Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rush - Alex Lifeson: "nem érzek ihletet a zenéléshez Neil Peart halála óta"

2020. január 7-én hunyt el a Rush zseniális dobosa, Neil Peart, zenésztársa és jó barátja, Alex Lifeson pedig egy friss interjúban idézte fel a kapcsolatukat és arról is beszélt, hogyan hatott rá Peart halála.
 
"A középiskola elején ismertük meg egymást és már akkor is összekötött minket a zene szeretete. Folyton átjártunk egymáshoz jammelni suli után és bár minden fiatal arról álmodik, hogy egy rockbandában játsszon és könnyen szedhessen fel csajokat, nekünk tényleg fontos volt, hogy jó zenészek legyünk. Persze Neil már akkor szenzációs volt, amikor bekerült a Rush-ba. Kezdettől fogva lenyűgözött mindkettőnket. Nagyon szerencsések voltunk, mert nemcsak zenésztársak voltunk így hárman, hanem a legjobb barátok is, sőt, igazából még a testvéri kapcsolatnál is szorosabb kötelék volt köztünk.
 
Neil halála nagyon megviselt, szinte alig gitároztam azóta. Egyszerűen nem érzek motivációt és ihletet a zenéléshez. Ha a kezembe is veszem a gitáromat, csak össze-vissza pengetem és tíz perc után le is teszem. Geddy-vel viszont rendszeresen beszélek. A koronavírus-járvány előtt hetente leültünk vacsorázni és beszélgetni, és bár ez sajnos most nem lehetséges, tudjuk, hogy a barátságunk életünk végéig tartani fog."