Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sammy Hagar elárulta, melyik Van Halen dalt nem tudta soha elénekelni trükközés nélkül



Január elején jelent meg a The Circle új albuma, a Lockdown 2020, amelyen Sammy Hagar mellett Michael Anthony-t és Jason Bonham-et is hallhatjuk. A frontember ennek kapcsán adott interjút, amelyben azt is elárulta, hogy melyik az a Van Halen dal, amit sosem tudott rendesen elénekelni.
 
"A Dreams a legmagasabb fekvésű dal, amit valaha el kellett énekelnem és alaposan meg is gyűlt vele a bajom. Már annak idején sem tudtam elénekelni az eredeti verziót énekben, mindig trükköznünk kellett vele egy kicsit. Általában mélyebbre vittük és le is lassítottuk valamennyire. Így utólag már azt sem értem, mit képzeltem a stúdióban. A producerünk, Mick Jones mutatott egy kellemes billentyűs témát, én pedig ráénekeltem és nagyon büszke voltam magamra, hogy kijöttek belőlem azok a magas hangok, csak azzal nem számoltam, hogy ezt majd a koncerteken is meg kell oldani valahogy. Ez nem egy olyan dal, amit otthon vagy a backstage-ben énekelget az ember bemelegítés gyanánt. Akkor viszont fantasztikus érzés előadni, amikor 18 ezer rajongó énekli velem, még ha egy kicsit mélyítenem is kell rajta."