Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Rockkeddek” – avagy Mit keres Schuster Lóránt a színpadon? - P. Mobil, Mini koncertbeszámoló a Várkert Bazárból



Akik harminchárom évvel ezelőtt a Budai Ifjúsági Park zárókoncertjén tolongtak – benn, vagy kívül rekedve a domboldalon –, egy lyukas garast nem adtunk volna azért, hogy egyszer majd újra e kultikus helyen, a rock egykori fellegvárában hallgathatjuk kedvenceinket. De mindig történnek csodák. A Várkert Bazár felújítását követően az akkori nagy bandák közül néhány a „Volt egyszer egy Ifipark” rendezvénysorozat keretében kapott lehetőséget egy kis múltidézésre.  

A Mini és a P. Mobil harminckilenc év után, 2017. augusztus 12-én újra együtt lépett fel az Ifiparkban. Az akkori lányok-fiúk, immár deresedő hajjal, némi pocakkal, arcukon az élet véste barázdákkal, de a szívükben az örök tűzzel, kézen fogva gyermeküket, unokájukat, újra a „Park” felé vették az irányt. Az „öregektől” tudom, anno keddenként volt a napjuk, de most kifejezetten jó, hogy szombatra esett. Schuster Lórántnak, a P. Mobil vezetőjének, mindig akad a tarsolyában egy-két ötlet, egy-egy ajándék, amellyel megörvendezteti a zenekar népes rajongótáborát. Így esett ez most is, itt tartották a P. Mobil VIII. Országos Találkozóját. Az ország különböző pontjairól, Erdélyből, Felvidékről érkező rajongók, előbb egy idegenvezetésen vehettek részt, majd a zenekari beálláson is. Persze jutott idő örülni a találkozásoknak, megbeszélni az előtörő emlékeket.

Az estét az eMeRTon-díjas Török Ádám (énekes-fuvolista) és a Mini nyitotta. Az egyórás programban leginkább a korai, aranykorból válogatott dalok hangzottak el. A „hippi-vezér” és az akkori Mini, majdnem napra pontosan 1969. augusztus 6-án debütált az Ifiparkban, a legendás Sakk-Matt előtt, akkor Radics Béla meghívására. Most újra itt állhatott, mert ugye „Kell a barátság”. Aztán sorban jöttek az ikonikus nóták, mint az Asztalhoz leültem, a Gőzhajó, vagy a Lusta blues. Ahhoz, hogy a gőzhajó haladjon, a kapitány mellé olyan régi harcostársak is kellenek, mint Nagy István (basszusgitár), és Németh Károly (billentyűk), valamint a Németh Tamást váltó, fiatal Tóth Dénes (dobok). A fiúk tették a dolgukat – nagyon is jól –, a hangulat fokozódott, s erre még rá is tettek néhány lapáttal. Mégpedig Fehér Ádámmal, a 12 éves bluesgitárossal. Ádi nem először lépett fel a Fuvolalovaggal, így együtt még jobban szólt a Hey Joe vagy a Sunshine of Your Love. A közönség tapssal, ovációval fogadta a dalokat, és persze kívánságok is szálltak a színpad felé: Vissza a városba, Kereszteslovag. Az idő rövidsége miatt a személyes kedvencem ugyan kimaradt, de szerencsére országszerte számos alkalom nyílik még a Minivel való találkozásra. Hogy mást ne is említsek, 2018. január 27 - én a születésnapi nagykoncertjén.

 

 

Rövid átszerelés után, a „munkások, parasztok, és az értelmiségiek” kedvenc zenekara a P. Mobil lépett a színpadra. Az idei turné: Csoda történt. Valóban csoda, hiszen Schuster Lóránt a zenekar vezetője, igen komoly betegségen esett túl, hála Istennek jól van. A nélküle zajlott koncertek rendben voltak ugyan, hiszen a fiúk lelkesen és nagyszerűen tették a dolgukat, de mégis… Elnézést ezért a kis intermezzoért, később majd kiderül, miért is említettem! De térjünk vissza a Várkert Bazárba… Piros, metál, zöld, Rocktóber… Erős kezdés, ahogy szokták. A közönség máris megindul a színpad felé. Lóri, jó szokását megtartva erre az estére is hívott vendégelőadókat, akik egy másfajta érzést, hangulatot kölcsönöztek a daloknak. Az első mindjárt Tunyogi Bernadett, a zenekar elhunyt énekesének, a karizmatikus Tunyogi Péternek a lánya. A Menj tovább nótában énekelt duettet Baranyi Lászlóval (ének).

