) aztán végleg elszakad a cérna. Pontosabban mintha elveszítenénk a kontrolt a struktúra felett. Amolyan kiáramló energia-zajnyaláb. Véleményem szerint, ez a brutálisabb kompozíció a Seseuda-n, álomszerűsége elsőre megtévesztő lehet. Ebben sokkal több a noise, kaotikussá válik, ahogy haladunk előre a játékidőben, főleg az utolsó 5 perc elég kemény. Meditatív katarzis, talán így a legegyszerűbb körülírni a leírhatatlant!
 
 
A Cantenac Dagar nagy varázsló. Igazi ereje valószínűleg az élő megnyilvánulásokban, rituálékban rejlik, (szándékosan nem írtam a koncert szót, ugyanis más szabályok alapján mozognak) szerencsére, most ezt az ÉLMÉNYT, az aktuális vinyl barázdáinak köszönhetően mi is megtapasztalhatjuk. A sound kellőképp élő (úgy is lett rögzítve, one-take az összes kiadványuk), szépen modellezett, ha megfelelő volume-on hallgatjuk, kb. olyan mintha egy szobában / helységben állnánk a srácokkal. A 33-as fordulaton vágott / nyomott 12”-es korong kivitelezése minimalista, fekete-piros színei remekül illenek a koncepcióba, szerintem ide nem is kell ennél több. 
 
Az orosz Phurpa különös kollektívájához hasonlóan, érdemes a Cantenac Dagar-t is élőben fogyasztani, ha egyszer eljön az idő. Remélem erre mihamarabb sor fog kerülni kis hazánkban, de addig keressétek a blindblindblind-ot, mivel a lemez digitálisan is megjelent a bakelittel együtt a kiadó illetve a zenekar bandcamp oldalán. A kísérleti muzsikák hívei nyugodtan tegyenek vele egy kört, én pedig ügyesen elraktározom e nevet a memóriámban, a kedvenceim közé.
 
Elérhetőségek: Honlap, Bandcamp
 
 
LC