Bejelentkezés

x
Search & Filters

Special Providence - Cséry Zoltán helyett Kaltenecker Zsolt lett a billentyűs



Tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a Special Providence-ből. Európa egyik legmeghatározóbb instrumentális progresszív jazzmetal együttese egy hónapon belül megtalálta utódját, hazánk egyik legjobb jazz zongoristáját, az Artisjus-díjas Kaltenecker Zsoltot. Az új felállású zenekar intenzíven próbál, írja az új dalokat, és június végén stúdióba vonul.

- A Special Providence új korszaka kezdődött az új évben – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapító tagja. – Útjaink januárban különváltak, 10 sikeres év után Zoli úgy döntött, hogy nem folytatja velünk a közös munkát. Kívánunk neki sok sikert új céljaihoz. A Special Providence természetesen továbbra is töretlen hittel és elszántsággal folytatja menetelését, és ehhez a legmegfelelőbb embert találta meg Kaltenecker Zsolt személyében.

Zsolt Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb jazz zongoristája. Számos formációban és saját együttesben zenélt. Tagja volt a Bin-Jip-nek, a K.L.B. Trió-nak, és az általa vezetett Kaltenecker Triónak is, jelenleg a 1705 formáció tagja. A Songs From The 20th Century című albuma az év jazzlemeze volt. Az elmúlt két évtizedben rengeteg országban turnézott, zenélt többek közt Japánban, Lengyelországban és Angliában is.

Zsolt érkeztével gőzerővel dolgozik a Special Providence az új anyagon, a tagcsere miatt a zenekar sorlemezének felvétele eltolódott és a megjelenés szeptember 26-án lesz. Az új felállás először július 19-én látható az A38 hajó tetőteraszán.

Bővebben:

www.specialprovidence.eu
www.facebook.com/SpecialProvidence
http://www.myspace.com/specialprovidencehu

 

Special Providence - Testing the Empathy

 


 
Címkék: 
Special Providence