Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sikeres volt az 1. Rockfesztivál Budapest a Kincsem Parkban - koncertbeszámoló

Budapest Rockfesztivál - 2017. szeptember 8-9.

Első nap


Egyre több rockzenei fesztivált rendeznek Magyarországon. A régi, nagy múltú fesztiválokról kiszorultak a „nagy öregek”. Viszont a Kincsem Parkban, 2017. szeptember 08-09-én megrendezésre került fesztivál pont a nyolcvanas-kilencvenes évek nagy zenekaraira építkezett, néhány fiatalabbat bevonva. Tudva azt, hogy Budapesten igazán nincs megfelelő hely egy ilyen rendezvény lebonyolításához, kíváncsian indultam útnak.

A budapesti lóversenypálya – Kincsem Park – távol a lakóházaktól, mégis ideális koncertek szempontjából, de igen kellemetlenül érintett a több, mint 1 km-s séta. Még odafelé hagyján, na de öreg éjszaka egyedül kibaktatni a „hero street” közelében… Volt ugyan gumikerekű kisvasút, amely a személyszállítást volt hivatott megoldani, de csak 17-24 óra között járt. Én nem találkoztam vele, mert ugye az első fellépő 17 órakor kezdett, az utolsó pedig éjfélkor. A fesztivál helyszínén két nagy sátor fogadott, közel egymáshoz. Mindössze 3 perc séta volt a távolság a kettő között, már ha nem álltunk meg közben enni, inni. A szervezőket dicséri, hogy egy helyre csoportosították az étkezdéket, és volt elegendő sörpad és asztal is, ahol el lehetett fogyasztani az ételt. Az italkimérők nagyobb teret kaptak, hiszen abból mindig több fogy. A választék nagy volt: kézműves sörök például a Legenda Sörfőzdétől – csapolt birs sajnos nem volt -, finom házi szörpök, fröccsök, ki mit kívánt.

Fesztivált nyitni a leghálátlanabb feladat, de ha egy újról van szó - mint ebben az esetben -, rögtön rocktörténelmi pillanattá nemesül. Ezt vállalta magára a hard rockot játszó Bermuda RockbanD. A zenekar tulajdonképpen 1991-ben alakult, de egy tragédia folytán tizennégy évre szögre akasztották a hangszereket. Az újrakezdés után, 2011-re alakult ki az a csapat és repertoár, amellyel ma is dolgoznak. Saját számaikat játsszák, és ami nem elhanyagolható: magyarul. Zeneileg nagyon egyben van a zenekar, tetszik a négy gitáros felállás. Na és külön öröm, hogy egyikük hölgy: Gábor Vivien. Egyedül az énekkel volt egy kis problémám. Az énekes poszton váltás történt, - Tamás Róbert „Bobby” érkezett -, akiről utólag kiderült, ezelőtt sokáig nem énekelt. Nagy kihívás újra rutint szerezni, és összeszokni a csapattal. Reméljük sikerülni fog. Mindenesetre a már gyülekező közönségtől meg volt a biztatás.

 

 

Míg a másik sátorban az Aurora elfoglalta a színpadot, volt egy kis időnk cirkálni, az üres poharakat telire cserélni. Mire Vigiék (Víg László) belecsaptak a húrokba, már elég szép számmal összegyűltünk. A „Viszlát Iván”-nal elhíresült punkzenekar is már benne van a korban, ’83-tól színesítik a hazai zenei palettát. Megmondom őszintén, az este egyik meglepetése ők voltak. Most volt alkalmam először hallani őket élőben, - ezért jók a fesztiválok -, de azt hiszem nem utoljára. Jó hangszerelésű pörgős nóták: ment is a pogozás a színpad előtt. De pont annyira dallamos, hogy a más stílushoz szokott fülnek is kellemes. S persze érdemes odafigyelni a szövegre is.

 

 

Este hét óra. A nagysátor majdnem tele van már a rockzenét kedvelő közönséggel. Színpadon a Piramis. Sok helyről hallottam már, hogy a Piramis Révész és Som nélkül nem Piramis. Persze ez sokszor elhangzik más zenekarokkal kapcsolatban is, a rajongók már csak ilyenek. Aztán megbékélnek. Vagy nem. De a három (Závodi János-Gallai Péter-Köves Miklós „Pinyó”) őskövület, akarom mondani eredeti tag, garantálta, hogy igenis, Piramis koncerten voltunk. Nyemcsók János Csoki pedig jó érzékkel hozta az elvártat. Ha becsuktam a szemem, és átadtam magam a produkciónak, nem hallottam a különbséget. Ahol a dal megkívánta az „affektálást”, ott megmaradt, de Csoki nem vitte túlzásba. Nekem nagyon bejött, igaz sose voltam Piramis fan. De úgy tűnt, hogy a közönségnek is, mert hatalmas taps, és füttyorkánnal ért véget a koncert.

 

 

Egy újabb séta, - legalább mozgunk is -, újabb fellépő: a kelta-punk zenét játszó Firkin zenekar. 2008-ban alakultak, s már számos díjjal büszkélkedhetnek. Sőt, már beverekedték magukat a világ élvonalába is. Ilyenkor jó, ha nem csak magyarul tud megszólalni egy zenekar. A kelta bulihangulat tényleg tetten érhető volt a sátorban, de valamiért engem nem fogott meg igazán. Szeretem a hegedűt, furulyát felvonultató ír népzenét, s talán emiatt nagy volt az elvárásom. De persze ez semmit nem von le abból, amit már nemzetközi szinten is leraktak az asztalra. A dalok jók, a sátor tele volt, a közönség táncolt, énekelt. Ennél azt hiszem nem kell több. Én meg ígérem, teszek érte, hogy újra meghallgassam őket.

 

 

Miközben újra pótoltuk a folyadékot, egyre több „baboskendős” tűnt fel a láthatáron. Igen, a Beatrice következett. Nagy Feró és a Beatrice sem most kezdte, lassan negyven éve állnak a színpadon. Tényleg rock and roll bulizenekar lett belőlük. Szerencsére azért elővették az ikonikus dalaikat a „csöves” korszakból, aminek nagyon örültem. Feró most is hozta a formáját, olyan zenészeket idézett meg, mint Chuck Berry, Somló Tamás, vagy Lemmy. De a fiatalok irányába is nyitó reppelős szám sem maradhatott ki. Értem én, hogy haladni kell a korral, de nem mindenáron. Az biztos, hogy aki nem nosztalgiával indult el otthonról, egy tökéletes koncertet hallhatott.

 

 

Már éjfélre járt az idő, amikor a Skorpió lépett a színpadra. Negyvennégy éves múlttal a hátuk mögött idézték meg az akkori nagy slágereiket. Igazi nosztalgia koncertet láthattunk Frenreisz Kareszéktól. Néhány számban Tátrai Tibusz is beszállt, és Szűcs Antal Gáborral felváltva szólóztak a közönség nagy örömére. Kicsit azért csalódott voltam, mert két hete itt, Budapesten hallottam őket, és most ugyanazt nyomták el újra. Lehetett volna mazsolázni, hiszen van miből. Nem tudom, hogy e végett, vagy a késői időpontnak köszönhetően, de a közönség erősen megcsappant. De aki végigvárta, hatalmas tapssal jutalmazta őket.