Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Sombre Martyrium” - Dead Congregation (Gr), Relics Of Humanity (Blr) koncertbeszámoló, 2017.02.19. Dürer Kert

Részemről, nem kis várakozás előzte meg ezt a bulit. A görög halál fém jeles képviselői végre hozzánk is elhozták a krónikus őrületet, melynek a neve Dead Congregation. Az impozáns fellépők közé (hazai oldalról Purulent Rites, Nadir, Kill With Hate volt a menü) odakerült a számomra eddig ismeretlen Relics Of Humanity is, 5 zenekaros death metal tömegpusztítássá duzzasztva az estét.

A Veér és Kolp tagokat magába foglaló Purulent Rites már nyúzta a húrokat és a bőröket, amikor a Dürer legkisebb termébe léptem. A hangzás oké volt, egyszerű panelekből építkező, komor death metal-juk nem a könnyen befogadható fajta, itt mégis megtette a hatását. A jó pár bandában megfordult Jim Jones karakteres vokáljaival megtámogatott zene megadta az alaphangulatot és egy sötétlő atmoszféra kezdett el kibontakozni.

 

 

A Purulent Rites rövid set-je után a Nadir volt a terítéken. Viszonylag dögösen szólt a cucc, dörgött, horzsolt, a dobosuk kellő vehemenciával aprította a cájgot. Bal oldalt, elől állva, különösen élvezhető volt a sound. A Crowbar súlyos csavarkulcs ütéseit és a megdicsőült Bolt Thrower lánctalpainak könyörtelenségét egyaránt magába olvasztó csapat, már jó ideje minőséginél minőségibb anyagokat tesz le az asztalra. Ha a magyar sludge metal-t akár egy bandával is lehetne definiálni, akkor a Nadir lenne az. Viktor (énekes) hozta a rá jellemző közvetlen formát, míg Norbert (gitáros) rettenet feelingesen játszott. Volt egy hatásos új nóta is és a srácok színpadi munkájára sem lehetett panasz. Talán már csak annyi hiányzik, hogy valahogy a nagy képzeletbeli sludge/doom/death térképre kerüljenek nem csak itthon, hanem végre külföldön is világszerte. Ez nagyon kijárna már nekik.

 

 

Némi kiváló serital elfogyasztása után, kíváncsian vártam a Gyémánt Krisztián vezette Kill With Hate-et. Még nagyon rég láttam őket, talán a Kék Yuk-ban, azóta tagok jöttek s mentek, a zene pedig egyre durvább és komplexebb lett. Amilyen gyenge hangzással indult a koncertjük, olyan brutálisra kerekedett ki a végére. Nyilván kell pár perc minden zenésznek (még ha rutinos rókákról is van szó) hogy kellőképpen bemelegedjen, ami a set-jük előrehaladtával természetesen megtörtént. Ez leginkább a dobosukra volt igaz, aki úgy a harmadik számtól valami olyasmit mutatott be, amit rég láttam itthoni zenésztől. Egyszóval: gyilkos. A grind-ok olyan tempóban mozogtak, mint a géppuska csöve. Ha a folyamatos témaváltások és a precízen beiktatott szünetek nem győztek volna meg eléggé, akkor a gravity grind alatt nyomott sulykolások tettek róla, hogy le legyél egészben kaszabolva. Mindkét gitáros ontotta magából a szólókat, a Necrophagist és Origin-szerű technikás zenére. A basszeros néha kiegészítette némi durva vokállal Krisztián öblös hörgését, plusz dinamikát adva ezzel a produkciónak. Annak ellenére, hogy sokáig nem játszott élőben a csapat, nem érződött rajtuk a fáradtság jele, és ha minden igaz idén már egy új Kill With Hate lemezt foghatunk a kezünkbe.

 

 

