Bejelentkezés

x
Search & Filters

Soundgarden feldolgozást készített egy magyar jazz quartet (videó)



Az egyik legismertebb amerikai grunge-együttes, a Soundgarden 'The Day I Tried To Live' című dalából készített jazz-feldolgozást a Varga Bendegúz Quartet. Az elkészült live session videó a zenekar készülő új lemezének egyik előfutára. 
 
 
A nyár folyamán három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekar vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen master diplomát szerzett jazz-dobos, leginkább sideman-ként ismert: játszik Karosi Júlia zenekarában, valamint Gáspár Károly triójában. Saját zenekarát 2015-ben alapította, melyben jelenlegi zenésztársai Ávéd János szaxofonos, Fenyvesi Márton jazz-gitáros és Bögöthy Ádám bőgős.
 
„Gimnazistaként két osztálytársammal alapítottunk egy képzeletbeli zenekart, anélkül, hogy hangszereink lettek volna, vagy korábban bármilyen zenei képzésben részesültünk volna. Én a dobos szerepét választottam ebben a képzeletbeli bandában, amely lassan kezdett valósággá válni. Miután társaim hangszereket szereztek maguknak, én is megvettem első dobfelszererelésemet. Így lettem dobos. A gimnáziumi rockzenekarokban töltött évek után kezdett érdeklődésem a jazz irányába fordulni” – meséli Varga Bendegúz, aki azt is elárulja, miért pont a Soungardentől dolgoztak fel egy számot. „A Soundgarden Superunknown című albuma egyik kedvenc rock lemezem. Több páratlan ritmikájú szám is található rajta, Chris Cornell dala, a The Day I Tried To Live is ilyen. Ezeket annak idején roppant is izgalmasnak találtam, s az ezekből való inspiráció - a jelek szerint - máig tart. A fájdalmasan korán elhunyt, zseniális Chris Cornell hangja számomra nagyon adja magát, könnyen belehallom, hogy szaxofonon szólaljon meg éneke. Viszonylag könnyedén sikerült az eredeti felvételt a saját formációmra adaptálni, hangszerelni. Ávéd János rendkívül magával ragadó szaxofon szólója és Fenyvesi Márton különleges gitár hangzásokat felvonultató játéka teszi igazán izgalmassá a felvételt.”
 
A Varga Bendegúz Quartet legközelebb november 25-én Pécsett a Zsolnay Központban koncertezik. 
 
Varga Bendegúz