Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sebastian Bach: "A többiek kibaszottul utálnak!"

Sebastian Bach alaposan felkavarta az állóvizet maga körül, miután nemrég bejelentette, hogy következő turnéján teljes egészében eljátssza zenekarával a Skid Row idén 30 éves debütáló albumát és szeretettel várja a csapat többi alapító tagját is egy kis közös muzsikálásra. A dobos, Rob Affuso jelezte is, hogy szívesen csatlakozik Bach-hoz valamelyik koncerten, a többiek azonban elzárkóztak a lehetőségtől, de az énekes továbbra is bizakodó.
 
"A többiek kibaszottul utálnak engem, de én azért remélem, hogy valamikor még fogunk együtt játszani. A rajongók nagyon örülnének és mivel én magam is rajongó vagyok, én is boldog lennék. Apám és a nagyapám is 57 évesen halt meg, és valahányszor felmegyek a netre, azt olvasom, hogy valamelyik rockzenész meghalt, rákos lett vagy egyszerűen túl öreg már a koncertezéshez. Semmi garancia nincs arra, hogy én még itt leszek újabb 30 év múlva, úgyhogy addig kellene együtt zenélnünk, amíg mindannyian képesek vagyunk rá."