„A Saxon minden időszakát szerettem” – interjú Biff Byford-dal
Július 22-én az Akváriumban lép fel a Saxon, akik idén már fennállásuk 45. évfordulóját ünneplik. A banda a 80-as években olyan klasszikus lemezekkel alapozta meg a hírnevét, mint a Wheels Of Steel és a Denim And Leather, de a mai napig aktívan alkotnak: tavaly egy feldolgozáslemezzel, idén pedig egy Carpe Diem című új albummal jelentkeztek. Biff Byford a megalakulás óta a zenekar énekese, ő válaszolt a kérdéseinkre.
Biff Byford
Rockbook: Idén 45 éves a Saxon, amelyhez ezúton gratulálok! Kik voltak rátok a legnagyobb hatással? Azok az előadók, akiknek dalait feldolgoztátok a tavalyi Inspirations albumon?
Biff Byford: Igen, azzal a lemezzel tisztelegtünk a számunkra meghatározó dalok és fontos zenekarok előtt.
Rockbook: Hogyan éltétek meg azt az időszakot, amikor tudatosult bennetek, hogy már népszerű zenekar vagytok?
B.B.: Elég hirtelen jött ez 1980-ban, de addigra már javában turnéztunk világszerte, úgyhogy nem is volt időnk ilyesmin gondolkozni. Csak azt éreztük, hogy minden felgyorsult körülöttünk.
Rockbook: Eddig 24 nagylemezetek jelent meg. Mikorra alakult ki a zenekar klasszikus stílusa? Szerinted mik a Saxon legfőbb ismérvei, stílusjegyei?
B.B.: A klasszikus Saxon-hangzás az 1980-as Wheels Of Steel-lel született meg. Remek riffek, fogós dallamok és érdekes szövegek. Ezekből áll össze a mi zenei világunk.
Rockbook: Vannak személyes kedvenceid a banda diszkográfiájából? Esetleg olyan albumok, amiken most már valamit máshogy csinálnál?
B.B.: Őszintén mondhatom, hogy a Saxon összes időszakát szeretem. Minden évtized hozott valami különlegeset számunkra.
Rockbook: Idén jelent meg új albumotok, a Carpe Diem, de egyelőre nem játszotok róla egy dalt sem a koncerteken. Várható, hogy a későbbiekben előadtok majd néhány számot élőben is?
B.B.: Október 1-jén indul a Carpe Diem elnevezésű turnénk, amelyen bemutatjuk az új lemez dalait is.
Rockbook: Rajtad kívül Paul Quinn az egyetlen, aki kezdettől fogva tagja a zenekarnak. Szerinted miért pont ti ketten maradtatok meg egymás mellett ennyi éven át?
B.B.: Talán azért, mert már a Saxon előtt is ismertük egymást és barátok voltunk, aztán közösen hívtuk el Oliver-t és Dawson-t (Graham Oliver gitáros és Steve Dawson dobos), hogy csatlakozzanak hozzák. Így indult a Saxon története.
Rockbook: A brit heavy metal új hulláma az 1970-es évek végén indult Nagy Britanniában és a 80-as évek elején lett népszerű világszerte olyan zenekarokkal, mint az Iron Maiden, a Saxon, a Judas Priest, a Def Leppard és a Motörhead. Ha most visszamehetnél az időben, milyen ötleted lenne arra vonatkozólag, hogy a Saxon még nagyobb karriert fusson be, mint például a Maiden vagy a Priest?
B.B.: Valószínűleg jobban eltervezném az albumok megjelenését. Úgy gondolom, túl sűrűn adtunk ki új lemezeket. Több időt kellett volna szánnunk egy-egy album bemutatására és a lemezek közti turnézásra.
Rockbook: Hol élsz jelenleg? Mivel töltöd mostanában a szabadidődet?
B.B.: Yorkshire-ben lakom, és igyekszem minél több időt tölteni a családommal.
Rockbook: Már a 80-as években is volt néhány budapesti fellépésetek. Milyen érzés több évtized elteltével visszatérni valahova úgy, hogy valószínűleg már olyan rajongók is vannak a küzdőtéren, akik az első koncertetek idején még nem is éltek?
B.B.: Mindig jó élmény visszatérni olyan országokba, ahova ritkán jutunk el, bár rátok ez azért nem teljesen igaz, hiszen 2017-ben is játszottunk nálatok, akkor a Fezen fesztiválon.
A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Saxon (UK)
A brit újhullámos heavy metal vezetői immáron negyedik évtizede vannak jelen a szakmában - top listás albumok, slágerek, több mint 13 millió eladott lemez világszerte mind mind azt mutatja, hogy nem véletlen voltak Európa legsikeresebb metál bandája már a ’80-as években is.
Tóth Mátyás