Szeptember második hétvégéjén került megrendezésre az első budapesti Rockfesztivál, melynek a Kincsem Park adott otthont. A pénteki napon egy másik rendezvényen volt jelenésem, így csak a szombati estén tudtam a fesztiválra kilátogatni. Este nyolc óra körül érkeztem a bejárathoz, ahol némi kavarodás volt a sajtós és backstage jegyek kiadásával, de végül megoldva a dolgot, mindenhova be tudtam jutni, hogy végezhessem a munkám. A P. Mobil Zenekar játszott éppen a nagyszínpadon, azonnal hozzá is láttam a fotózáshoz. A backstage bejáratánál belefutottam ismerősömbe, akinek hobbija minden létező hírességgel fotót készíteni, ez most sem történt másként, sorba kapta el a nagy zenészeket. Kóbor János is kint volt a rendezvényen, fáradhatatlanul csápolt kollégáinak a színpad mellett. Zúgott a „Két forintos dal” és a tömeg is vele egyetemben, de egyéb nagy rock balladák, mint a „Menj Tovább”, az „Utolsó Cigaretta” is igencsak felkorbácsolta a hangulatot. „A zöld a bíbor és a fekete” olyan ikonikus nóta, hogy szerintem, aki valaha játszott kezdő csapatként feldolgozásokat, akkor ez biztosan közte volt. Jó pár ismerős zenekarom repertoárjában rendszeresen felcsendült ez a melódia, így véleményem szerint nincs olyan halandó magyar ember a világon, aki ezt ne ismerné.

A P. Mobillal egy időben csapott a húrokba a kisebbik színpadon Deák Bill Gyula csapata. Igazán jó élmény volt egy ekkora legendát élőben látni. Gyula bácsit fiatal zenészek kísérték, látszott az összmunka és a végtelen tisztelet a frontember iránt. Az Artisjus-díjas blues énekes töretlen lendülettel nyomul a zenei életben, ennek keretet is adott egy igen erőteljes, hangulatkeltő koncerttel. Többek között szólt a „Rossz Vér” is ami alatt mindenki magába szállhatott, hogy milyen hatással van egy gyermek életére a szülei közötti feszültség, hova sodródhat el a kis kópé, ha nem figyelnem rá oda. Mivel igyekeztem minél több koncerten ott lenni, így nem tudtam sokat időzni egy-egy fellépőnél. Természetesen a nagyobb balladákat (pl. „Felszarvazottak Balladája”) megvártam, aztán beiktattam egy gyors szünetet.

A rendezvényt tekintve különben igen tágas területen volt berendezve a történet, ebből a szempontból jó választás volt a Kincsem Park, mert ott van hely bőven. Nem volt ismeretlen a helyszín, hiszen egyetemistaként többször is jártunk ide külsős órákat hallgatni. Volt egy étkező udvar, ahol finomabbnál finomabb portékák közül lehetett választani. A kínálattal egyáltalán nem volt baj, bőséges volt a választék, meleg, friss volt minden, inkább az árak voltak kicsit magasra szabva. Mivel kártyával nem lehetett fizetni, így egy köretre valót (800 ft – sült krumpli) tudtam összevadászni. Számos kézműves sörös bódé, friss gyümölcsleves stand volt, így bőven lehetett a szomjat oltani. Több kis sátor (Harley Davidson, rajongói kártya készítő) is megtalálható volt a területen. Éppen igyekeztem vissza a kezdődő Karthago koncertre, amikor egy óriáskígyót tartó emberbe botlottam. Éppen egy törékeny hölgynek adta át a hatalmas állatot, hogy készülhessen pár fotó. Takáts Tamás és zenésztársai léptek tehát színpadra. A frontember nem szégyenlősködött a színpadon megmozdulni, teljesen átadta magát a zenének, olykor végtagjai több irányba mozogtak, mint amennyi volt neki belőle. Oda-odaállt zenészei mellé, szólót improvizálva, vagy csak bíztatta zenészkollégáját. Többször biztosított mindenkit róla, hogy a Karthago nem korhoz kötött, kisgyermeknek és nyugdíjasnak is egyaránt szól. Erről a jelen levők tettek tanúbizonyságot. Rengeteg embert vonzott a fellépés, kellően megtelt a sátor. Alapvetően is, benyomásom szerint elég sok ember látogatta meg a fesztivált. És bőségesen voltak 40, 50, de még 60 pluszos résztvevők is („Amíg a föld kerek, mindig lesznek rockerek!” – énekelte az est utolsó nagy színpados zenekar vezetője, Kalapács József.

Utolsóként tehát a heavy metal együttes, a Kalapács állt színpadra. A kései időpont ellenére még mindig bőven voltak a sátorban, még ha idő közben meg is fogyatkozott a tömeg. József sziklaszilárd kisugárzása, magabiztos kiállása igencsak temperamentumos, férfias hangnemet kölcsönzött a bulinak. Nagyon tetszett, hogy egy külön korsótartó állványa volt, amiből előszeretettel hörpintett jókora korty söröket két nóta közt.

Előttük még a kisebb színpadon állt színpadra az este számomra legérdekeltebb fellépője, a Junkies. Életem első rock koncertje egy délutáni matiné volt az egykori Wigwam rock klubban. Délután négykor kezdődött a koncert, hogy a fiatalabbak is meglátogathassák. Ott indult el bennem valami az élő zene követése iránt. Természetesen a Junkies-on végig ott voltam, illetve a buli után váltottam is pár szót a fiúkkal. Utánuk még a Rock Fanatic együttes játszott, de őket már nem vártam végig, kicsit belehallgattam és a kora hajnali órákban távoztam. (bővebben itt)

A két nap alatt a két színpadon összesen 14 banda fordult meg. Úgy gondolom, jó kezdés volt ez a fesztivál számára. Sajnos, mivel a Sziget Fesztivál eltávolodott rock-os repertoárjától, úgy gondolom, szükség van az ilyen típusú rendezvényekre is.

Kíváncsian várjuk a jövő évi felhozatalt, mert remélem az nem is kérdés, hogy jövőre is meg lesz rendezve a fesztivál.

Nagy Zsófi