Bejelentkezés

x
Search & Filters

A szerelmi háromszög, ami majdnem véget vetett a Fleetwood Mac-nek



Az 1967-ben alapított Fleetwood Mac-et a mai napig nagy szeretet és rajongás övezi, a banda több mint ötévtizedes pályafutása során azonban a sikerek mellett bőven akadtak nehézségek is, többek közt a tagok közti szerelmi háromszög miatt, ami kis híján a zenekar végét is jelentette.
 
Lindsey Buckingham-et 1975-ben kérték fel, hogy csatlakozzon a csapathoz, ő azonban csakis azzal a feltétellel vállalta ezt, ha barátnője és alkotótársa, Stevie Nicks is vele tarthatott. A zenekar rábólintott a dologra, így a kultikussá vált Rumors album már az ő közreműködésükkel készült el, azonban a pár kapcsolata igencsak viharosra fordult, és ez a dalszövegekben is visszaköszönt: Buckingham a Second Hand News-ban, a Never Going Back Again-ben és a Go Your Own Way-ben fogalmazta meg érzéseit, míg Nicks a Dreams-szel vágott vissza, később pedig így nyilatkozott a csatározásukról:
 
"Nagyon dühös voltam rá, amiért a Go Your Own Way-ben úgy fogalmazott, hogy csak futó kalandokra vágyom különböző férfiakkal. Ő is nagyon jól tudta, hogy ez nem igaz, de dühében mégis így vágott vissza. Valahányszor eljátszottuk élőben a dalt, legszívesebben ott helyben megfojtottam volna. Később már ő is érezte, hogy ezzel túl messzire ment."
 
Stevie Nicks és Lindsey Buckingham 
 
Ez azonban még csak a kezdet volt, ugyanis nem sokkal később szerelem szövődött Nicks és Mick Fleetwood között, annak ellenére, hogy Stevie Don Henley (Eagles) barátnője volt, Fleetwood pedig házasságban élt, ráadásul miután a kapcsolatuknak vége lett, Mick összeköltözött Stevie egyik legjobb barátnőjével, Sara Recor-ral.
 
"Mesélek valami érdekeset: romantikus kapcsolat alakult ki köztem és Mick Fleetwood között, de egy jó barátnőm, Sara ráhajtott, és egyszer csak azzal hívott fel a férje, hogy Sara összeköltözött Mick-kel. Mick elvesztése nem rázott meg annyira, mivel egyébként sem volt tökéletes a kapcsolatunk, de Sara elvesztése nagyon megviselt. A banda többi tagja konkrétan kitiltotta őt a stúdióból, a zenekaron belül pedig nem is beszéltünk egymással, sőt, én még a szemkontaktust is kerültem Mick-kel, és ez így ment hónapokig. Alkotói szempontból viszont előnyös volt, mert csak úgy ontottuk magunkból a dalokat."