A Relics Of Humanity a fehérorosz Belorusz Köztársaságból származik és titkon bíztam benne, hogy a Dead Congregation mellé méltó turné-partnert sikerül szerválni. Már a színpadi molinók és a logó felrakása után sejteni lehetett, hogy itt valami iszonyat brutális lealázás lesz. Úgy a második számra értem vissza, majd elámulva álltam ott, szinte földbe gyökerezett lábakkal a műsoruk végéig. Zenéjük fogva tartott, mely sötét, kegyetlen, modern death metal, mélységében a görög fekete/halál fémével rokon, viszont teljesen máshogy van felépítve és inkább az amerikai vonalhoz áll közelebb (Immolation például). Énekesük hangja a fénykorában levő Frank Mullen-t idézte, annyi különbséggel, hogy ezt néhol még a The Red Chord-os Guy Kozowyk bestialitásával tetézte, még súlyosabbá téve az amúgy sem könnyed zenét. A zene pedig eléggé összetett volt: a tipikusnak mondható kalapács slam-részek váltakoztak az eszement death-grind tempókkal viszont volt bennük valami plusz sötétség, nem csak jól eltalált groove-okra épült minden. Az alkotás vezérfonala, ha láthatatlanul is, de jól kitapintható volt. A belorusz négyes húrosai közül a gitáros munkáját figyelve arra a megállapításra jutottam, hogy egyszerűen felfoghatatlan. Robert Vigna-nál láttam még ilyet. Ha ez nem zúzott volna szét eléggé, a dobosuk tett róla, hogy ez tényleg bekövetkezzen. Folyamatos cinjelölős grind-ok, kínain kiütős blast-ek, kétlábgépes őrlések a totális megsemmisülés szélére sodortak bennünket. A gyors daráknál még gyorsabb, egylábas Derek Roddy-t befenyítő grind-ok jöttek, nehogy már jól érezzük magunkat céllal, és önkritikát gyakorolván, hazatérve, szégyenünkben felgyújtsuk próbatermünket és hangszereinket. Eszméletlen. Mondanom se kell a sötétlő aura végig jelen volt, mi pedig egyre beljebb kerültünk a fenyegető sötétségben. Érdemes lesz jobban odafigyelni a Relics Of Humanity-re, ugyanis műfajukon belül átlagon felüli a teljesítményük.

 

 

A Dead Congregation nevét legelőször egy 2007-es Watain interjúban olvastam, Erik ugyanis két bandát említett az akkori színtérről, a Deathspell Omega mellett a görögökét is. Évekkel később sikerült hozzájutnom a „Graves Of the Archangels” debüthöz, melynek végtelen ereje teljesen beszippantott. Az olyan nóták, mint a „Voices” vagy a zseniális „Teeth Into Red” máig elementáris erővel bírnak, csak úgy, mint a soron következő kiadványok, a „Promulgation of the Fall” és a „Sombre Doom” EP.

Igyekeztem jól pozícionálni magam az egyre szűkössé váló teremben, majd egy minimális soundcheck-et követően, felsüvítettek a jól ismert gitárhangok. Ahol én álltam, ott kiválóan lehetett hallani mindent, még azt a minimális echót is az éneken, mondhatni arányaiban is teljes volt a zenéjük. Sokan a Morbid Angel reinkarnációjának tartják a csapatot, ami valahol hatalmas megtiszteltetés lehet, de én egyre inkább érzem azt, hogy a görögök csak és kizárólag a saját útjukat járják, nem pedig egy ezerszer kitaposott ösvényt. A Dead Congregation-nek saját karaktere, egyénisége van, mely fényesen átragyog nem evilági zenéjükön keresztül. Ők a mai, klasszikus black/death metal alfája és omegája, mely nemcsak a hanghordozókon, hanem az élő fellépéseken is hatásosan érvényesül. A tagokról csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, iszonyat mit művelnek a hangszereiken, a szóló és ritmusgitáros rendkívül tehetséges, de a basszeros és a dobos is mesterei művészetüknek. Mindannyiuk esetében érdemes megjegyeznem, hogy a görögök egyik védjegye, a húrosokra épülő jellegzetesen sötét, harmónia, amit csak és kizárólag nulla hang eltéréssel lehet csak lejátszani, különben összeomlik szerkezetileg. A másik érdekesség, ami szintén toronymagasan az átlag fölé emeli a csapatot, az a remek dalírói képesség (mely némileg hasonló a svéd Dissection-éhez), illetve a zenéjükben található zabolátlan Ős black metal szörnyeteg. Ami már igazi blaszfémia.

Ha nagyon kötekedni akarnék, bele tudnék állni olyan dolgokba, hogy pl.: a dobos kiszórta a verőt a kezéből egy roppant nehéz résznél és alig tudta észrevehetetlenül korrigálni, vagy, hogy a ritmusgitáros az egyik ultrahosszú gitárkiállásnál a téma alját úgy fél hanggal elmászva játszotta és kissé disszonanciába fulladt az a rész, de nem fogok, mivel ők is emberből vannak és hibázhatnak; még akkor is ha nem emberi az a zene ami kikerül szorgosan alkotó kezeik alól. Az olyan időtlen alkotások, mint az „Only Ashes Remain”, a „Wind’s Bane” vagy a zárásként eljátszott „Teeth Into Red” mind-mind ékes bizonyítékai annak, hogy lehet ezt a műfajt még szívvel és lélekkel játszani, nem pedig az arcnélküli tucat-termelés és az épp futó divatok követése a fő motiváció.

A Dead Congregation korunk egyik rendületlenül álló black/death metal monolitja egy elfeledett kor Pantheonjában.

Köszönet a szervezőknek, hogy összehozták ezt a koncertet.

További fotók ide kattintva megtekinthetők.

 

 

A zenekarok Facebook elérhetőségei: Dead Congregation, Relics Of Humanity, Kill With Hate, Nadir, Purulent Rites

 

Lupus Canis

Fotók: Gránicz Erika

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.