A Sonata Arctica-nak nem kell attól tartania, hogy egyhamar megunja őket a hazai publikum (koncertbeszámoló)
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black – 2024. október 9., Barba Negra
Egy teljes év sem telt el azóta, hogy a Sonata Arctica legutóbb Budapesten járt: akkor a Stratovarius-szal egyesítették erőiket Tony Kakko-ék, most pedig önálló turnéjukhoz toboroztak két remek zenekart a Firewind és a Serious Black személyében, ami a tavalyihoz hasonlóan izgalmas kombinációnak ígérkezett.
Hétköznap estéhez képest az egész program viszonylag későn kezdődött, így az elsőként színpadra lépő Serious Black koncertjéig is fél 8-ig kellett várni. A banda idén kereken tízéves, ennek megfelelően pedig lényegében egy best of műsorral érkeztek, már amennyire ezt az idő rövidsége lehetővé tette. A zenekar egyik alapítója a Helloween-ből ismert Roland Grapow ugyan már jó ideje nem tagja a csapatnak, de a Serious Black így is jó nevű, rutinos zenészekből áll, akik többek közt a Visions Of Atlantis-ban és a Freedom Call-ban bizonyítottak korábban. Ilyen előképek után nem meglepő, hogy minőségi, dallamos metalt hallhattunk Nikola Mijić nagyszerű hangjával megfejelve, aki gyakorlatilag stúdióminőségben énekelt. Az is kiderült, hogy nem kell sokat várnunk a visszatérésükre, 2025 márciusában ugyanis ismét Budapesten lépnek majd fel.
Serious Black
A Firewind neve hallatán bizonyára mindenki tudja, hogy Gus G.-ről és társairól van szó. A görög gitáros olyan projektekből lehet ismerős, mint a Dream Evil, a Mystic Prophecy és a Nightrage, de Ozzy Osbourne zenekarának is évekig oszlopos tagja volt. A Firewind abszolút a saját „gyermeke”, és két-három évente szinten menetrendszerűen jelentkeznek új albummal, igaz, az idén márciusban kiadott Stand United-re ennél kicsit többet, négy esztendőt kellett várni. A banda érdekessége, hogy míg a hangszeres felállás stabilnak mondható – Petros Christodoulidis basszusgitáros 2003, míg Johan Nunez dobos 2011 óta erősíti az együttest –, énekesposzton számos változás történt, de most már kijelenthetjük, hogy Herbie Langhans 2020-as csatlakozása tartósan is jól sült el, ami nem is csoda, mivel a hangi adottságai maximálisan rendben vannak, ráadásul kifejezetten barátságos és közvetlen frontember benyomását keltette. A saját dalok is jól működtek – az új lemezről is kaptunk három nótát –, de talán nem szentségtörés, ha azt mondom, hogy a legnagyobb sikert Michael Sembello örökzöld slágere, a Maniac feldolgozása aratta, Herbie pedig rongylábú táncosként is jelesre vizsgázott.
Firewind
A Sonata Arctica fél 10 magasságában lépett színpadra, és már előzetesen borítékolni lehetett, hogy aligha érheti majd az önismétlés vádja a zenekart a tavaly novemberi koncert után (beszámoló itt), hiszen azóta megjelent a Clear Cold Beyond című album, és mivel a turné is ezt a nevet kapta, számíthattunk néhány újdonságra. Nem kellett csalódnunk, ugyanis rögtön kezdésként rögtön a First In Line érkezett, bár ezt már 2023-ban is hallhattunk – akkor még az új lemez felvezetéseként. Emellé mostanra a Dark Empath, a California és az Angel Defiled került még be a programba, és talán ki is egyezhetünk abban, hogy valóban ezek a legerősebbek az új nóták közül.
Elias Viljanen
A színpadkép viszonylag egyszerű, de mégis hatásos volt: a havas tájon megbújó kunyhónak és az ugyancsak hófödte fáknak köszönhetően lélekben egy finn erdőben érezhettük magunkat a Barba Negra Red Stage küzdőteréről. A zenekar becsületére váljon, hogy nemcsak az új dalok miatt változott a setlist, hanem egyébként is lecseréltek pár számot, így garantáltalán nem unatkozott az sem, aki korábban már látta élőben a bandát. A „kötelezők” azért persze nem hiányozhattak, így ezúttal sem maradt ki a Broken, a Replica vagy éppen a FullMoon, ahogy arra is nagyobb tételben lehetett volna fogadni, hogy a Don’t Say A Word előkerül majd a ráadásban.
Tommy Portimo (Sonata Arctica)
Erősen a végéhez közeledik már az aktuális Európa-turné, de ennek ellenére nem érződött különösebb fáradtság a zenekar tagjain, és azt is tudjuk, hogy Tony Kakko sem ebbe őszült bele, és két éneklés között a tőle megszokott lazasággal pózolt a közönség előtt vagy éppen szórta a szeretetet. A többieket is csak dicsérni lehet: a dobos, Tommy Portimo, valamint a keytart és a billentyűket kezelő Henrik Klingenberg különösen jó formában voltak és talán rajtuk látszott a legjobban, hogy mennyire élvezik, hogy a magyar rajongókkal bulizhatnak.
Tony Kakko (Sonata Arctica)
Nyilván hosszasan lehetne sorolni az előnyeit és a hátrányait is annak, ha egy külföldi zenekar szinte hazajár valahova, de nem úgy tűnik, hogy a Sonata Arctica-nak attól kellene tartania, hogy egyhamar megunja őket a hazai publikum, így az sem lenne meglepő, ha a jövőben is hasonló rendszerességgel bukkanna fel a zenekar Budapesten. Élvezetes másfél órát tölthettünk el a finnekkel, és szívesen kalandoztunk volna még velük tovább is a Csepelre varázsolt téli tájon.
A koncerten elhangzott dalok:
01. First in Line
02. Dark Empath
03. I Have a Right
04. California
05. Angel Defiled
06. Broken
07. The Last Amazing Grays
08. Tallulah
09. Replica
10. My Land
11. FullMoon
Ráadás:
12. Flag in the Ground
13. Don’t Say a Word
Fotók: Béres Máté