Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sokan a második gyermekkorukat élhették meg a Tankcsapda szentesi koncertjén



A Tankcsapda nem pihen: nemsokára érkezik az Aréna koncertes DVD-jük, jövőre B-oldal turné, jelenleg pedig a szokásos évzárás van, vagyis a hónap minden hétvégéjén fellépés. Nem lehet egyszerű a rock and roll életforma, és az is biztos, hogy rengeteg energiát emészthet fel, illetve sok odafigyelést kíván egy-egy ilyen esemény. De mint az kiderül a velük készített interjúnkból, a srácok nem szeretnek téblábolni, egyhelyben a seggükön ülni; mindig van kreatív ötlet, ami előreviszi őket. A koncert előtt a szentesi OB I-es női vízilabdacsapat is készített pár közös fotót Lukácsékkal, mintegy ráhangolódva az estére.
 
 
Szentesen cirka 5 éve játszottak, a Művelődési és Ifjúsági Házban, a teltház már akkor garantált volt, igaz az épület nagytermébe nem férhettek be olyan sokan, mint most a városi sportcsarnokunkba. A ránézésre a kb. 1000 fősre hízott tömeg nem volt meglepő, ugyanis városunkban nem sok rock/metal koncert volt az utóbbi időben. Az emberek ki voltak már éhezve az élőzenére és az egyesek által horribilis árúnak titulált belépőjegy sem tudott sokakat eltántorítani. Kapunyitás után már özönlött a nép, viszonylag vegyes kép fogadott: többnyire 30-40+ év közötti rajongók vegyültek a hétvégi rockerekkel, családok apró gyerekekkel, old school arcok akik soha nem hagynák ki a Csapdát, és azok, akiket befújt az utcáról a szél. Furcsállottam hogy a régi, old school punkokból talán egy darabot ha láttam, már nyoma sincs e szubkultúrában a tojással belőtt égig-érő színes tarajnak vagy a játszótérről lopott hintaláncnak és a felvarrós pank imidzsnek. Hol van már a málhazsákba rejtett 5 literes koccintós? Változik a világ, változnak az ízlések, a trendek és bizony változik a Tankcsapda is.
 
A számomra totál ismeretlenség fátylába burkolódzó vendégzenekar, az AllSuckAll nyitotta az estét, langyos, abszolút fülbarát hangerőre belőtt szimpla rock zenéjével. Pontosan kenték a műsort, viszont a hangzás nem volt az igazi. Hiába álltam középen oldalt, vagy fenn, a gitárokból, riffekből nem tudtam kivenni semmit. Az énekes orgánumát épp hogy lehetett hallani, a pergő meg csak csattogott és csattogott. Elsőre nem fogtak meg, semmi eredetit nem tudtam felfedezni bennük. A közönség, úgy ahogy vette a lapot, warm-up-nak viszont többet vártam ennél. Majd máskor.
 
 
A Tankcsapda triója pontban 21:00 órakor vette birtokba a körülbelül egy Rammstein videóban is bármikor helytálló színteret, majd csapott rutinos mozdulatokkal a húrok közé. A hangerővel valami miatt itt is mintha takarékoskodtak volna, de szerencsére még bőven az élvezhetőség határain belül volt a sound. Különösen jó volt hallani Sidlovics „Sidi” Gábor riffjeit, rettentő tehetséges muzsikus, nem véletlenül került a Tankerek gépezetébe. Tőle még jó pár szólót is kaptunk, az elmaradhatatlan Zakk Wylde mintájú gitár is előkerült. (A Black Label Society-t ajánlanám mindenki figyelmébe!)
 
 
A legtöbb elmaradhatatlan slágert letolták a körülbelül 100 perces műsoridőben, Lukács László basszeros-énekes-szövegíró, egy zabolátlan tinédzser vehemenciájával ugrálta végig páros lábbal a színpadot, piros veszkó csizmájában. Pengetett, csak úgy ömlöttek belőle a mára már klasszikussá érett s vált szövegek, hátul pedig egy hatalmas emelvényen Fejes Tamás foglalt helyet, azaz dobszéket. Ha nem tudtam volna, hogy Ő játszik, akkor arra gondoltam volna, hogy ez Tommy Lee a Mötley Crüe-ből, legalábbis a mimika és a mozdulatok miatt elég nagy volt a hasonlóság. A brutális színpadkép abszolút nyugati bandákat idézett: tucatnyi intelligens lámpa pókszem módjára szórta a fényt a szivárvány összes színében, az árkód-leolvasó lézer folyamatosan a retinánkat égette a füstfelhőn keresztül. Kétoldalt egy-egy rozsdamentes acélból hegeszthetett mikrofon állvány állt, Tanker horgas „P” betűre hajtogatva. Pazar! És ha ez nem lenne elég egy makulátlan produkció létrejöttéhez – ritmikusan előtörő lángcsóvák hada fűtötte be a csarnokot. Néha tényleg olyan érzésem volt, mintha a már említett Rammstein piro-cuccait látnám fenn a deszkákon, annyi különbséggel, hogy a Tankcsapda zúzta a talp alá valót és nem volt Till Lindemann féle öngyulladás.
 
 
A tömeg szemmel láthatóan élvezte a bulit, sokan második gyermekkorukat élhették meg, jó páran pedig nosztalgikus élményekkel gazdagodhattak az este folyamán. Kicsit szokatlan volt a helyszín, meg hogy a koncertre látogatók egy része a lelátón ült körbe, de annyi baj legyen, aki akarta, az az első sorból tombolhatta végig a teljes koncertet.
 
A további fotókhoz klikk ide!
 
 
 
Lupus Canis
 
Fotók: Szentesi Mozaik