Bejelentkezés

x
Search & Filters

Slipknot: Corey Taylor megerősítette, hogy januárban stúdióba vonulnak



Jó ideje dolgozik következő albumán a Slipknot és egy All Out Life című dalt már hallhattunk is és most kiderült, hogy hamarosan megkezdődnek a felvételek, ugyanis Corey Taylor a Twitteren árulta el, hogy januárban stúdióznak, a lemez pedig 2019 közepén jelenhet majd meg, vagyis nagyjából akörül, amikor a soproni VOLT Fesztiválra érkezik majd a zenekar. A csapat egyik dobosa, Shawn "Clown" Crahan pedig néhány infót is megosztott az új albumról.
 
"Tulajdonképpen van egy átfogó koncepció a lemezen: a jó és a rossz, pontosabban ez esetben inkább a rossz és a jó harca. Mit is jelent embernek lenni és milyen a kapcsolatunk a jelenlegi világgal? Nagyon ronda hely lett a világ, de ez esetben ez csak jó, hiszen így tudunk szép és nagy dolgokat alkotni."
 
 
Elég keményen fog indulni a 2019-es Telekom VOLT Fesztivál! A nyitónap headlinere a Slipknot, előtte pedig a 30 éves Tankcsapda zúz majd nektek!
 
„A következő hetekben a terveink szerint újabb hazai- és világsztárok leigazolásáról adhatunk majd hírt a VOLT rajongóinak. Az early bird-jegyelővétel azonban már december 5-én elindul, amikor 72 órán át kedvezményesen áron lehet hozzájutni a bérletekhez. Újdonság, hogy a napijegyek esetében a jegyárforduló nem dátumhoz, hanem mennyiséghez kötött, vagyis aki gyorsabb, olcsóbban juthat belépőhöz“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.
 
Jegy és bérletvásárláshoz klikk ide