Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Skillet frontembere úgy érzi, jó barátok lettek volna Chester Bennington-nal



A Skillet frontembere, John Cooper a The Chuck Shute podcast vendége volt, ahol többek közt arról kérdezték, hogy mit szól hozzá, hogy Emily Armstrong lett a Linkin Park új énekesnője, Cooper pedig ennek kapcsán megemlítette, hogy úgy érezte, jó barátok lettek volna a 2017-ben elhunyt Chester Bennington-nal.
 
"Őszintén mondom, hogy nincs erről véleményem. Valószínűleg azért, mert a Linkin Park az egyik kedvenc zenekarom, a Hybrid Theory pedig top 10-es album számomra, sőt, inkább top 7-es. Zseniális lemeznek tartom. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, amit most mondok, mert sosem találkoztam Chester-rel, de mindig úgy éreztem, hogy jó barátok lettünk volna. Ugyanazok hatottak ránk, nagy átfedés volt a rajongó táborunk között és hasonló témákat dolgoztunk fel a szövegeinkben. Szerintem jóban lettünk volna. Még mindig nem léptem túl a halálán. A mai napig gyászolom őt. Szóval azért nem érdekel, hogy ki lett az új énekesük, mert én még nem állok készen arra, hogy továbblépjek, de örülök, hogy ők már igen. Teljesen rendben van, hogy kipróbálnak valami újat, egy ilyen váltás pedig akár nagyon jól is elsülhet, de én a magam részéről egyelőre nem tudok mit mondani erről. Nem a kérdést szeretném kikerülni, hanem tényleg ez az őszinte válaszom."
 
Chester Bennington