Rob Halford: "sosem késő azt mondani, hogy meleg vagyok, szokjatok hozzá"
A Judas Priest frontembere, Rob Halford 1998 óta nyíltan vállalja homoszexualitását, a Fugues-nak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy szerinte sosincs túl késő ehhez, valamint azt is elmesélte, hogy ismerkedett meg Thomas-szal, akivel közel 30 éve alkotnak egy párt.
"Több zenész is kért már tőlem tanácsot ezzel kapcsolatban, de nem mondok neveket, mert mindenki akkor vállalja ezt fel, amikor úgy érzi, készen áll rá. Azt hinné az ember, hogy 2024-ben ez sokkal simábban megy, mint annak idején, de sajnos nem ez a helyzet. Továbbra is gyűlölet, bigottság, elutasítás és megosztottság övezi ezt a témát. Azok a fiatalok, akik ebben a cipőben járnak, manapság is ugyanúgy szenvednek, de szívből remélem, hogy egy kicsit tudok segíteni rajtuk azzal, hogy beszélgetek velük. Hogy a másik végletet is megemlítsem, nemrég olvastam egy cikket egy 90-es éveiben járó férfiról, aki a halálos ágyán mondta el a családjának, hogy meleg, és ezzel sincs semmi gond, sőt, jó, hogy megtette és felszabadult. Sosem késő azt mondani, hogy 'meleg vagyok, szokjatok hozzá!'
A Vallomás című önéletrajzi könyvem egyik fejezetében írok arról, hogy az egyenruhás férfiak a mai napig megdobogtatják a vén, meleg szívemet. Thomas eleinte nem beszélt az élete ezen szakaszáról, de idővel megtudtam, hogy veterán és több kitüntetést is kapott. Egyébként a megismerkedésünk csodálatos volt. Abban a korban történt, amikor még nem voltak internetes társkeresők, ahogy chatelni és SMS-ezni sem lehetett. Mi a régimódi melegek közé tartozunk. 1995 óta vagyunk együtt és a 30. évfordulónkra meglepem őt egy vaníliakrémes piskótával."