A Subscribe zenekar megalakulása óta töretlenül ível felfele, és joggal kerültek a magyar metálzene élére. A srácok több nagylemezt jelentettek meg, most pedig új anyagukon dolgoznak. A Dürer Kertben tartott Gumizsiráf Díjátadón beszélgettem Csongor Bálint énekessel zenéről, fesztiválokról, alázatról. Mindenről.

Rockbook: Jövőre lesz 15 éves a Subscribe, mit gondolsz, mik voltak a zenekar főbb állomásai, mérföldkövei?

Bálint: Az első mindenképpen a megalakulásunk, ami egy szokványos megalakulás volt, csak aztán egy nem szokványos zenekar lett belőle. Mindenki gimis osztálytárs volt, kivéve Mátét meg engem, ők elkezdtek hangszeren játszani és megalakultak, én pedig rá egy évre szálltam be, azóta változatlan a felállás, nem volt tagcsere. Ők ekkor még nem gondolták olyan komolyan, mint én, aztán nyertünk egy tehetségkutatót a Gitártáborban. Ez a tábor még a mai napig működik, fiatal zenekarok lemennek, van dobkurzus a dobosoknak, gitárkurzus a gitárosoknak, és megnyertük az ottani tehetségkutatót, ennek köszönhetően fel tudtunk venni egy demót, és amikor visszahallgattuk, hogy milyenek vagyunk, az elindította a zenekart egy komolyabb úton. A következő mérföldkő, amikor itthon megjelent az első lemezünk 2004-ben, akkor még volt Kultiplex, mentünk a lemezbemutató koncertre taxival, és amikor kiszálltam láttam, hogy a sarokig állt a sor, és nem értettem, hogy ők mire jöttek. Aztán mikor sétáltunk be, mindenki kiabált, hogy Subscribe! Mindenki ránk jött. Teltházas buli volt, és ekkortól kezdtünk ismertek lenni Budapesten és vidéken is, sőt külföldön is. A szakma nem nagyon akart tudomást venni rólunk, mert ugye akkoriban a metál és rockzene még nem volt annyira köztudatban, ez még egy underground dolog volt.  Aztán egyszer csak 2007-ben jelöltek minket a Fonogram díjra, azelőtt erre még nem volt példa - kivéve talán a FreshFabrik zenekarnál még 1998-ban, de akkor ez még Arany Zsiráf díj néven futott -  de azóta eltelt majdnem tíz év, és csak pop előadókat láttál a jelöltek között, meg maximum a Tankcsapdát, de semmi modernebb, semmi „undergroundabb” zenekar nem képviseltette magát, és egyszer csak minket jelöltek, és játszottunk is élőben. Aztán meg is nyertük a díjat, mienk volt az év modern rock lemeze.  Akkor már a szakma is felfigyelt ránk, szóval az egy komoly mérföldkő volt, és utána még volt pár külföldi buli, például a Pro-Pain zenekar társaságában, nagy kétszintes busszal utaztunk, fent voltak az ágyak, 30 ember elfért, lent meg a lakrész, playstation. Úgy néz ki egy ilyen turné, hogy nyomod a bulit például Amszterdamban, beszállsz a buszba, befekszel a kis ágyadba, sötét van, légkondi, kényelmes, és másnap felkelsz 10 óra buszozás után Párizsban mondjuk. Így járod be Európát, és azt sem tudod hol vagy, de tök kipihent vagy, mert sokat alszol. Aztán játszottunk még a Deftones-al, ami még szintén egy elég nagy mérföldköve a zenekarnak.

Rockbook: Sokan úgy tartják, Magyarországon nehezebb befutni angol dalszövegekkel, ti miért döntöttetek úgy, hogy mégis angolul zenéltek?

Bálint: Mert szerintem a rock and roll nyelve angol. Sokkal jobban szól angolul, persze van magyar számunk, de az első lemezünk is például külföldi kiadónál jelent meg. Sokat játszunk külföldön, és nem nagyon lehet ott érvényesülni a magyar nyelvvel, még ha mondjuk franciául énekel az ember, vagy van még pár olyan nyelv, amit azért többen beszélnek, de a magyar egy külső fül számára elég nehéz, nem lehet úgy használni mint az angolt, és emiatt nehéz lenne modern rockzenét külföldön eladni magyar nyelven. Meg hát ilyen zenéken nőttünk fel.

Rockbook: Melyiket preferáljátok jobban, a fesztiválos koncerteket, vagy a klubkoncerteket?

Bálint: Ez nagyon megosztja a zenekart, hogy ki mennyire punk, és ki mennyire nem az. Én inkább punk vagyok, én nagyon szeretem a klub bulikat, mert ott nincs kordon, ott rögtön ott van a közönség az arcodban, szerintem ez nagyon jó. De ugyanakkor szeretem a nagyszínpados dolgokat is, mert sokan is vagyunk, és azt a terepet is magáévá tudja tenni az ember.  A zenekar fele inkább klubos, a másik fele meg fesztiválos. Vérmérséklet kérdése.

