Bejelentkezés

x
Search & Filters

Remek hallgatnivaló a Work of Art idei, 'Exhibits' című albuma (lemezkritika)



Az 'Exhibits' a zenekar negyedik alkotása. Több mint másfél évnyi munkát fektettek bele a zenészek, de megérte kivárnunk a végeredményt. Az igényes pop-rock zenét szeretőknek kiváló album született. Jó, hogy más projektekben is részt vesznek a tagok, mert ezt a szépen megmunkált muzsikát így megtarthatják a Work of Art égisze alatt.
 
A Toto hatás elkerülhetetlen. Amit erősebben érzek most, egy kis Foreigner, és Survivor íz a végeredményben. Remek hangszeres, és énekes teljesítményeket hallhatunk ismét végig a lemezen.  Jól szerepelnek külföldi listákon is, néhány helyen a hónap lemezének is megválasztották a szakírók, van, aki az év albumának tekinti. Műfajában biztosan nem született eddig jobb alkotás 2019-ben. Talán az időzítés is jól sikerült, sokaknak lehet karácsonyi ajándék az új WOA album.
 
 
Lars Safsund hangja az elmúlt évek alatt nem csak erejében változott, hanem érzékenységében is. Több kifejező erő költözött ebbe az eddig is remekül teljesítő torokban. Robert Sall a hathúros mellett, Safsunddal a billentyűs, és a produceri feladatokat is ellátja a zenekarnál.  Gitáros teljesítménye soha nem hagyott kívánni valót maga után, egy remek hangszerest tudhatunk személyében. Most talán egy picit visszafogta a hangmennyiségeket a minőségi megszólalás érdekében. Herman Furin a harmadik tag, ő a dobokért felel a zenekarban. Nem a „virgáiról” híres. Helyette viszont egy jó, és masszív játék, amit kapunk tőle. Élvezetes minden hang és taktus, amit kapunk ezen a lemezen, kiváló dalok sorakoznak egymás után.
 
Klasszikus AOR hatású anyagot akartak a zenészek készíteni, és nagyon egységes lett a végeredmény. Bátran lehet szemezgetni a dalokból, nincs minőségi hanyatlás a korongon. Az „Exhibits” kiválóan sikerült. A címmel is ezt sugallják nekünk, csodás műveket találunk a tárlatvezetésük során. 
 
 
Sokat elmond az is a zenekar elfogadottságáról, hogy a legutóbbi Toto turnén résztvevő Shem von Shroeck basszusozik a 2. és 4. dalban, Vince DiCola (Rocki IV. Training mountain szerzője) a 4. dalban elhangzó billentyűszólóért felelős, és Jim Peterik is írt szövegeket Salléknak.
 
Leányom véleménye is egyszerűen leírja az albumot: „Ez egy jó zene, és a Be The Believer után boldognak érzem magam”. 
 
 
Remek hallgatnivaló a Work of Art idei, 'Exhibits' című albuma. Tökéletesen illik eddigi munkáik után a sorba. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a dallamos, minőségi rock muzsikát. 
 
A lemezen elhangzó dalok:
 
01. Misguided Love
02. Be The Believer
03. Another Night
04. This Isn’t Love Feat. Vince DiCola
05. Gotta Get Out
06. Come Home
07. If I Could Fly
08. Destined To Survive
09. Scars To Prove It
10. What You Want From Me
11. Let Me Dream
 
10/9
 
 
Rici