 

 

Szabó Péter (billentyűk) orgonaszólójával induló Főnix éjszakájában pedig Kézdy Luca hegedűművész mutathatta meg kiváló tehetségét. A P. Mobil ez alkalomra időzített legújabb, Csoda történt című stúdióalbumának címadó dalában pedig újra Berni sietett segítségére Lacinak. Egy újabb lírai szerzemény, ami valljuk be, jól áll a zenekarnak. A taps kissé visszafogott volt, de csupán azért, mert a közönség próbálta befogadni az elhangzottakat. Felváltva következtek régi, és új szerzemények, mint a Bonobo, vagy a Mivel szeretnél, és a Hógolyó. Régi, emblematikus nóta az Újra kezdeném, benne Sárvári Vilmos (gitár) gyönyörű szólójával. S ehhez a számhoz nem más, mint a négy év után Ausztráliából hazalátogató exdobos, Mareczky István Toto, ült be a felszerelés mögé. Csillogó szemében kiolvashatóak érzései, gondolatai, melyek találkoztak a közönségével: Ha újra kezdhetném, újrakezdeném.

 

 

A viharos szél tombolt, Szebelédi Zsolt Szergya (dobok) cinjei lobogtak a szélben, ám ez mit sem befolyásolta a koncert hangulatát. A közönség lelkesen „móóóbilozott”, miközben a Főnök újabb vendéget jelentett be, Somogyi Remig gitárost. Az időközben nagykorúvá lett gitáros többször lépett fel már a Mobillal, most többek között A zöld, a bíbor és a feketében mutathatta meg játékát.

 

 

S eljött az a pillanat, amelyre már a beszámoló elején céloztam: a Varjúdalt megelőző Tarnai Dániel (basszusgitár) féle bőgőszóló után Lóránt előhúzott egy egyhúros basszgitárt. Ám a technika közbeszólt, vagyis inkább az volt a baj, hogy nem szólt. Hát kérem, ez az élőzene velejárója!

 

 

De legalább nyugodt szívvel kortyolhattunk az italunkból. A problémát a technikusok hamar megoldották, így a Főnök Varjúdal néhány akkordján megmutathatta, hogy immár ő is hangszeres zenész, van mit keresnie a színpadon! A viccet félretéve, szomorú, hogy még ma, a XXI. században sincs elismerve egy olyan ember, ráadásul a szakmában – egyes rockerek között sem –, aki közel 50 éve cipeli a hátán a zenekart; fellépéseket szervez, szöveget ír, akár a kórházi ágyán is. Elgondolkodtató, nem? A koncert vége felé újra a pörgősebb számok következtek, köztük az elmaradhatatlan Örökmozgó, amely egyúttal a koncert végét is jelentette. A közönség óriási tapssal, ovációval köszönte meg a színpadon megjelenő összes fellépő munkáját, ment a „visszázás”, de felcsendült az Il silenzio. (A fiatalabbak kedvéért: anno e világhírű trombitadarab figyelmeztette a Park közönségét a zárórára.)

 

 

A koncert után még lehetőség nyílt az új Csoda történt stúdióalbum dedikáltatására, valamint egy kis beszélgetésre a zenészekkel. Emellett az Országos Találkozó résztvevői, egy a zenekart ábrázoló karikatúra posztert, és képeslapot is hazavihettek emlékbe.

A Perseidáktól kifejezetten erre az estére megrendelt csillaghullás a felhős, viharos égen elmaradt ugyan, ám ezért egyik zenekar sem megróható. Mindenki odatette magát: három és fél óra zene, jó hangulat, csodás környezet. Ennyi fért bele ebbe az estébe, köszönet érte, lehet űberelni!
                                                               
A koncerten elhangzott dalok:

Mini:

01. Fekete gép
02. Kell a barátság
03. Asztalhoz leültem
04. Gőzhajó
05. Lusta blues
06. Hey Joe
07. Sunshine of Your Love
08. Vissza a városba
09. Kereszteslovag
10. Játékrock

P. Mobil:

01. Piros, metál, zöld
02. Rocktóber
03. Élsz-e még?
04. Menj tovább
05. Nyomjad Papa!
06. A Főnix éjszakája
07. Csoda történt
08. Bonobo
09. Ez az élet Babolcsai néni
10. Miskolc
11. Oh yeah
12. Újra kezdeném
13. Mobilizmo
14. Embered voltam
15. Fellegajtó nyitogató
16. Farkasok völgye
17. Ne féljetek, nem megyünk haza
18. Tudom, hogy ki vagyok
19. Hógolyó
20. A zöld, a bíbor és a fekete
21. Csillag leszel
22. 50 éves férfi
23. Varjúdal
24. Lámpagyár
25. Utolsó cigaretta medley
26. Utolsó rock ’n’ roll
27. Kétforintos dal
28. Örökmozgó
29. A pofádat befogod, igen?!

 

Még több kép és információ itt: P. Mobil, Mini

 

Fotók: Tőrös Erika és Török János

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.