Bejelentkezés

x
Search & Filters

Szeretjük, amit csinálunk és úgy tűnik, a koncertre járó emberek is



A 2017 márciusában alakult The Pontiac zenekar 2018-ban megnyerte a szarvasi Dobbantó és a balatonboglári Légrádi Antal Tehetségkutatót és a nyertesek között szerepelnek az NKA Hangfoglaló Induló Előadókat támogató pályzatán. Jelenleg a 2019 tavaszán megjelenő albumukon dolgoznak. Nagy Barnabás énekes gitárossal és Kiss Péter gitárossal beszélgettünk.
 
Rockbook: - Fiatal zenekar vagytok, hogyan találtatok egymásra? Kik alkotják a zenekart?
 
Kiss Peti: - A Kőbányai Zenei Stúdióban találkoztunk először. Először Barnival kezdtünk el együtt saját dalokon dolgozni, később egészültünk ki Süli Tomival a doboknál és Zákányi Benedekkel basszusgitáron. Azóta is ebben felállásban létezünk.
 
Nagy Barnabás - ének, gitár
Kiss Péter - gitár
Süli Tomi - dob
Zákányi Benedek - basszusgitár
 
Rockbook: - Előtte játszottatok más formációkban is?
 
Nagy Barni: - Igen, mindannyian játszottunk már előtte más-más zenekarokban és jelenleg is több aktív formációban zenél mindenki. Azonban valahogy mindig sikerül annyi időt és energiát fenntartani, ami ehhez a zenekarhoz kell.
 
Rockbook: - A Kőbányai Zenei Stúdió mekkora táptalajt jelent a zenekaroknak?
 
Kiss Peti: - Nagyon jó lehetőség arra, hogy hasonló beállítottságú, elhivatottságú és ízlésű zenészekkel, akik nem mellesleg nagyon jó arcok is, találkozzon az ember. 
 
Nagy Barni: Szakmailag is kivételes képzést és táptalajt nyújt a zenészek számára.
 
Rockbook: - Felsorolnál pár előadót/zenekart, akiknek innen (KZS) datálódhat a megalakulásuk?
 
Nagy Barni: - Ha szétnézünk, majdnem mindegyik zenekarban találunk egy Kőbányást.
 
 
Rockbook: - Zenétek a pop, a rock és a blues elemeiből építkezik. Mennyire vevők manapság az emberek erre a stílusra? Mik a visszajelzések?
 
Kiss Peti: - Azt vesszük észre, hogy egyre nyitottabbak az emberek erre a stílusra, és valahogy mintha újra menő lenne a rockzene.
 
Nagy Barni: - Alapvetően pozitív visszajelzések érkeznek, szeretjük, amit csinálunk és úgy tűnik, a koncertre járó emberek is.
 
Rockbook: - Mely előadók jelentenek számotokra inspirációt és miért éppen ők?
 
Nagy Barni: - John Mayer, Jason Isbell, Bruce Springsteen, Audioslave és még sorolhatnánk. A puszta erő és őszinteség mindegyik előadó zenéjében nagy szerepet játszik.
 
Rockbook: - Szerintetek mi adhat lökést egy induló zenekarnak a minél szélesebb körű ismertséget illetően?
 
Nagy Barni: - Jó kérdés! Ha valaki tudja a titkot, akkor nekünk is elárulhatja!  
 
Kiss Peti: Viccet félretéve, résen kell lenni, figyelni a körülöttünk lévő világot, csinálni kell, ahogy és ameddig bírja az ember.
 
Rockbook: - Több tehetségkutatón is elindultatok az utóbbi bő egy évben. Milyen eredményeket értetek el? Szerintetek mit tudtok ezekből profitálni a jövőre nézve?
 
Kiss Peti: - Idén megnyertük a szarvasi Dobbantó Tehetségkutatót és a balatonboglári Légrádi Antal Tehetségkutatót, a Fülesbagoly Tehetségkutató fővárosi fordulójában pedig 3. helyezést értünk el. Emellett majdnem mindenhol kapott valaki egy egyéni díjat is. Nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatokra, barátságokra tettünk szert, meg tudtuk mutatni magunkat és a dalainkat külső, szakmai szemeknek és füleknek is. Ezekből nagyon sokat tudunk építkezni.
 
 
Rockbook: - Milyen zenei helyszíneket éreztek a legjobban magatokénak és miért?
 
Nagy Barni: - Az egyik kedvenc helyszínünk eddig a Kobuci Kert volt, ahol a nyár folyamán játszottunk a blues fesztiválon. De igazából sok minden múlik a közönségen, hiszen a színpadon ők a mi energiáinkból, mi pedig az övékből táplálkozunk. 
 
Kiss Peti: Ha létrejön a kapcsolat a zenekar és a hallgatóság között, gyakorlatilag mindegy, hol vagyunk, egy kis szobában vagy egy hatalmas színpadon, akkor csoda történik.
 
Rockbook: - Mi ad ihletet általában a dalszerzésnél?
 
Nagy Barni: - Van, hogy csak egyikünkből kipattan egy téma, amit aztán továbbviszünk próbán, van, hogy a szöveg születik meg előbb, van, hogy minden egyszerre történik. A legtöbb esetben a dal váza akkor elkészül, mikor az ötlet megfogalmazódik, és próbán mindenki hozzárakja a maga részét, és így lesz teljes a kép. Szerencsére olyan a viszony a zenekaron belül, hogy egymásból is tudunk meríteni, nagyon kevés olyan dolog van, ami nem ihlet meg akár zeneileg, akár szövegben.
 
Rockbook: - Miről szólnak, milyen témákat boncolgatnak a szövegeitek?
 
Nagy Barni: - A legtöbb szöveg olyan helyzetben született, amikor csak az jelentette a „megoldást”, ha a dolog, ami nyomasztott, szöveggé alakul, és leírjuk. 
 
Kiss Peti: A dalokban nagy hangsúlyt kapott az útkeresés, az úton levés gondolata, az emberi kapcsolatok törékenysége, és persze a szerelem is. Most ezek a dolgok foglalkoztattak minket, erről is szól majd az első lemezünk, ami, ha minden úgy megy, ahogy szeretnénk, 2019 elején jelenik meg.
 
 
Rockbook: - Miért az angol nyelvű szövegek mellett tettétek le a voksot?
 
Nagy Barni: - Angolul kezdtük az egészet, igazából nem is merült fel a kérdés, hogy miért. Ezen a nyelven ismertük meg a zenét, angol nyelvű előadókat hallgattunk mindig is, így nyilván ezekből merítve angolul íródtak a dalok. Természetesen nem zárkózunk el a magyar nyelvű szövegektől sem, de egyelőre nem született még úgy dal. 
 
Rockbook: - Mikorra várható a debütáló albumotok és mire számíthatunk ennek kapcsán?
 
Kiss Peti: - 2019 tavaszára tervezzük a megjelenést, a dalok készen állnak, mi is, reméljük a praktikus dolgokkal sem csúszunk meg nagyon, és akkor így is lesz. Változatos lemez lesz, az elmúlt másfél évünk lenyomata, sokat dolgoztunk a dalokon, sokat játszottuk őket koncerteken, nagyon várjuk, hogy tényleges lemez formában is eljuthassanak az emberekhez.
 
Rockbook: - Köszi az interjút!
 
A The Pontiac zenekar Facebook oldala itt elérhető
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.
 
 
 
BP