Bejelentkezés

x
Search & Filters

Slash megharagudott Izzy Stradlin-re a Guns N' Roses-ból történő kilépése után



A Guns N' Roses gitárosa, Slash egy friss interjúban Izzy Stradlin-ről beszélt, és elmondta, hogy miért haragudott egykori zenésztársára, amiért 1991-ben kiszállt, és miért nem vett részt Stradlin a pár évvel ezelőtti újraegyesülésben.
 
"Nem azzal volt a gond, hogy kilépett. Nem hiszem, hogy ezért bárki is elítélte volna őt. Abba sem szóltunk bele soha, hogy ki hogyan viselkedik és mit csinál a mindennapokban, csak az volt a lényeg, hogy a bulikon időben ott legyen. Ezért is lepett meg, hogy Izzy olyan hirtelen megváltozott és ezért haragudtam meg rá. Amikor kiszállt, azzal jött, hogy mindannyian meg fogunk halni, ha így folytatjuk. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Én addig már vagy 18-szor meghaltam, mégsem volt semmi bajom. Sejthette volna, hogy ezután is rendben leszek.
 
Ami az újraegyesülést illeti, mi szerettük volna, hogy Izzy is benne legyen, de elég sok probléma merült fel, amiket most nem is részleteznék. A lényeg az, hogy nem sikerült megegyeznünk vele, így nem lett ebből semmi, azóta pedig nem is nagyon beszéltünk."