Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Strong Deformity remek bulival ünnepelte a 'Magic Syrup' albumuk 20. születésnapját - 2022.11.26. Instant



Idén 20 éve jelent meg a Magic Syrup, a Strong Deformity zenekar remekműve, a magyar rockzene egyik egyedi, és kiemelkedő alkotása. Ennek apropóján az alkotók úgy gondolták, kellő képpen meg kell ünnepelni a lemez kerek évfordulóját. Helyszínnek az Instant-Fogas Komplexumot választották, ami egy egészen jó, kis klubos, bulis hangulatot varázsolt a mutatványhoz.
 
Amikor megérkeztem, a Dharma ténykedett a színpadon. Kellemes hangú az énekes pacsirta, Ritzel Ani, és a zenészek is jól teljesítenek. Kicsit a hangulatok, zenei stílusok közötti kalandozást éreztem soknak (népdalos-góthos-darkos-gépes), és pont ezt erősítette meg az utolsó tétel is bennem, muzsikusaink egy Static-X opust csempésztek a programjukba. Egyébként egészen jóra sikeredett a rövidke programjuk. Itt tudatosult bennem, egy jó gépésszel, profi kütyüs alapokkal kicsit sűrűbbé tehetnék a saját dalaik alját is, leshetnének el apróságokat a fő bandától, aki utánuk toppant a deszkákra. De még hogy mekkorát toppantottak…
 
Átszerelés, mosolygós arcok, és néhány perc csúszással 21.30 után egy videós intróval indult a Strong Deformity „Varázslatos kis éjszakája”. Prieger Zsolt hangalámondásával kapta meg az a néhány száz rajongó a lemez elkészültének apró titkait, képekkel megtűzdelt videómontázson nézhettük, mi is volt a munkafolyamat, amelynek során ez az apró kis magyar rockzenei csoda elkészülhetett 2002-ben.
 
A lemezt nagyon szerettem én is, már a megjelenésekor. Sokat forgott a cd lejátszómban, de a mai napig szükségét érzem, hogy meghallgassam néha, mert annyira el voltak/vannak találva a dalok, az arányok a megszólalásban, a zenei stílusok ötvözetei, hogy valóban egy megkerülhetetlen alkotást sikerült elkészíteni a Strong Deformitys fiúknak, Prieger Zsoltiék segítségével.
 
 
Egy teljes lemezbemutatón nincsenek hatalmas megfejtések a műsorban, főleg nem egy ilyen gépes alapú zenében, az elejétől a végéig megkaptuk az összes kiváló muzsikát, ami a Magic Syrupon szerepel. Az alapok indultak, a hangulat pedig fokozódott. A helyszín adta lehetőségek sem támogatták sok térrel a muzsikusokat, szűken, klubosan kellett megoldaniuk a feladatukat. Remek hangulat kerekedett néhány perc alatt, idézem az estét csodásan végig celebráló frontemberünket, Fekete „Hair” Károlyt: „Kur…a jó közönség vagytok!”, és tényleg nagyon élt mindenki. A közönség végig énekelte a dalokat, a fekete ruhás muzsikus urak pedig nagyon tették a dolgukat. Doberőmű-basszus zúzdával, két gitár minden kis zajjal-gyalulással, ami a lemezen is hallható, és külön kiemelném a vokalistának leigazolt Nova Prosepectes Besnyő Gabót, aki kis helyes piros-fehér rucijában nem csak látványban emelte az est hangulatát, hanem végig is élte a dalokat. Kiváló énekkel-vokálokkal, mosolyogva, táncolva adott sokat a koncerthez. A baj csak az volt, hogy gyorsan a végéhez értünk ennek a csodás dalcsokornak. Tökéletesre sikeredett az egész első blokk a 20 éves nótákkal. Volt még két vendég énekes Bálint is, Molnár Bálint (Insane), és Bokodi Bálint (Művész ÚR), szerintem ők nem tudtak sokat hozzá tenni az adott dalhoz, amiben partnerkedtek, de az a lelkesedés, az adott nóta és a zenekar imádata, az sütött róluk is.
 
 
Rövidke tortás köszöntős szünet következett a második félidő előtt. A bulit sem véletlenül szervezték a mai napra a srácok, meg lehetett sziporkázós sütikével áldani a szülinapos gitárost, Háni Szabolcsot is. Halmozott ünneplés volt a porondon.
 
 
A következő blokkba nem fért bele már minden hang, amit terveztek nekünk a zenész urak- hölgyek, mert 23.00-ig csak néhány dal hangozhatott el az új lemezről, és egy a Racket albumról is, köztük az izgalmas 'Dancing Flame', és a 'Manitou', Prieger Fanni énekével élőben is a Diamond Shoes. Mire a közönség másik fele is visszaszivárgott, akik kiléptek a szünetben, a buli már véget is ért az 5-6 dalos második félidő után. A Strong Deformity megígérte azért nekünk, hogy legközelebb bepótolják az elmaradt trackeket is, amelyek kicsúsztak a programból, ezen az idézem: „Frenetikusra sikeredett estén”. Várjuk szeretettel a következő bulikat is.
 
 
A Strong Deformity nem kapkod el semmit, így sok év elteltével, szépen-lassan szivárognak vissza a magyar rockzenei életbe, ahogyan azt már meg is említették az előzőekben valahol. Ennek a különleges zenének viszont helye van bármelyik fesztiválon, rock klubban, és a nagyobb deszkákon is. A zenekar erős, vannak bennük még bőven jó dalok, talán még néhány album is, és sok-sok kiváló buli, a mostani előadás alapján meg pláne. 
 
A koncertért, és a lehetőségért köszönet a szervezőknek, és a kicsit fásult személyzettel megáldott Instant-Fogas Komplexumnak is, mert a hely, a falak adta kialakítás, az egész miliő, a hangulat jó, most jártam náluk először. 
 
Rici
 
Fotó: Lukács Vera