Ray Luzier: "a Korn nem fél a kísérletezéstől"
A Modern Drummer készített interjút a Korn dobosával, Ray Luzier-rel, aki elmondta, nagyon szereti a zenekarban, hogy nem félnek a kísérletezéstől és az új dolgok kipróbálásától.
"Élvezem azokat az időszakokat, amikor új albumot készítünk és aztán lemezbemutató turnéra indulunk. Szeretem azokat a dalokat játszani, amelyek megírásában én is részt vettem, de ugyanígy imádom a klasszikusokat is. Nálunk mindenki kiveszi a részét a dalszerzésből, de előfordul, hogy főleg egy-két tag aktív bizonyos periódusokban. Nagyon szeretem ebben a bandában, hogy nem félünk a kísérletezéstől és az új dolgok kipróbálásától. A The Paradigm Shift és a The Serenity Of Suffering egészen másmilyenek. Utóbbi egyébként az egyik kedvencem, de a The Nothing is nagyon közel áll hozzám, a Requiem-et pedig azért szeretem, mert egy igazi old-school anyag lett, amit részben analóg módszerekkel vettünk fel. Egyszerűen csak összeültünk jammelni és csodás élmény volt végigkísérni azt a folyamatot, ahogy az ötletekből olyan dalok formálódtak, amelyeket nem sokkal később már velünk együtt énekelt a közönség. Nincs is ennél jobb érzés a világon, és teljesen mindegy, hogy éppen 500-an vannak vagy 50 ezren. Semmi sem érhet fel az élő koncertek varázsához."