Rockbook: Még egy kis fesztivál-téma: az idei Hegyalja fesztivál hivatalos dalát ti írtátok. Milyen volt ilyen sok különböző stílusú előadóval együtt dolgozni?

Bálint: Zseniális! A magyar zene minden területéről szerettünk volna felkérni embereket, ez volt a koncepció, és a fesztivál kérése is, és ez egy nagyon jó ötlet volt szerintem.  Alapvetően jóban vagyunk mindenkivel, aki ebben részt vett, olyan előadókról és zenekarokról van szó, akik gyakran fesztiváloznak, a nagyszínpadoknál általában egymás mellett vannak az öltözők, közös pult, meg ilyesmik, és az ember megismer nagyjából mindenkit. Tehát mindenkivel nagyon jó a kapcsolatunk és tiszteljük őket, például Senát, vagy éppen Annát, Columbo-t, szeretünk együtt bulizni például. Együtt dolgozni pedig egy nagyon érdekes dolog volt, mindenki iszonyat tehetséges a saját műfajában is, meg amúgy is.

Rockbook: Másik zenei projektetek, a Rage Against The Machine is sikeresen működik. Ha mondanod kéne még egy előadót, kinek a dalait játszanátok szívesen egy koncert erejéig, és miért?

Bálint: Én óriási Queen rajongó vagyok, miattuk kezdtem el zenélni, anyukáméktól kaptam a legtöbb zenei neveltetést, nyilván az ilyen nyolcvanas-kilencvenes évek zenekarait hallgattam, meg Led Zeppelin-t, és ugye ott van a Queen, őket tartom a legnagyobb zenei hatásomnak. Elég nagy falat lenne mondjuk, de ha választani kell, akkor őket mondanám. Vagy a Deftones-t például.

Rockbook: Mennyire tartjátok fontosnak a közösségi oldalakat, a rajongókkal való kapcsolattartást?

Bálint: A zenekar sikeressége többek között betudható annak is, hogy nagyon közvetlenek vagyunk személyesen is, tehát nem ülünk bent az öltözőben, hanem kimegyünk bulizni, beszélgetünk emberekkel, így rengeteg szeretetet és inspirációt kapunk, és szerintem ők is tőlünk. Ez online is fontos, mindennap nézzük a Facebook oldalt, napi kapcsolatban vagyunk a rajongókkal, mindig igyekszünk hamar válaszolni mindenkinek.

Rockbook: Hogy folyik nálatok a dalírás, lemezkészítés?

Bálint: Három fő zeneíró van a csapatban, Miki, Atis és én, nagyon egy hullámhosszon vagyunk zeneileg, összefonódtunk az évek alatt. Általában kész dalokat küldök el nekik, amiket otthon felgitároztam, felénekeltem, és akkor az vagy úgy marad, vagy hozzáadnak valamit. Amit nagyon fontosnak tartok -és ezt üzenem minden fiatal zenekarnak-, az a zenei alázat, ami azt jelenti, hogy sok dudás van egy csárdában, de ismered és tartod annyira a másikat, becsülöd a tehetségét, hogy amikor van egy témád és azt mondod, hogy ez a világ legjobb gitártémája, ő pedig azt mondja, hogy figyelj, szerintem nem olyan jó, akkor arra nem azt válaszolod, hogy márpedig ez így jó, hanem elgondolkozol rajta, és ez az esetek 90%-ban be is jön. Ettől lesz jó a zene, ezt a fajta korlátoltságot el kell felejteni.  Szoktunk ilyen lemezíró session-öket tartani, lemegyünk vidékre egy házba, nyaralóba, és akkor nem számít semmi, nincs telefon, és akkor ott tényleg ki tud az ember szakadni, lazulgatni.

Rockbook: Az előző válaszban már kitértél erre, de milyen tanácsot tudnál még adni kezdő zenészek számára? Mik a legfontosabb dolgok, amik egy zenekar elindulásához kellenek?

Bálint: Az egyik legfontosabb, és ez nagyon nehéz, hogy olyan embereket kell választani, akikkel jól tudsz működni. Az együtt zenélés olyan, mint a kapcsolat, csak mondjuk nem egy férfi és egy nő között, hanem mondjuk 6 ember között. Mi hat emberrel élünk „házasságban”, ez nagyon sok kompromisszumot igényel, minél tehetségesebb valaki, annál hisztisebb. A másik fontos dolog az, hogy higgy a másikban annyira, hogy alárendeld magad az ő elképzeléseinek, és akkor ő is ezt fogja tenni.  Úgyhogy a barátság, és a zenei alázat, ez a két legfontosabb dolog. Meg hogy maradjanak együtt, és ez minden „kapcsolatra” vonatkozik, azt látom a fiataloknál mostanában, hogy összejönnek, és utána egy-két hónap után szétmennek, mert megjelennek az első viták, és nem tudják ezt együtt meglépni. Ugyanez van a zenekaroknál, ha meg tudjátok oldani a konfliktusokat, az csak megerősíti az egészet.

Rockbook: Köszi a beszélgetést!

Annie