Queen: hogyan lett Farrokh Bulsara-ból Freddie Mercury?
A Queen legendás énekese Farrokh Bulsara néven született, a világ azonban már Freddie Mercuryként ismerte meg őt, és ezt a nevet hivatalosan is felvette. Freddie egyébként is mestere volt a névadásnak: a Queen-t is ő találta ki.
A zenekar gitárosa, Brian May szerint a Mercury név első albumuk egyik dalából, a My Fairy King-ből ered, a szövegében pedig szerepel a 'Mother Mercury, look what they've done to me' sor, ami különösen tetszett Freddie-nek, már csak azért is, mert születése és csillagjegye alapján éppen a Merkúr volt az uralkodó égitest az életében. A banda az énekes csatlakozása előtt Smile néven futott, ő azonban a szerinte sokkal hangzatosabb Queen-t javasolta, és a döntését meg is indokolta egy interjúban.
"Évekkel ezelőtt találtam ki a Queen nevet. Egyszerű, de mégis igazán előkelő, hiszen királynőt jelent. Igazán pompás és erőteljes név, amit ráadásul világszerte könnyen meg tudnak jegyezni. Sokféle értelmezés és elképzelés kapcsolódik hozzá. Tisztában vagyok vele, hogy egyesek a melegekkel azonosítják, de számomra ez csupán egy aspektus a rengeteg közül."


