Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rolling Stones: Új videó érkezett a fontos mérföldkőnek számító, első kínai koncertről



A Rolling Stones 2006. április 8-án lépett fel először Kínában, a banda hivatalos YouTube-csatornájára pedig a napokban felkerült az It's Only Rock 'N' Roll felvétele a fontos mérföldkőnek számító sanghaji koncertről.
 
A Stones a sanghaji Grand Theatre-ben lépett fel, ahol 8000 rajongó bulizott Mick Jaggerék dalaira. A különleges koncertről egy 15 perces dokumentumfilm is készült From London To Sanghai címmel, amelyben megszólal többek közt a banda produkciós vezetője, Dale “Opie” Skjerseth és Cui Jian is, akit a kínai rock keresztapjaként tartanak számon, mivel a műfaj igazi úttörőjének számított az országban.
 
A koncert nem titkoltan egyfajta főpróbája volt a 2008-as pekingi nyári olimpiai játékoknak, a kínai kormány ugyanis úgy érezte, ideje nyitniuk a különféle nemzetközi események felé, amelyekkel egyúttal azt is bebizonyíthatják, hogy gond nélkül le tudják vezényelni az ilyen rendezvényeket. Keith Richardsék fellépése meg is hozta a várt hatást, a zenekar pedig 2014-ben ismét fellépett Sanghajban, de ekkor egy másik helyszínen, a Mercedes-Benz Arénában.