A szépség és a káosz egyensúlya – Igorrr koncertbeszámoló a Barba Negrából
Igorrr, DVNE, Thoughtcrimes, 2026. 02. 13. Barba Negra Red Stage
Péntek 13-án megtelt a Barba Negra nagyterme a legszínesebb metál rajongókkal. Igorrr francia előadó, jelenlegi zenekari felállásával látogatott el fővárosunkba immár negyedik alkalommal. Az eredetileg a kisebb Blue Stage-re szervezett koncert iránti érdeklődés olyan nagy volt, hogy a szervezők és a zenekar menedzsmentje egyöntetűen döntöttek az upgradelésen, így a Red Stage-n került megrendezésre a show. A társulat elhozta legvadabb klasszikusait, de a tavaly megjelent Amen című legfrissebb albumuk legjobbjait is eljátszották a rajongóknak, egy kaotikus, szokatlan, de gyönyörű este keretein belül.
Az estét az egyenesen Long Island-ről érkező Thoughtcrimes zenekar nyitotta, melynek alapítója Billy Rymer, a The Dillinger Escape Scene egykori együttes dobosa. A 19 órás kezdésükkor az első sorban még bőven voltak helyek és az emberek csak szállingóztak. Mindenki inkább hátrébb állt meg, vagy az italpultnál beszélgetett. A metalcore banda kapásból a leghörgősebb számával kezdte meg a fellépését és egész végig töretlen maradt a lelkesedésük. A doboson kívül az összes tag megállás nélkül ugrált, headbangelt és tombolt és imádták, amit csinálnak.
Ezután a DVNE skót progresszív poszt- metál zenekar következett a színpadon. A kezdetekben Dune-re keresztelt banda az azonos című könyvből és a sci-fi világából inspirálódott, valamint olyan dark fantasy művekből, mint a Dark Souls vagy a Berserk. Előadásuk közben olykor-olykor az érződött, mintha a saját világukba feledkeztek volna és mintha csak maguknak zenéltek volna és ez a jelenség a koncertjük végéhez közeledve már kezdett unalmassá várni, főleg, amikor a közönség már várva várja a főfellépőket. Viszont mindezektől eltekintve, izgalmas koncepció volt, hogy három tag osztozott a vokál részen, miközben egyszerre koncentráltak a saját hangszereikre is.
A DVNE és az Igorrr közötti fél órás szünetben lágy és kellemes klasszikus zene töltötte meg a termet. A főfellépők 5 perc késéssel, 21.05-kor álltak színpadra.
Az Igorrr a francia Gautier Serre zenész, alapvetően szóló projekjeként funkcionáló zenekar volt, de 2017 óta hivatalosan is együttesként működik a funkció. A black/death metal, elektronikus és klasszikus zene fúzióját pedig zseniálisan teremtik meg együtt. Érdekesség, hogy az eddigi budapesti négy koncertjükből háromnak a Barba Negra adott otthont. Azt már említettem, hogy a zenekar összes dala egy Öxxö XööX nevű kitalált nyelven íródott? Ennek köszönhetően a közönségből a legtöbben nem is tudtak velük énekelni, persze tisztelet a kivételnek, de ha kíváncsiak vagyunk a szövegek jelentésére, az interneten több szótár is a segítségünkre jöhet.
A színpadkép az első pillanatban megragadta mindenki figyelmét, hiszen két oldalt egy-egy, legalább két méter magas, szerzetes kinézetű bábu állt, akiknek füst szállt ki az arcukat eltakaró kucsmájuk alól. A háttérben a kivilágított, cirádás I betű logója volt fellógatva. Amit sajnos távolról egyáltalán nem lehetett látni, csak az első sorokból, az a két dob állvány dekorációja volt, hiszen mindkettőből műanyag kézfejek álltak ki, mintha az állványokból akarnának többen is kimászni.
A szekta vezér kinézetre hajazó, teljesen feketére mázolt arcú énekes (JB Le Bail) és a tündérmesékből odacsöppent, hosszú, fehér estélyi ruhát viselő szoprán énekesnő (Marthe Alexandre) különös, mégis jól működő párost alkottak a színpadon. Velük párhuzamot alkotott maga Igorrr jelensége, aki a banda „mindenese”. Saját emelkedőjén a pultja mögül szolgáltatta a hangeffekteket, de néha kezébe vette a gitárját és énekelt is, viszont csupán egy baseball sapkát és egy trikót hordott, ami kissé rontott az összképen. Viszont panaszra semmi okunk, hiszen zeneileg mindent megkaptunk tőlük.
Ellentétben a legtöbb zenésszel manapság, ők egy szót sem szóltak a közönséghez az egész koncert alatt, de valahol ezt nem is hiányoltam, hiszen annyira elvitt a performatív előadásuk, hogy egy extrém fantáziavilágban éreztem magam. A kiemelt operaének szólók gyönyörűek voltak, de a kemény hörgéssel duettben is nagyon jól hangzott. Gyorsan, de valahogy mégsem káoszosan váltakoztak a lágy és extrém kemény dallamok nem csak dalról dalra, de dalokon belül is, a látványos fénytechnika pedig csak hab volt a tortán.
A formáció felállása gyakran változott az elmúlt évek folyamán, de 2021 óta a következőképpen néz ki a csapat: Gautier Serre (gitár, programozás, hangszerelés, ének), Sylvain Bouvier (dob), Marthe Alexandre (szoprán ének), JB Le Bail (ének), Martyn Clement (gitár).
A három ráadás szám után a zenekar először mutatott nagyobb interakciót a közönség felé, levedlették a színpadi perszónák maszkját és mosolyogva, emberien integettek mindenkinek és hajoltak meg, mielőtt végleg kivonultak. A szinte csordultig telt sátor tapsviharban tört ki és valószínűleg mindenki arra gondolt, hogy igazán tarthatnák azt a jó szokásukat, hogy pár évente visszalátogatnak a Barba Negrába.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Daemoni
02. Spaghetti Forever
03. Nervous Waltz
04. Blastbeat Falafel
05. Downgrade Desert
06. ADHD
07. ieuD
08. Hollow Tree
09. Polyphonic Rust
10. Headbutt
11. Infestis
12. Pure Disproportionate Black and White Nihilism
13. Silence
14. Viande
15. Himalaya Massive Ritual
Ráadás:
16. Very Noise
17. Camel Dancefloor
18. Opus Brain
Dézsi Bettina
Fotók: Bands Through The Lens
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
