Bejelentkezés

x
Search & Filters

Running Wild: Resilient (2013) lemezkritika

Az új Running Wild lemez első hallgatása után rájöttem, hogy Rock n' Rolf olyan fapados Terminátorrá változott, kinél az élő szövet favázon burjánzik: ott van ugye az alap faláb, mint a kalózok archetípusának elengedhetetlen kelléke, a fahang, ami látványos, illetve "hallványos" kopáson ment keresztül (bár nem nagyon volt miből kopni), de öntörvényű barátunknak a füle is fából van, hogy ilyen hangzású albummal próbál visszaevickélni a metál vizekre. Mert oké, hogy nem a csodavokalizálásért szerettük meg annak idején a német kalózmetál jeles képviselőjét, de a hét meg a nyolcát, 2013-ban ilyen sufnihangzással kiállni a porondra több mint bátorság, amit én inkább botorságnak neveznék, és ha nem hallatszana az elkeresztelt dobos munkáján, hogy annyira, de annyira csattogóan gépies, akkor szerencsétlen ütős barátunkat akár fakezűnek is tarthatnánk. Ebben az esetben pedig a Running Wild nevet le lehetne cserélni Running Tree-re…

Persze lehet, hogy csúnya dolog azt az úriembert a földbe döngölni, aki a heavy metal hét szűk esztendejében sem rakta le a zászlót, és emlékszem, még az akkori divatot követni próbáló Metal Hammer kritikusa is 10 pontot adott az 1998-as "The Rivalry" című lemezre – teljesen indokoltan –, de aki Rolf Kasparek iránt odaadó szimpátiát érez, az olvassa el inkább Giant X-es kritikámat, ahol bőven adagoltam a dicséretet, mert jelen sorokban nem fogom. Kasparek ugyanis illusztrisan ellőtte a puskaporát projektes lemezére, és az ott felsorakoztatott dallamokat gyaluval faragta szögletesre. A "Resilient" ugyanis nem rossz: rosszabb. Átlagos. Jellegtelen. Kopott. Avítt. Pedig nem is az újdonságot kérem számon – azt botorság is lenne –, hanem az olyan, azonnal ható himnikus dallamok hiányát, melyek ismerősen is képesek felszabadítani a stílus szerelmeseiben valamit, aminek mértéke az örömfaktorban mérhető. Az unalom tehát nem az ismerős jellegből következik, hiszen ami jó, azt nem lehet megunni: itt bizony a panelrakosgatás fáradtságáról van szó, a jellegtelen refrénekről, melyek harmadszorra meghallgatva is csupán unalmas emlékképeket szülnek, azokat is valamelyik korábbi albumon egyszer már megírt ősük által. Jól példázza ezt a lemez szokásos "hosszú száma", ami még jó is lehetne a maga jellegzetes, masírozós, katonaindulós jellegénél fogva, ha barátunk a 2005-ös "Rogues En Vogue" album "The War" című tételében elő nem adta volna már, csak ott jobban.

Bizony, azt kell, hogy mondjam, a Kasparek köpönyegéből kibújt nemzedék – Powerwolf, Iron Fire, Sabaton – könnyedén focizza le a pályáról a mestert, akinek annyi esélye a korábbi pozíció visszaszerzésére, mint féllábúnak a seggberúgó versenyen – bár jelen esetben ez pár kultikus albummal sikerült már falábszáras hősünknek két évtizede. Reméljük hát, hogy fogunk még aranyérmet adni Kaspareknek a bajnokságban, hogy büszkén lobogtassa a Roger-lobogót, mert az biza’ most a porban hever.

 

Forrás: http://dionysosrising.blog.hu/2013/10/04/running_wild_resilient

 

Címkék: 
Running Wild