Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Szelíd, színtiszta, éltető energia" - Alapi István: 'L.A. On My Mind' lemezkritika



Kedves (tehát nem apatikus) progresszív rock-kedvelő és rockjazz-fan olvasóink (különös tekintettel a gitáros szekció isteni kiválasztottjaira), figyelem! Vihar-jelzés van a láthatáron! Kuckózzatok hát a zeneszobátok rejtekébe, kapaszkodjatok a legkényelmesebb foteletek karfájába, kiélvezni az összes, jótékony hullámverését az István névre keresztelt, frissen elszabadult instrumentális hang-orkán áldásos ténykedésének! Röviden és tényszerűen szólva: megjelent az új Alapi-CD! 
 
Szinte hihetetlen, de igaz: az Edda gitárosa a saját neve alatt 1996 óta készít lemezeket. (Mindezt az idő közben felnőtt generáció kedvéért hoztam ide.) Egyes források szerint (Wikiképia) ez az ötödik, mások szerint (szerintem) pedig a hatodik ilyen kiadványa. A különbséget a lelkemnek igen kedves lemezanyag képezi. A Live in Budapest 2010-ben jött ki a hajdan volt, örök kedvenc zenei magazinom, a Rockinform CD-mellékleteként.
 
A legújabb lemeze címét kérdéssé alakítva igyekezhetnénk megfejteni, miért épp Los Angelesre gondol most a mi gitárhősünk? Elméletileg két válasz lehetséges. Az egyik szerint azért, mert ott adták ki a kettes számú szóló albumát. Ez nem igazán a közeli múltban történt, ezért kevéssé valószínű ez a verzió. Nem így a második. E lemez megjelenése előtt, a Riff portálnak adott Alapi-interjúból az alábbiak derültek ki. „2016 elején bemutatóztam a világ legnagyobb hangszerkiállításán, a kaliforniai NAMM-on. Nem is igazán a vásár – bár persze az is nagy élmény volt – fogott meg olyan mélyen, hanem maga Amerika. Egy kinti cimborám vendégszeretetét élvezve két hét alatt bejártam három államot, rengeteget utaztam, legendás klubokat látogattam, jó koncerteket láttam, szóval beleszippantottam egy kicsit az ottani létbe. Annyi benyomás ért, annyira feltöltődtem, hogy a hazaérkezésem utáni napon elkezdtem rögzíteni az ötleteimet a házi stúdiómban. Minden olyan hirtelen történt, egymás után jöttek a témák, szinte az egész anyag egy lendülettel kiszaladt belőlem.” Mit mondjak, a lemez tanúsága szerint is zenei hatásokban gazdag, intenzív élmények érhették őt, valamint a számok szerzőjének kiléte is egyértelmű.
 
A muzsika intenzitását jól reprezentálja a címadó darab, a megszólalás első pillanataitól kezdve. A szám munkacíme az 1991-es Edda-album címe is lehetett volna: Szélvihar! Vagy „forgószél” inkább? Hiszen ez a „vihar” nem egyetlen irányban söpör, hanem számos zenei téma pörög-forog benne úgy, hogy az alap(i)-tempó átkozottul gyors! Mégsem öncélú ez a fajta jelenség és megszólalás, hiszen remekül összefűzött, egymásba oltott részekből áll a speciális emlék-kép, amely sem a változatosságot, sem a tömény gondolatiságot nem nélkülözi.
 
 
Hadd áruljam itt el, mégpedig az egész lemezanyagra vonatkoztatva: nem csak a gitárt kezeli Alapi Pisti, hanem a basszusgitárt, sőt a billentyűs hangszereket is ugyanő szólaltatja meg! Ne feledkezzünk meg mostani egyetlen alkotó társáról, az évek óta külföldön élő, már-már világklasszis dobosról, Borlai Gergőről se, akivel korábban (itthon persze) játszottak együtt igaz, rövid ideig.
 
A kötelező kitérő után lépjünk vissza a muzsikához. A címében laza felfogást tükröző második darab (figyeld a lenti track-listát) teljes mértékben igazolja az előzetes várakozásunkat, egyfajta kemény, de határozott és dallamos tétovaság formájában. Hogy aztán zavartalan magasságokban szárnyalhasson a When Its Over! Felemelő érzés ezt hallgatni, mert csodálatos a szám!
 
 
(Borlai Gergő és Alapi István)
 
És vajon milyen lehet egy kék bálna hosszútáv-úszása? Játékos, fickándozó és rövid időkre meg-meg pihenő. Hogy aztán, a bálna példáját követve a gitárosunk is a saját, sima és szilárd alapokra épített útjára léphessen. Kiszámíthatatlanság és jó adag baráti segítség jellemzi mindezt, a végéhez érve pedig felszabadultság, a jól végzett munka megnyugtató tudatában. Ha addig netán nem érkeztél odafigyelni Borlai Gergő ténykedésére, most muszáj megtenned, nem fogod megbánni! A mérsékelt tempójú, néhol a blues felé hajló Pain Of My Soul-ból az én lelkemben annak remek építkezése tükröződik vissza. A Goin Crazy viszont a jó értelemben vett, megtestesített (értsd: megzenésített) őrület maga. Hosszabb verzióban is elbírtam volna a számot, de erre találtak ki a koncerteket, hát nem?
 
 
Calico? Kicsit spanyolos gitár-varázs, a legváltozatosabb trükkökkel. Végül, de nem utolsósorban az a Maybe Its Too Late zárja a sort, amelyet Gary Moore is megirigyelt volna, ha hallhatta volna szegény. No hát, ezt a számot is még inkább díjaztam volna a teljes mélységében és szépségében kibontakoztatva.
 
Ami a lemezanyag egészét illeti: a szőnyeg-bombázás ténye tagadhatatlan általa azzal együtt, hogy nem atombombát dobtak közénk a srácok, és nem is hidrogént. Annak, amit tőlünk kaptunk, a töltete nem egyéb, mint szelíd, színtiszta, éltető energia.
 
Az album dallistája:
 
1. L.A. On My Mind
2. Go Back Or Not
3. When Its Over
4. Blue Whale
5. On My Way
6. Pain Of My Soul
7. Goin Crazy
8. Calico
9. Maybe Its Too Late
 
 
Olasz